Balog, a kisebbik rossz

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2018.09.13. 09:04

Azért gyönyörű, nem? Az utódait megismerve milyen nosztalgikusan lehet visszagondolni egy olyan alakra is, mint Balog tiszteletes!

Balog tiszteletes lemond mandátumáról.

Balog tiszteletes azt is bejelentette, hogy a Dunántúli Egyházmegyéhez tartozó Hondurasi Magyar Református Gyülekezet lelkipásztora lesz, és az égi sugallat azt is megmondta neki, hogy gyorsan el kell tűnnie.

A viccet félretéve: Balog háttérbe erőszakolása és lecserélése néhány nála is alkalmatlanabb alakra, mint például Palkovics vagy Kásler, a felszínen is látható jele annak, hogy Orbán csavart még egyet az államigazgatás nyakára hurkolt kötélen.

A róla hozzám eljutott vélemények szerint Balog egy számító, alattomos, kétszínű alak, akinek azonban volt gyerekszobája, nyelveket beszél, és noha a közoktatásra simán ráuszította Hoffmann Rózsát és levezényelte a helyi közoktatás seggfejek kezére játszását a KLIK-ek élére rakott pártemberek formájában... nem volt elég kemény.

Önállónak képzelte magát, és olyan értelemben kultúrember volt, hogy a tudósokhoz nem nyúlt. Hiszen ott van Matolcsy milliárdos áltudományos hálózata, meg a Nemzeti Diplomagyár NKE, politikatudományi vonalon a Századvég, legalján a Cöfike, minek bántani az Akadémiát?

Az ilyen pokornizmusokat a NER nem szereti. Nem kötünk gentlemen’s agreementeket, nem jófejkedünk, nincs frontbarátkozás. Ez nem a Kádár-rendszer, itt Antall József nem igazgat múzeumot. 

A tudósok vagy jelentkezzenek be sorban szépen kenyérért, urak (sőt uraságok á la Kerényi) valami jó kis nemzethy cikkel, úrhölgyek 35 alatt bikinis fotóval. Kezdjék el egymást az eddiginél is jobban furkálni a maradék pénzért, mindenhova megy egy párttitkár és két-három spicli aki rohan jelenteni ha hall valamit. 

Akinek ez nem tetszik, az meg menjen a picsába. Magyarország kiválóan megvolt Teller Ede és Wigner Jenő nélkül is, majd ezek nélkül is megleszünk, köszönjük tudóskáim, munkaerőhiány van, takarodjatok az Aldiba pénztár-pittyegtetőnek.

Jön Palkovics bácsi, aki tudósként kb. harminc éve meghalt, de egy jó kis miniszterségért, akárcsak Kásler főorvos úr, kb. bármit megtesz. És a NER-ben ilyen alakok kellenek, nem holmi Balogok, akik beérik az oktatás és a tudomány hetven százalékos szétrombolásával. 

Azért gyönyörű, nem? Az utódait megismerve milyen nosztalgikusan lehet visszagondolni egy olyan alakra is, mint Balog tiszteletes! Pedig innen is lesz lejjebb ám, nemsokára jönnek majd a törvények, hogy mit szabad kutatni meg mit nem; és az Alkotmánybíróság, azokkal a tagokkal, akik egy kisebb ügyvédi irodában egy hetet bírnának ki, mielőtt üvöltve zavarja el őket a főnök, majd jól megállapítja, hogy ez a legnagyobb rendben van.

Stumpf különvéleményével persze. Ő az Alkotmánybíróságon lett református lelkész, ahol nem zavar senkit, hogy legalább maga előtt úriembert akar játszani. Van körülötte elég csinovnyik, aki a saját anyja halálos ítéletét is alkotmányosnak találná, hogy a Miniszterelnök Úr boldog lehessen.

De persze a Sargentini-jelentés megszavazása az hazaárulás, a fent emlegetett uraságok és hölgyességek tevékenysége meg nem. Ugye.

Az írás megjelent a Diétás Magyar Múzsa FB-oldalon is, itt lájkoljátok!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek