Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj: geopolitikai gyorstalpaló kezdőknek

Miért Európa hódította meg a világot, és miért az Egyesült Államok lett az első szuperhatalom? És lenyomhatja-e utóbbit Kína? Ki lehet-e valaha bogozni a közel-keleti válságot, és tényleg a felzárkózó országok évszázada lesz a következő? Tim Marshall térképek segítségével próbál válaszolni ezekre a kérdésekre új könyvében.

Itt egy kérdés: miért döntött úgy Oroszország, hogy minden nemzetközi tiltakozás ellenére, óriási ellenszélben, akár egy szélesebb háborút is kockáztatva annektálja a Krímet?

Bizonyára sok válasz létezik erre, de a legjobb válasz az, hogy Oroszország évszázadok óta küzd azzal, hogy nincs jó helyen lévő melegtengeri kikötője. Mikor az ukrán válság azzal fenyegetett, hogy még azt az egyet is elveszíti, ami ugyan annyira nem jó helyen, de van, akkor lépnie kellett.

És miért az volt az Iszlám Állam első videójának címe, hogy A Sykes–Picot vége? Mi a fene az a Sykes–Picot? És miért fontos ez pár szakállas terroristának?

A név egy francia és egy angol külügyminisztert takar, akik az első világháború alatt szép csendben felosztogatták országaik között a Közel-Keletet, és ezt az eseményt a történelem úgy ismeri, hogy Sykes–Picot-egyezmény. A videó címe tehát olyan, mintha egy magyar fegyveres csoport azt üzenné, hogy itt van „Trianon vége”.

A brit újságíró, Tim Marshall Könyvhétre magyarul is megjelent könyvében arra vállalkozik, hogy tíz térkép segítségével mutassa be ezt a jelenséget. A szemlélet nem újdonság, és persze azt is hozzá kell tenni, hogy a földrajzi adottságok azért önmagukban nem magyaráznak meg mindent, ahogy arra a címben idézett Radnóti-vers is utal. A földrajz fogságában című kötet azonban jó kiindulópont lehet azoknak, akik többet akarnak megérteni a világ történéseiből: Moszkvától Sonkádig, Sanghajtól Rábapatonáig.

Főleg azért érdekes ez, mivel itt Európa közepén csücsülve még úgy sem szoktunk sokat gondolkodni Pakisztán és India kasmíri határvitájáról, a közel-keleti felfordulást okozó  Sykes–Picot-egyezményről vagy az afrikai országok földrajzi jellegű problémáiról, hogy három éve folyamatosan a migráció, illetve az azzal való riogatás jelenti a kormány legfontosabb témáját.

Európa előnyből indult, és ezt nehéz behozni

Marshall könyvéből kiderül, hogy Európa népei döbbenetes helyzeti előnyben, azaz: csodás klímában, hajózható folyók, jó tengeri kikötők, jó minőségű termőföldek és egymástól jól elkülönülő, de áthidalható régiók között kezdhették meg történelmi fejlődésüket. Afrikában viszont ehhez képest a szélsőséges időjárás, az áruszállításra alkalmatlan folyók és a megfelelő kikötők hiánya akadályozta a fejlődést.

Az is szépen kiviláglik a kötetből, hogy az sem mindegy, hogy egy területet mikor vesz birtokba egy adott népcsoport: a modern európai telepesek fejlett technológiájuk segítségével sokkal jobban ki tudták használni az észak-amerikai kontinens adottságait, mint az indiánok. Ugyanígy nem mindegy persze az sem, hogy milyen kultúra vesz kezelésbe egy-egy területet: Dél-Amerika lemaradásának egyik oka, hogy egyfajta feudális rendszerben osztották szét a földeket a spanyol és portugál gyarmattartók.

És ha már gyarmattartók: a kötetből az is egyértelművé válik, hogy a ma létező geopolitikai rémálmok okozói első sorban az európai nagyhatalmak vezetői, akik az elmúlt ötszáz-hatszáz évben előszeretettel húzogattak gyakran teljesen véletlenszerűen kitalált vonalakat térképekre. Így születtek Afrika és a Közel-Kelet patchwork-országai, amelyek különféle ajkú és vallású népeit a legtöbb esetben legfeljebb valami közös ellenség tartja össze.

A kötet sajnos nem tér ki bővebben a Németország, valamint Oroszország között elterülő ún. Köztes-Európa déli részére, tehát Magyarország közvetlen környezetére, pedig a geopolitikai elemzés egy sor dologra rávilágíthat régiónkkal kapcsolatban is. Persze az már inkább a történelemtudomány témája, mint a jelenkori elemzésé.

Bár Marshall nem fűzi az általa ismertett földrajzi tényeket, illetve a földrajz szemszögéből vizsgált történelmi-politikai tényeket egy nagy narratívába, de azért pár kérdés folyamatosan visszatér a különféle fejezetekben. Az egyik ilyen, hogy a világ Marshall szerint egy új hidegháború kellős közepén van, a másik pedig az, hogy Amerika szuperhatalmi pozíciója koránt sem olyan ingatag, mint azt sokan szeretik mostanában lefesteni.

Az USA még mindig a világ vezető hatalma, energiaellátása biztosított, flottája hatalmas, Kínának pedig legalább akkor hátrány a hatalmas népessége, mint amekkora előny. Ugyanígy kérdéses, hogy mennyire tudnak túllépni saját korlátaikon az olyan felzárkózó országok, mint például Brazília vagy India. Ezekre a kérdésekre pedig a térképek nem, csak a jövő válaszolhat.

Ha csak a hadseregek felvonulására alkalmas síkságok, a lezárható tengerszorosok és a feltárt ásványikincs-lelőhelyek – tehát a térképek – felől nézzük, pőrén tárul fel az a hatalmi játszma, amit a globális szereplők a tizenkilencedik század óta intenzíven folytatnak. A földrajz fogságában című kötet a történelemmel és geopolitikával régóta foglalkozóknak talán sok újdonságot nem tud mondani, de olvasmányos formában összegzi a téma tényeit, így kiváló kiindulópont lehet bárkinek, aki érdeklődik a világ dolgai iránt.

NYITÓKÉP: Pexels