Ha egy civil szervezet sikere az önkéntesek toborzása és a pénzadományok gyűjtésében mérendő, akkor Magyarországon a pártok a legsikeresebb civil szervezetek.
Egy magyar újságíró nemrég független lapot akart gründolni közadakozásból. Dudás Gergelyről van szó, aki a legbefolyásosabb magyar hírportálnak, az Index.hu-nak volt a vezetője. Nem egy országos híresség ő, de az újságolvasók számára ismerősen csenghet a neve, tévéstúdiókban is felbukkant. Közéleti személyiségként indított kampányt, hogy új, független médiáját Politis néven elindíthassa.
A függetlenség ez esetben azt jelentette (volna), hogy a tulajdonos ne egy vállalkozó legyen, hanem az előfizetők tízezrei. Ne egyszemélyes felső akarattól függjön a lap, hanem az olvasói tömegigénytől. Ehhez indulásnak összesen majd' 300 millió forintot akart összekalapozni; a rendkívül ambiciózus költségvetésnek alig a tizede jött össze, pedig jópár közéleti figura, művész és publicista adta nevét a tervhez. A tömegtámogatás így is csúfosan elmaradt a várttól.
Alig néhány hónap különbséggel egy párt is a néphez fordult. Magyarország legnagyobb ellenzéki szerveződése, a Jobbik kérte támogatóit adakozásra, hogy ki tudják fizetni az Állami Számvevőszék rájuk szabott gigabüntetését. A pénztárcák megnyíltak, a Jobbik kasszájába végül 100 millió forint érkezett.
Ennél is látványosabb – mondjuk, hogy érthetetlenebb? – volt az Együtt nevű törpepárt pénzgyűjtési kampánya. Az Együtt, mivel a 2018-as választáson az 1 százalékot sem érte el, köteles volt visszafizetni a pár hónappal korábban törvény szerint kiutalt állami kampánytámogatást. A párt ekkor a támogatóihoz fordult (sőt, azokhoz is, akik nem rá szavaztak, mondván, hogy ha már a szavazófülkében ekkora hibát vétettek, most legalább valamit jóvátehetnek...). A rámenős stílus meghozta az eredményét, sok-sok tízmillió forintot szedett össze az Együtt, tartozását meg tudta fizetni. Ami után a párt fel is oszlatta magát. Az önkéntességre és
azok nyitják meg a pénztárcákat, és nekik vannak önkénteseik. Nem sok NGO mondhatja el magáról, hogy a Fidesz 2000-es években indult polgári köreinél több embert tudott megmozgatni.
Éppen Szlovákia a példa, hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie: a pártok itt nem vetemedtek adománygyűjtésre, az újságírók saját napilap-indítása viszont sikerrel járt, a Denník N talált mind mecénást, mind vevőket. Újságolvasó ember számára irigylésre méltó helyzetnek tűnik ez Budapestről nézve, ahol a média működtetését a tulajdonos-pénzemberek mára már csak úri szeszélyként vagy politikai számításból gyakorolják.
A fenti példák pedig talán tükröznek valamit a magyar nép múltjából és habitusából is:
Nem bonyolult dolgok ezek, sőt kifejezetten egyszerű kódok, amiket az is értelmezni tud, aki nem hallott korábban törésvonalakról. Egy ilyen világban a mindenféle saját ügyeket tematizáló civilek és polgárok olvashatatlanok, se íze, se bűze alakok, egyrészt-másrésztező tetszelgők. És egyébként is, rettentő unalmasak a kardcsörtető, végvári hangulatú politikához képest.
A végén pedig talán nincs mit csodálkozni azon, hogy ahol újságok fenntartására nem gyűlik össze pénz, de pártokra igen, ott független lapok sincsenek, csak pártok vannak.
Kollai István írása először a pozsonyi Új Szó című napilapban jelent meg. A felvidéki lappal az Azonnali együttműködik, ezért is olvashattátok ezt a cikket itt és most.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.