Jöhet az igazi ellenállás?

2018.08.08. 17:25

Az ellenzéki csoportok eddig sikerrel alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét. Magukon, Orbán javára. Ha viszont Fidesz túllő a célon, nem lesz értelme betartani a szabályaikat.

„Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, mikor rálőnek” – mondta Orbán Viktor. 1988-ban. Azóta megtett mindent, hogy az ő rendszerében sose jusson odáig az elégedetlenség, hogy saját magára is érvényesüljenek fenti szavai.

Nem teljesen úgy, hogy tárgyalt, de az elégedetlenséget engedte kinyilvánítani. Mindig lehetőség volt a gőz kifújására. Ebben akaratlanul partnerek voltak hatalmának ellenzői, leginkább az aktuálisan betámadott civilek, illetve érdekvédők. Mindig ciklus közepén volt valamilyen ügyben nagy tüntetés, hogy választásig kifulladhasson, és mindig elszigetelten – mind a többi társadalmi csoporttól, mind a pártoktól.

Vagyis a tűzoltószervezetek nem voltak ott az ápolók megmozdulásain, a diákok a rendvédelmi dolgozók tüntetésein, és így tovább. A pártoktól pedig mind elvárták a távolságtartást, ezzel minimum keserű szájízt okozva a párttag tüntetőkben.

Ezek a csoportok sikerrel alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét. Magukon, Orbán javára.

Működött a szelep, és mivel a rendszer hivatalosan és máig megérvelhetően demokrácia, sokaknak ennyi elég volt az elégedetlenség levezetésére. Hogy aztán türelemmel várjanak a következő választásokig, amikor esélyt kaptak, hogy dühükhöz hatalmat társítva leváltsák az utált kormányt. Ám ezen a téren is nagyon ügyesen jártak el a Fidesz hatalomtechnikusai: nem elnémították az ellenzéket, hanem fölerősítették a zajt az állami pénzből szponzorált kamupártokkal.

Lehetett indulni, lehetett kampányolni, még pénz is járt hozzá! Vagyis a keretek demokratikusak voltak, a nép elkergethette a kormányt, ahogy azt szintén Orbán mondta, már 2007-ben.

Végre lesz minek ellenállni

Eddig – mondhatnám, ha drámai publicisztikát akarnék írni elemzés helyett, és talán nem is járnék nagyon messze a valóságtól.

Azonban az elmúlt hetekben a Fidesz új gyülekezési törvényt, választási eljárási szabálycsomagot, valamint Btk-módosítást fogadott el. Ezek többek között megtiltják majd a „vadplakátolást”, vagyis a kampányplakátok villanyoszlopokra és egyéb kiálló tárgyakra való felrögzítését; szigorítanak a tüntetések szervezésének szabályain; és megtiltják a politikusok munkaidőn kívüli zavarását. Tehát nem lehet például politikusok háza előtt tüntetni, mint tette azt évekkel ezelőtt a Fidesz Gyurcsánynál. Szalad az idő, fordul a széljárás.

Mindezt már csak „megfűszerezi” a Hír TV visszafoglalása, a Heti Válasz bedarálása, és lehet, hogy mire ez a cikk megjelenik, újabb nem fideszes médiumot kap be a narancssárga bulldózer. Ha mást nem, legalább arra ösztönzést adhat az ellenzéknek, hogy építsen alternatív nyilvánosságot, és megint divatba jöjjön a szamizdat, mint módszer. Kezdeményezések már vannak.

Ezen az úton haladva komoly bajba keverheti magát a Fidesz. Korábban írtam róla, hogy milyen piszok nehéz ellenállni, ha nincs minek. Ilyen lépésekkel viszont – kezdve a betarthatatlan kampányszabályokkal – 

a Fidesz lassan kitermelheti az ellenállás tárgyát. Ami hosszú távon az indulatok fölerősödéséhez, elszabadulásához, és még hosszabb távon a rezsim bukásához vezethetne.

Egész logikus, koherens gondolatmenet az, ami elvezet a túlzó szabályozástól a politikai erőszakig. Ha ugyanis a kampányszabályozás betartása mellett labdába sem rúghatunk, akkor egy pont után nincs értelme betartani a kampányszabályokat. Ha pedig a hatóságok ragaszkodnak az életszerűtlen szabályozás betartatásához, egy életösztöntől hajtott párt kénytelen lesz szembeszegülni a hatóságokkal. Kicsit komolyabban, mint mondjuk a Jobbik, amelyik az ÁSZ-büntetésre összegyűjtött adományt elkampányolta.

Ha pedig az egyik szabályt megszegjük, és úgyis azt mondják már sokan régóta, hogy diktatúra van – akkor mi értelme megállni egy szabálynál?! Akkor már csak mindent-vagy-semmit van értelme játszani. Innentől pedig határ a csillagos ég. Vagy éppen ha lefelé tartó spirálban gondolkodunk, akkor a kénköves pokol.

Van az a hasonlat a békáról, ami a forró vízből kiugrik, de ha fokozatosan forralják fel körülötte a vizet, akkor lassan, nyugodtan megfő.

Ezt eddig a lassan kiépülő autokráciára használták, de működhet a másik irányba is. Vagyis ha az egyik politikai erő kitesz egy „illegális” vadplakátot, majd szervez egy „illegális” tüntetést, akkor logikus folytatásként messzire juthat.

Főleg, ha egy ilyen tüntetést a rendőrség feloszlat, könnygázzal, gumibottal, horribile dictu gumilövedékkel, akkor egy komoly legitimációs elem is kihullhat a Fidesz alól. Jelesül a 2006-os események megítélése, illetve az annak kapcsán kialakított látszólagos erkölcsi fölény. Így ugyanis ők lesznek a szemkilövetők, már ha sikerül kellően hangosan erőltetni ezt az értelmezést az ellenzéknek.

Harsányságban pedig nehéz verni a Fideszt, de Altusz Kristóf és az 1300 befogadott menekült okozta kommunikációs megbicsaklás is mutatja, hogy néha azért át tud szűrődni a valóság fénye a Fidesz alternatív valóságának falán.

Aki pedig a tüntetést szervezte, az még mindig szolidabban viselkedett, mint a népszavazási kezdeményezést benga kopaszokkal gátoló Fidesz, tehát egész sokáig, ha nem is a jófiúnak, de a jobb fiúnak állíthatja be magát. Azt pedig a Fidesz szellemi sugardaddyjétől, Arthur Finkelsteintől tudhatjuk, hogy „ha rossz vagy, hitesd el az ellenfeledről, hogy még rosszabb nálad!” – a Fidesz ellenfeleinek ezen a téren aztán igazán nem kell összetörniük magukat.

Úgyis káosz van, akkor legalább takarodhatnál

Szóval, kirakott vadplakát, szétkergetett tüntetés (megjegyzem, 1905-ben is így kezdődött Szentpétervárott), elnöki arcképpel ellátott szemeteskuka (ahogy azt Szrgya Popovics megírta), és mi jöhet utána?

Ha így folytatódik, lehet akár „káhosz, anarkija és fehérterror”, amivel az előző rendszer utolsó vezetője riogatott, és ne legyenek kétségeink, mindegyik elnyomó rezsim vezetői ezzel riogatnak. „Vagy én, vagy a káosz” – ezt mondják mind, csak más szavakkal. Ha viszont van egy tökös társaság, az kimondathat az emberekkel kétféle dolgot:

1. „Úgyis káosz van, akkor legalább takarodhatnál” – a konformistább térségekben, mint Kelet-Európa,

2. „Akkor már inkább a káosz, mint te” – a forradalmárabb részeken, mint a permanens sztrájk népszokásának hódoló Franciaországban.

Vagyis ha egy politikai erő kellően gátlástalan, vagy akár csak kellően sarokba van szorítva, akkor a pozitív alternatíva felmutatása helyett/mellett dolgozhat azon is, hogy annyira gyengének és tehetetlennek tűnjön a kormány, hogy annak fennmaradása jobban fájjon, mint a bizonytalan, amibe az állampolgárok kerülnének a kormány megbuktatása esetén.

De most nagyon messze vagyunk attól, hogy eléggé fájjon sokaknak a kormány, akiknek pedig eléggé fáj, azok nagy része simán elmegy más kormány fennhatósága alá. Komoly, súlyos, szabálytalan húzásokat kell meglépni egy erőnek, amelyik ilyesfajta destabilizációs módszerhez akar nyúlni. 

Normális moralitással rendelkező emberek leginkább csak akkor jutnának el idáig, ha sarokba szorították őket.

Milyen messze vagyunk attól, hogy egy párt elkezdje magát sarokba szorítva érezni? Nem tudni.

Olyat sem látni most, aki felállna a konc osztásához használt bizottsági asztaltól és azt mondaná, hogy „basszátok meg, nem játszom veletek így!” 

Messze van még a húr elpattanása, és egyáltalán nem biztos, hogy valamelyik ellenzéki párt lesz az, amelyik borít. Tunéziában például egy egyszerű zöldségárus önfelgyújtása robbantotta ki a rezsimbuktató megmozdulásokat, a hivatásos ellenzék meg futott az események után. Ugyanakkor ott már eleve komolyabb volt az elnyomás, régebb óta, és pont, hogy nem erősödött, hanem gyengült a rezsim. Gyengülését erősködéssel próbálta elleplezni, és belebukott.

Nem sok kell mindehhez, csak egy aránytévesztett kormánypárt, meg egy kellően elszánt ellenzék, amit a kormánypárt gátlástalansága tett kellően elszánttá.

Egyelőre egyik sincs kéznél, talán majd idővel kialakul. Akárhogy is, ezekben a hetekben efelé tettünk lépést, és ha tartja magát a Fidesz a szólamához („folytatjuk”), akkor ezek a lépések előbb-utóbb be fognak érni.

Rossz esetben valami olyanban, mint amit fentebb vázoltam.

A szerző a Momentum tagja. Itt olvashatod el Szarvas Koppány Bendegúz többi cikkét az Azonnalin!

Szarvas Koppány Bendegúz

VIII. kerületi önkormányzati képviselő, a Momentum Mozgalom politikusa.

olvass még a szerzőtől
Szarvas Koppány Bendegúz

VIII. kerületi önkormányzati képviselő, a Momentum Mozgalom politikusa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek