Szultán lesz Erdoğan, vagy megállítja az összefogás?

Bár Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasmarokkal építené az illiberális államot, és szorítaná magához a hatalmat, egy-két taktikai hiba miatt a vasárnapi előrehozott választáson nem csak pártja parlamenti többsége, de elnöki széke is veszélybe kerülhet. Tájkép csata előtt.

Erőszakkal levert tüntetések, tömeges letartóztatások, korrupciós ügyek, egy elfuserált puccskísérlet, lendületet vesztő gazdaság, háború belföldön és külföldön, szükségállapot, szűk többséggel elfogadott alkotmányos reform és szinte folyamatos politikai válság: néhány címszóban erről szól Törökország elmúlt pár évének története.

Az egész fölött pedig ott tornyosul Recep Tayyip Erdoğan, a helyi Fidesz, avagy a 2003 óta uralmon lévő AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) vezetője, aki 2003 és 2014 miniszterelnökként, azóta pedig elnökként vezeti az országot. Erdoğan tavaly saját hatalmának biztosítására tavaly alkotmányos reformjavaslatot terjesztett elő, amely lényegileg elnöki rendszert vezetne be Törökországban.

Az elnök személyében egyesülne az államfői és a kormányfői poszt. Ő jelöli ki az alelnököket és a minisztereket, illetve a legfelsőbb bírói tanácsok tagjainak jelentős részét, és ő állítja össze a költségvetést. Talán felesleges is sorolni: igazi illiberális nyalánkságokról beszélünk amellé, hogy a puccskísérlet utáni tisztogatások során mostanra már a legtöbb belső ellenségnek, Fetullah Gülen egykori szövetséges vallási vezető (a helyi Soros és Simicska) emberének vélt személytől – akadémikustól, bírótól, tanártól és újságírótól – megszabadult a török elnök.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök

És hogy miért a feltételes mód? A reformokat ugyan szűk többséggel megszavazták a törökök, a gyakorlatban azonban ezek csak az új választási törvény szerint egyesített, Erdoğan által váratlanul előrehozott elnök- és parlamenti választás után lépnek érvénybe. A választáson azonban olyan ellenfelei akadtak a reménybeli új szultánnak, akik éppen a reformok által létrejövő egyszemélyi hatalmat szeretnék megakadályozni.

A török politikai színtéren az elmúlt években kisebb-nagyobb változások zajlottak le. Az új szabályok szerint a parlamenti küszöb tíz százalékos: emiatt az AKP-től jobbra álló, korábban ellenzéki MHP (Nemzeti Haladás Pártja) a kormánypárthoz kezdett közeledni – egyedül ugyanis nem érnék el a küszöböt. Erdoğan ezért szövetséget kötött velük: egy ilyen szövetségnek ugyanúgy tíz százalékos lesz a küszöb a választáson.

Mindemellett Erdoğan úgy döntött, nem várja meg a jövő novembert a két választással. Az elemzők szerint erre jó pár oka volt: egyrészről a sok tekintetben gyengélkedő gazdaság állapota, másrészt a kurdok ellen belföldön és külföldön folytatott háború által keltett feszültség. Harmadrészt pedig az, hogy Erdoğan meg akarta lepni ellenfeleit, többek között az MHP-ből a hozzá való közeledés hatására kiváló Meral Akşener új alakulatát, az İYİ (Jó) pártot.

Összefogás!

Az ellenzék egymáshoz nehezen passzoló pártjai ugyanis nem zavarodtak össze, hanem összefogtak, demonstrálva, hogy a fő választóvonalat most már nem a klasszikus törésvonalak adják, hanem az, hogy ki van Erdoğan mellett, és ki ellene. A kemalista, szekuláris CHP (Köztársasági Néppárt) tizenöt tagja például átült a leginkább a néppártosodó Jobbikhoz hasonlító nacionalista İYİ frakciójába, hogy a párt elnökként indíthassa Akşenert. A két párt mellé csatlakozott a kormánypárthoz hasonlóan iszlamista, jobboldali Saadet (Jólét) is.

Meral Akşener (İYİ) és Muharrem İnce (CHP) (Forrás: Internethaber)

Az elnökválasztás első fordulójában Erdoğan ellen azonban külön indulnak ezek a pártok is. Az İYİ jelöltjeként induló egykori belügyminiszter Meral Akşener az ország első női elnöke lehet, a CHP Muharrem İnce korábbi fizikatanárt és polgármestert indítja, a Saadet  pedig a veterán Temel Karamollaoğlut jelölte. Az egyesült ellenzék jelöltjein kívül a Vatan nevű szélsőbaloldali, nacionalista párt Doğu Perinçeket jelölte; míg a baloldali HDP színeiben a politikai okokból előzetesben ülő Selahattin Demirtaş indul. (A jelöltek hátteréről például a New York Times számolt be bővebben.)

Közülük  az esélylatolgatások szerint a meglepően jó, rengeteg embert megmozgató kampányt összehozó CHP-s Muharrem İncének van a legnagyobb esélye bejutni a második fordulóba – már amennyiben Erdoğan nem szerez egyértelmű többséget az elsőben, de erre nincs sok kilátása. (Vegyük hozzá, hogy a török közvéleménykutatások teljesen megbízhatatlanok.)

Kérdéses kurdok

A parlamenti választás tehát legfőképp két pártszövetség – a mostani kormánypártok (AKP, MHP) által alkotott Cumhur, illetve az ellenzék egy része (CHP, İYİ, Saadet) – által alkotott Millet összecsapásáról fog szólni: ez utóbbi alakulat ebben a formában egyáltalán nem esélytelen arra, hogy megszólítsa a kormánypártok szavazóit is. 

Ezek egy részét borítékolhatóan a baloldali, kurdkérdést tematizáló HDP (Népi Demokrata Párt) jelöltjei fogják kapni, akik kimaradtak a nagy ellenzéki összefogásból. Egy másik része feltehetően el fog veszni, hiszen az ország kurdok által lakott részén fizikailag nehezebbé vált a szavazás, tízezreknek kell sok-sok kilométert utaznia egy sor katonai ellenőrzőponton át, hogy szavazhassanak.

Nagy kérdés azonban, hogy merre mozdul a kurdok többi része, akik közül sokan támogaták korábban Erdoğan pártját, az AKP-t. Erdoğan elnök az elmúlt években keményen – értsd: tankokkal – ment neki a kurdoknak belföldön és külföldön is, a HDP tisztviselőinek, tagjainak és szimpatizánsainak egy jelentős része is börtönben ül jelenleg.

Selahattin Demirtaş (HDP)

Köztük van Selahattin Demirtaş emberi jogi ügyvéd, a HDP korábbi vezetője, akit hívtak már a „török Nelson Mandelának”, vagy „török Obamának” is – és aki annak ellenére elnökjelölt, hogy nem hagyhatja el jól őrzött edirnei celláját. A HDP-tagokat terrorizmus támogatásával vádolják, ezért viszonylag nagy tabunak számított a velük ápolt viszony, az Erdoğannal szembeálló ellenzék elnökjelöltjei viszont sorban követelni kezdték Demirtaş szabadon engedését, İnce pedig meg is látogatta őt: ők így próbáltak nyitni a kurdok felé.

Erdoğannak is muszáj lenne meglépnie ezt, de egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy hogy tehetné ezt meg az elmúlt évek kemény fellépése után.

Gyengélkedő gazdaság

Erdoğan rendszerét eddig az ügyes politizálás és a széttöredezett ellenzék mellett a rendkívül impozáns gazdasági fellendülés tartotta hatalomban. Az elmúlt hónapok azonban nem éppen a szárnyalásról szólnak. A török gazdaság továbbra is növekszik, 2018 első egyedévében például 7,4 százalékkal. 2017-ben viszont a munkanélküliség elérte a 10,9 százalékot, az infláció pedig az egekben van.

A szakértők szerint a növekedés azért tart ki, mert az állam pumpálja a pénzt a gazdaságba, ez azonban nem fenntartható; ráadásul a folyamatos politikai bizonytalanság sem kedvez az üzletnek. A rendkívül sok külföldi terméket importáló Törökország lakosai is bőven megérezték, hogy a líra jelentősen gyengült a dollárral szemben.

Bárhogy is alakuljon tehát a választás (és bárhogy is próbálja azt majd saját javára befolyásolni a kormánypárt), a régi vagy az új vezetésnek lesz mit rendbe rakni. Egyáltalán nem kizárt azonban, sőt,

Ebben az esetben pedig a bizonytalanság időszaka hosszan elhúzódhat.

Felhasznált képek: Wikipedia