Brüsszelben még azt nézik, amit Orbán mond, nem azt, amit csinál

Amint fordul az ellenfél pozíciója, fordul Orbáné is. Addig lesz ő a szélsőjobbos populizmus bajnoka, ameddig az még nem veszélyezteti a Brüsszelből folyó pénzeket. Egyébként leszarja az egészet.

Egy rutintalan, külföldi megfigyelőnek talán meglepő, hogy a bevándorlás elleni erős EU-s fellépést követelő Orbán Viktor miért kezd el kézzel-lábbal tiltakozni, amikor az EU erős, közös határvédelmi erő felépítését lengeti be. De hát nem pont ezt akarta?

Hát nem. Amikor Orbán erős, közös határvédelemről beszélt, akkor valójában annak hiányáról beszélt; szembeállítva ezt azzal, hogy bezzeg a magyar állam milyen csinosan megoldotta a határvédelmet.

Ez ugyanaz az ördögi mókuskerék, amelyben a kormány belföldi ellenzéke nyolc éve futkározik.

A legtöbben még mindig arra koncentrálnak, hogy mit „mond” a magyar miniszterelnök, és nem arra, hogy mit csinál. Orbán 1989-ben liberalizmust mondott és antikommunizmust, aztán polgári Magyarországot mondott, aztán mondott bármit, amivel Gyurcsányt lehetett ütni; majd 2010-től azt mondta, hogy befejezi a rendszerváltást, 2015-től pedig azt, hogy mi vagyunk Európa védőbástyája a bevándorlás ellen.

Maga a miniszterelnök mondta, hogy nem érdemes arra figyelni, hogy mit mond; érdemes inkább arra figyelni, hogy mit csinál.

Ezt a saját tábora már megértette: azt mondják, amit éppen Orbán mond, ez a kulcsa ugyanis, hogy jó pozíciókba kerüljenek, jól fizető állásokhoz jussanak hozzá.

A Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlamentben kiderült, hogy nyugaton azért már kezdik kapizsgálni ezt a dolgot: az Európai Néppárt politikusai már azért aggódnak: hogy néz már ki, hogy a választóik pénzét egy kelet-európai autokrata baráti-ismerősi körének gazdagodására költik.

A liberális ALDE csütörtökön elő is állt egy reklámmal, amelyben elmagyarázzák, hogy hogyan gazdagodtak meg részben EU-s pénzekből Orbán Viktor barátai és családtagjai, ami talán azt jelzi, hogy nyugaton kezdik érteni a rendszert – meg azt, hogy találtak egy remek kampánytémát, amivel a Fideszt még mindig a soraiban tudó Európai Néppártot lehet ütni. 

Mindehhez képest maga a jelentés megint mindent felvonultat, ami csak eteti az orbáni-habonyi propagandagépezetet. Antiszemitizmus? „Hát a legjobb barátunk Bibi Netanjahu, és bibíííí, ti vagytok az igazi antiszemiták!” Demokrácia? „Ott a kétharmados választási eredmény!” Korrupció? „Itt a vagyonbevallásom, nincs nekem semmim.”

A Sargentini-jelentés ugyan valós problémákat vonultat fel, de még mindig nem érti a rendszer lényegét: megpróbálja megfogalmazni, hogy milyen Orbán rendszere, miközben Orbán rendszerének az a lényege, hogy olyan, amilyennek éppen lennie kell a maximális hatalomkoncetrációhoz és az uniós pénzek, illetve helyben gyümölcsöző piaci szektorok maximális lenyúlásához.

2014-2015 fordulóján látszott ez a legjobban, amikor a második kétharmados győzelem utáni gyors hidegzuhany (kitiltási botrány, netadós tüntikék) közben a propagandagépezet kereste a megfelelő témát, ami átvehetné a rezsiharc szerepét. 2014 decemberében úgy tűnt, hogy a drogmaffia elleni teljesen abszurd háború lesz a Fidesz új témája, 2015 elején pedig előkerültek a „keményen dolgozó kisemberek”.

Egészen a migránsválság felfutásáig messzire hallatszott a propagandagép nyögvenyelése. Ez viszont a legjobb téma volt, amit Orbán találhatott: lehetett benne hős, harcos és áldozat is egyszerre, attól függően, hogy honnan néztük. A téma nagyon jól futott, és jól fut most is, de kezd veszélyessé válni.

Éppen ezért óriási kapufa azt gondolni például Macron részéről – már ha komolyan gondolja – hogy jövőre vérre menő kickbox-meccset kell vívni Európa lelkéért Orbánnal. Orbán valószínűleg leszarja az egészet, és éppen annyira akar az európai szélsőjobb vezetője lenni, mint amennyire Donald Trump akart eredetileg amerikai elnök lenni: semennyire.

Macronnak persze épp úgy kell Orbán, a gonosz keleti kobold, mint egy falat kenyér, hiszen első sikerét is úgy aratta, hogy legyőzött egy széljobbos populistát; a receptet nyilván jó lenne megismételni jövőre az EP-választáson.

De ha Európa valóban tenni akar valamit Orbán ellen (a hazai ellenzéket most hagyjuk), akkor nem a antiszemitizmus, a rasszizmus és egyéb nyugaton szépen csengő, könnyen felháborodást okozó dolgok miatt kell aggódni az aláíróértelmiség angol nyelvű dolgozatai mentén, mert ez Orbánnak igazából csak jó. Ott kell ütni, ahol a legjobban fáj:

Van is egy javaslat most az európai intézmények előtt, miszerint a kohéziós pénzek fizetését a jogállami normák betartásához kéne kötni, és legutóbb Günther Oettinger költségvetési biztos megerősítette, hogy ezt az irányt kell követni. Na, ez már olyan dolog, amin talán Orbán Viktor is elgondolkozik, és a mostani csodarabbi/okleveles rasszista-időszak után akár példaértékű demokrata is válhat belőle hamar.

Csak győzzük kivárni.