Jócskán elveszítenék Cipraszék a választásokat, ha most lennének

Szerző: Kulcsár Árpád
2018.09.15. 20:15

A jobboldal jelentősen vezet egy új felmérés szerint.

Jócskán elveszítenék Cipraszék a választásokat, ha most lennének

Nem áll jól Alekszisz Ciprasz szénája, hiszen egy új felmérés azt mutatja, ha most lennének a választások Görögországban, pártja, a Sziriza simán veszítene.

A felmérést a Prorata Intézet készítette, és a Greek Reporter ismertette. Eszerint az Új Demokrácia nevű jobbközép párt mintegy 5,5 százalékpontot verne a baloldali Szirizára, és a voksok 24,5 százalékát vinné, míg a Sziriza csak 19-et.

Jelen állás szerint a dobogó harmadik fokán a szocdemek, azaz a Változás Mozgalma állna 7 százalékkal, őket a neonáci Arany Hajnal követné 6-tal, a Görög Kommunista Párt 4,5-öt szerezne, és a jelenleg a Szirizával együtt kormánykoalícióban lévő Független Görögök csak 1 százalékot érnének el.

Az persze jó kérdés, hogy mire menne az Új Demokrácia a maga 24 és fél százalékával, ugyanis nagyon nehezen találna a görögországi baloldalon koalíciós partnerre.

A Ciprasz vezette Sziriza népszerűtlenségének egyik oka, hogy nemrég jelentették be, hogy a nyugdíjak csökkentését tervezik, az embereknek a 68 százaléka nem szeretné ezt, de úgy hiszik, hogy meg fog történni.

Megkérdezték azt is, hogy mikor legyenek a parlamenti választások: a görögöknek több mint fele szeretné, hogy 6 hónapon belül, 38 százalék pedig úgy véli, hogy ejj, ráérnek arra még. Az alkotmány értelmében mindig a négyéves mandátum lejárta előtt kell megszervezni a választásokat, legkorábbi dátum nincs, erről dönthet a parlament, de legkésőbb egy 2019. október 20-a előtti időpontra kötelesek a következő választást kiírni. 

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek