+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. szeptember 10. hétfő, 20:10
A helyzetet azt teszi pikánssá, hogy maga Cătălin Ivan is a PSD színeiben politizált, ám összeveszett pártjával.

A román kormánypárt kizárását kérte a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének európai parlamenti frakciójából Cătălin Ivan – írta hétfőn a bukaresti Agerpres magyar kiadása.

 

A román európai parlamenti képviselő az augusztus 10-i bukaresti tüntetés szétverése miatt fordult az S&D tagjaihoz. A helyzetet azt teszi pikánssá, hogy maga Ivan is a PSD színeiben politizált, ám összeveszett pártjával, azóta pedig már a magyarkártyát is előhúzta, csak hogy a felszínen maradjon.

 

Cătălin Ivan kollégáinak küldött levelében a több mint százezer román állampolgár által aláírt, a PSD-nek az S&D-frakcióból való kizárását kérő petíciókkal indokolta kérését. Jelezte azt is:

 

kilép a szociáldemokrata EP-képviselők csoportjából, amennyiben október 1-jéig nem hoznak döntést az ügyben.

 

„Eltelt egy hónap a tüntetés óta, és semmiféle reakció nem volt rá, ami elfogadhatatlan. Úgy vélem, hogy a hallgatás egyenértékű a Liviu Dragnea-féle rezsim támogatásával, ez esetben pedig nekem már nincs helyem ebben a politikai frakcióban – írta közösségi oldalán Cătălin Ivan.

 

Arra korábban már az Azonnali is kíváncsi volt, hogy az S&D politikusai szerint nem kellene-e kizárni a PSD-t a frakcióból, ám a képviselők válasz helyett mélyen hallgattak.

 

FOTÓ: Cătălin Ivan/ Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

Az új címkézési szabályokat – amelyeket először az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjainál vezetnek be – a nagyobb átláthatóssággal indokolja a Twitter.

Az ötcsillagos római főpolgármester állította le a projektet: az Örök Város „örökké antifasiszta marad“. De tényleg ez a valós indok?

Hetvenöt éve dobták le az amerikaiak Hirosimára az atombombát, ami azonnal megölt 78 000 embert. Máig több, mint tízezer nukleáris töltet van a világban.

A demokrata elnökjelölt kampánycsapata szerint a kérdés eleve abszurd volt, amire abszurd választ kellett adni.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Twitter megosztás Google+ megosztás