Habsburg-zászló miatt őrjöng az olasz jobboldal a triesztiek ellen

Szerző: Techet Péter
2018.07.10. 08:40

Meggyűlt a baja Matteo Salvini olasz belügyminiszternek saját pártjával. A Lega trieszti szervezete Habsburg-zászlóval érkezett a párt nyári összejövetelére, mondván ők nem cserélik le összolasz nacionalizmusra az eddigi északolasz szeparatizmust. Ez kiverte a biztosítékot az olasz jobboldalon.

Habsburg-zászló miatt őrjöng az olasz jobboldal a triesztiek ellen

A szélsőjobboldali olasz kormánypárt, a Lega – amely már elhagyta az északi jelzőt a nevéből – július elején a lombardiai Pontidában tartotta hagyományos nagy nyári összejövetelét. Ezen hirdette meg idén Matteo Salvini olasz belügyminiszter többek között azt a célját, hogy a jövő májusi európai parlamenti választásokra egy közös EU-ellenes listát szeretne. Szerinte ugyanis az ellenség ma az „elit“, amivel szemben ő a „népet“ képviseli.

Salvininek azonban saját „népével“, a legisták egy részével is meggyűlt a baja. Történt ugyanis, hogy – amint a trieszti Il Piccolo napilap arról beszámolt – az egykori osztrák kikötőváros Lega-küldöttsége nem olasz zászlóval érkezett a rendezvényre – ami Salvini újsütetű összolasz nacionalizmusához illene –, hanem egy osztrák zászlóval, benne a triesztiek jelképével.

Mivel a városban – amelyet 1918-ban foglalt el Olaszország, majd 1947 és 1954 között független városállam volt – a mai napig erős a Habsburg-nosztalgia és a szeparatizmus, a Lega – amely eredetileg maga is északolasz szeparatista pártként alakult – kitart a trieszti különcködés mellett.

A párt, amely tavasz óta a Trieszt központú régió vezetését is adja, a mai napig osztrák zászlót tart a trieszti székházán.

A trieszti legások tette kiverte a biztosítékot az olasz jobboldali és nacionalista körökben. A fasiszta Olaszország Testvérei párt azon háborgott, hogy azon Triesztből, „amelynek földjén vér folyt, hogy olasz lehessen“, milyen jogon hoz egy osztrák zászlót a régiós és városi Lega-küldöttség. A Silvio Berlusconi-féle Forza Italia pedig egyszerűen egy „Éljen az olasz Trieszt“ felkiáltású sajtónyilatkozatban fejezte ki dühét.

Trieszttel a mai napig éppen az a gondja számos olasz nacionalistának, hogy nem egészen olasz. Egyrészről a városban – és főleg a körülötte lévő falvakban – szlovén kisebbség is él. Mussolini, majd a második világháború utáni olasz állam üldöztetései miatt persze sokan már nem nyelvükben, legfeljebb egyfajta másodlagos identitásként őrzik csak a szlovénságukat. Míg a Habsburg-időkben majdnem a harminc százalékot is elérte a szlovénok trieszti aránya, mára hivatalosan csak alig 2 százaléknyian tartoznak a trieszti szlovén kisebbséghez.

Másrészről viszont azon olaszok között is, akik Triesztben élnek, elég elterjedt a Habsburg-nosztalgia, a különállóság gondolata.

A városban erős szeparatista mozgalom is működik, a Habsburg-múltra pedig a baloldali Demokrata Párt ugyanúgy pozitívan tekint, mint a jobboldali Lega helyi szervezete. Például együtt támogatják azt, hogy Triesztben nemsokára Mária Terézia osztrák császárnőnek szobra legyen.

A trieszti Lega valójában hű maradt a régi Lega gondolatához: a Lega ugyanis a 1980-as években több helyi (lombardiai, venetói) szeparatista ligából jött össze, és az volt a céljuk, hogy a történelmi régiók nagyobb önállóságot kapjanak. Ezt az irányt dobta ki Matteo Salvini az összolasz nacionalizmus és vele a kormányra kerülés javára – a trieszti legások viszont láthatóan ellenállnak.

KÉP: Martin de Meytens (1759)

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek