A kutatók listázásával nem a CEU-ügyet játsszák el megint. Most nem bűnbakot akar a Fidesz teremteni, hanem csak felméri az MTA-n belüli erőviszonyokat.
„Hát értünk is eljöttek”, „engem is listázhattak volna” – nagyjából ebbe a két irányba illeszthetőek azok a reakciók, amelyeket a Figyelő kedden megjelent, MTA-s munkatársakat listázó cikkére adtak a környezetemben. Ismerőseim között sok az akadémikus, magam is az MTA munkatársa volnék. Harag van, felháborodás, illetve ezzel egyidőben elkeseredettség, mivel „nincs mit tenni, ezt is keresztülviszik, mint minden eddigi tervüket”.
miközben számos – egyébként kiváló szakmai teljesítményt nyújtó – hasonló státuszban lévő fiatal kollégám neve ott szerepel.
Ha keveset írunk, az a baj; ha sokat, ami nem tetszik, akkor az a baj
Pedig a listázás egyik szempontja a cikk ismeretlen írói szerint is pont az volt, hogy megnézték: a nyilvános kutatói MTMT-profilok alapján kik azok, akiknek kevés publikációja született az elmúlt években. A kényes témákat feszegető társadalomtudósok mellett a lábukat lógató álmodozó bölcsészeket is keresgélték.
Persze egy nemzetközi akadémiai folyóiratcikk minimum egy év alatt születik, de gyakran inkább több idő kell hozzá, egy hazai talán fél év alatt van meg. És a fiatal kutatóknak elsősorban a disszertációjuk írására, doktori kutatásukra kell koncentrálniuk, az pedig 3-4 év kutatói munka, míg beérik. Ezt gondolom nem vették számításba a cikk írói.
mint tették azt a cikk első felében olyan elismert kutatókkal, akikre felnézek a munkám során. Szomorú és dühítő ez az egész egyszerre.
Ki kell állnunk az igazságtalansággal szemben, még ha gumicsont is
Valahol igaza van az Indexnek amikor azt írja: „készül egy lista, ami valójában csak a felháborodott válaszírások révén kerül be ténylegesen a köztudatba”. Persze. Tehetnénk úgy, mintha ez a lista meg sem született volna.
Hiszen hányan olvassák a Figyelőt a kormányoldalon, kihez fog eljutni abban a buborékban a hír? Nyilván hatékonyabb lett volna a Lokál című napilapba betenni, ha valóban szavazóik ismételt elrettentését akarták volna elérni. Aztán persze még ez is eljöhet.
Véleményem szerint a cél most nem feltétlenül azonos azokkal, amelyek például a CEU vagy akár a civil szféra elleni támadásokhoz vezettek.
Egy belső feszültségektől összezavart, bizonytalan szervezetet sokkal könnyebb saját döntési hatáskör alá vonni, mint egy autonóm, egységeset.
A történet tehát vélhetően a középosztálybeli értelmiségi közegben ragad majd, de az még nem jelenti azt, hogy nekünk, pont az érintetteknek el kéne nyomnunk a felháborodásunkat. Akár gumicsont, akár nem, ki kell állnunk az igazságtalansággal szemben.
A kérdés persze – mint minden, nyílt, ellenzékkel szembeni politikai támadás esetén –, hogy hogyan reagál az érintett csoport, illetve az őket támogatók. Lejátszódik-e ismételten – már számolni sem akarjuk, az elmúlt nyolc évben hányadjára – a felháborodás, facebookos vélemény-nyilvánítások, petíciók, tüntetések és hazamenetel forgatókönyve, vagy tudnak az MTA munkatársai most okosabbak lenni?
Meglátjuk.
Végülis az egzisztenciájuk és szakmai autonómiájuk forog kockán.
A szerző az MTA TK Politikatudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa és az Andrássy Egyetem doktori hallgatója.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.