Tegyük újra szexivé a babacsinálást!

Ha túl korán kezded, az a baj, ha túl későn, akkor meg az. Ha ki sem adod a kezedből a gyereket, az se jó, de ha bébiszittert fogadsz, akkor meg rossz anya vagy. Túl sokat ítélkezik a társadalom a gyerekvállalással kapcsolatban, ez pedig csak elriasztja a fiatalokat.

A nevezett kisgyerek az enyém, és éppen egy buszon tartunk a bölcsőde felé egy orvosi vizsgálat után. Süt a nap, kellemes az egész délelőtt, az öreg bácsi pedig mosolyogva szegezi nekem a fenti kérdést, amire hirtelen nem is tudom, mit válaszoljak. Hol lenne anyuka? Dolgozik. Ő korábban jár, én később jövök, és nekem van olyan rugalmas az időbeosztásom, hogy különösebb átszervezés nélkül el tudom vinni a fiamat orvoshoz. És egyébként is: miért kéne neki vigyáznia a kisgyerekre?

Nem is tudom, mit válaszoltam, csak arra emlékszem, hogy utána kissé dühösen sétálok a bölcsi felé, a babakocsit tolva. Egyáltalán nem példa nélküli, sőt, egészen gyakori, hogy kettesben vagyunk – számomra nem volt kérdéses, hogy egy újdonsült édesanyának is éppen annyi privát módon eltölthető szabadidőre van szüksége, mint nekem, újdonsült apukának. Lehet, hogy ez nem általános – fene tudja.

Illetve még pontosabban: azért nem tudom, mert nem szoktam kérdezősködni. Mi közöm van hozzá? Mi köze van ehhez ennek a bácsinak? Miért érzi úgy mindenki, hogy bele kell szólnia abba, hogy mások hogyan nevelik a gyerekeiket?

Szinte mindegy is, mit csinál egy édesanya (vagy egy édesapa) a gyermekével: ha a nő fiatalon esik teherbe vagy inkább harmincon túl; túl kevés gyereket vállal vagy túl sokat; ki sem adja a kezéből a kisdedet vagy bébiszittert fogad; nyilvánosan szoptat vagy nem szoptat egyáltalán; hat hónaposan kezdi hozzátáplálni vagy más stratégiát választ; hordozókendőben viszi vagy babakocsiban; ad neki cumit vagy sem; szíre-szóra felkapja vagy nem kapja fel, ha sír; rászól vagy nem szól rá – legyen bárhogy, mindig akadni fog valaki, aki jobban tudja.

A nagyszülőktől, a gyerekorvostól, a védőnőtől még talán – de nem feltétlenül – szívesen veszi az ember a tanácsot; na de beleszól a szomszéd, gyakorlatilag bárki az utcán és a buszon, aztán a többi anya, illetve az egész az internet.

„Rossz anya”

Aki már megtapasztalta szülőként, hogy milyen élmény a várandósság és születés utáni első pár hónap, az pontosan tudja, hogy még akkor sem egyszerű a helyzet, ha senki sem próbál a partvonalról beleszólni az életébe. Az első gyermek várása, majd gondozása embert próbáló, kiakasztó, lelkileg és fizikailag is kimerítő feladat. Folyamatosan aggódunk, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, vagy sem, igyekszünk a legkisebb részletekre is fokozottan figyelni.

Hogy mi köze a hajban lévő színes csíknak ahhoz, hogy milyen anya lesz valaki? Röviden szólva: semmi. Hosszabban kifejtve pedig megint csak arról van szó, hogy az édesanyákkal szemben gyakran teljesen felesleges, irreális, vagy éppen egymásnak ellentmondó elvárásokat és szabályrendszereket támaszt a társadalom – legyen a megszólaló éppen az orvos, egy járókelő, vagy egy családtag.

Még súlyosabb a helyzet az interneten, ahol egyes Facebook-csoportokban a politikai vitafórumok legszennyesebb hagyományait megszégyenítő vehemenciával esnek egymásnak akár az édesanyák is. Olyan egészen ártatlan témák váltják ki a legsúlyosabb verbális zaklatást, mint hogy ki hogyan áll neki a hozzátáplálásnak, vagy hogy éppen milyen hordozóban cipeli a gyerekét. Ha valaki elköteleződik egy irányzat mellett, annak gyakran kérlelhetetlen apostolává válik, és kiátkoz bárkit, aki akár csak egy betűnyit eltér tőle.

Mindenki tudja a tutit, és mindenki szükségét is érzi, hogy meggyőzze a másikat a maga igazáról: ha pedig ez nem megy, akkor a földbe döngölje, szélsőséges – de igen gyakori – esetben „rossz anyának” titulálja a másikat. Ezt a konkrét jelzőt tulajdonképpen bármi, és bárminek az ellentéte kiválthatja a különböző „szakértőkből”. Az ehhez hasonló kéretlen megjegyzések tényleg a legnehezebb időszakban érhetik azokat a szülőket, akik tanácstalanok egy adott ügyben, és tájékozódni akarnak.

A Mindent Megváltoztató Esemény

Minden gyereknél más megoldás működik, ráadásul a különböző generációk között eltelő időszakban változik az orvostudomány álláspontja egy sor kérdéssel kapcsolatban. Miközben valószínűleg száz éve is különféle iskolák léteztek a babagondozás területén, ezek az iskolák általában nem találkoztak egymással: családon belül öröklődtek, és fejlődtek, változtak a praktikák.

Manapság azonban ezek az iskolák az interneten könnyedén találkozhatnak és ütközhetnek, miközben sokakban fel sem merül, hogy akár az is előfordulhat, hogy igaza van neki is, meg annak is, akivel vitatkozik. Ugyanez igaz az interneten túl az utcára is: az engem megkérdező bácsinak bizonyára furcsa, hogy egy édesapát kettesben lát egy kisgyerekkel, miközben ez nekem teljesen természetes.

Az mindenesetre tény, hogy az édesanyák ténykedésébe úgy pofázik bele boldog-boldogtalan, mintha nem egy felnőtt, szuverén, döntésképes nővel, hanem egy kisgyerekkel próbálna megértetni valamit. Többek között ez a hozzáállás is közrejátszik abban, hogy a gyerekvállalás a most termékeny generációk, főleg a nők számára nem az élet egy egyszerű, átlagos, örömteli, megszokott eseménye lesz, hanem egy Mindent Megváltoztató Esemény, amit minél távolabbra érdemes kitolni.

Persze a gyerekvállalás valóban egy mindent megváltoztató esemény, de csak így, kisbetűvel; olyan tapasztalat, amelynek vannak egyértelműen negatív vonásai, pozitív vonásait pedig a banális általánosságokon kívül („de cuki a kis lábikája!”) nehéz átadni olyanoknak, akiknek még nincs gyereke.

Nem a nemzethalál vizionálásával kell még több terhet rakni a fiatalok vállára, hanem még kényelmesebbé és gördülékenyebbé kell tenni, hogy az anyák otthagyhassák a munkájukat, majd visszatérhessenek hozzá; még könnyebbé kell tenni, hogy az apák nagyobb részt vállaljanak a gyereknevelés kezdeti szakaszából is, és erre ösztönözni is kell őket.

Arról kell tehát meggyőzni egy vagy két generációt, hogy a gyerekvállalás családi adókedvezmény és CSOK nélkül, egészen egyszerűen, önmagában is király dolog. Ehhez pedig teljesen más stratégiára van szükség, mint amit jelenleg a kormány mutat.