Bojkottálni kellene a focivébét, csak mert Oroszországban rendezik?

A politika és a sport sok mindenben hasonlít, és egy nagy sportesemény lebonyolítása akár még jó reklám is lehet egyes autoriter módon vezetett országoknak. De ettől még sem Vlagyimir Putyint, sem Hszi Csin-pinget, sem senki mást nem az fog hatalomban tartani, hogy sikeresen lebonyolít egy focivébét.

Tetszik vagy sem, a sport mindig a politika örökzöld témája lesz. Gondoljunk csak bele:

Persze a környezet és a sikerhez vezető út más. A sportban erre a célra kialakított pályákon méretik meg magukat a felek, míg a politikában a játéktér a nyilvánosság. A sportoló hosszú évek kitartó edzése árán jut a magasba, a politikus pedig az emberi elme megértésének és befolyásolásának művészetét sajátítja el. 

Ugyanakkor a sportban és a politikában a cél közös: le kell győzni az ellenfelet, és a legjobbnak kell lenni. A hasonló logika mentén zajló küzdelem miatt nem meglepő, hogy a politika újra és újra felfedezi magának a sportot. 

A politika és a sport szembetűnő hasonlósága azonban nem ok arra, hogy a kettőt összekeverjük.

Például annak követelésével, hogy a világ legkedveltebb sporteseményét, a június derekán kezdődött labdarúgó világbajnokságot ne Oroszországban rendezzék meg csak azért, merthogy ott a politika nem demokratikus. Márpedig Satya Varadarajan, a New York University hallgatója a Politico hasábjain pont ezt teszi.

Az európai demokráciák joga eldönteni, hogy ki rendezzen focivébét?

Satya Varadarajan állítása szerint a focilázban égő közönség hajlamos elfeledni azokat a globális ügyeket, amelyek miatt a putyini rezsim joggal kritizálható. Például Krím elcsatolását, vagy a maláj utasszállító lelövését, ami 298 emberéletet követelt. Ráadásul az ilyen nemzetközi események – ahogy írja –  növelik a nem demokratikus államok presztízsét azáltal, hogy nagyközönség előtt mutathatják be az ország kultúráját, látnivalóit, infrastruktúráját. A szerző szerint ezzel az autoriter gyakorlatok is megerősítést kapnak.

Ezért javasolja, hogy a labdarúgó világbajnokságot ne rendezzék meg nem demokratikus országokban, helyette az esemény rendezési jogát csakis a demokratikus európai államok dönthessék el. Ez utóbbit már csak azért is indokoltnak látja, mert a legjobb csapatok – állítása szerint – európaiak. Nélkülük bármilyen világverseny megrendezése csupán vicc, így az európai országok joga eldönteni, hogy milyen világeseményt hol lehet, és hol nem lehet megtartani. Azok az államok pedig, amelyek nem működnek transzparensen, ahol a kormányok visszaélések útján kerülnek hatalomra, azok nyugodtan rendezzék meg a maguk „antidemokratikus” sporteseményeit.

Satya Varadarajan pedig folytatja a sort e logika mentén azt pedzegetve, hogy a következő focivébét egyenesen bojkottálni kellene. A 2022-es világbajnokságot ugyanis az a Katar fogja rendezni, ahol a bevándorló munkavállalókat embertelen körülmények között dolgoztatja a hatalom. A megannyi melós élete árán felhúzott standionoknak senki sem örülhet tiszta szívből. Ahogy egy olyan 2030-as világbajnokságnak sem, amit a kínai rezsim önmaga propagandacéljaira használhat fel.

Van még időnk átgondolni az eddigi aggályos gyakorlatot, és beépíteni a morális elveket a döntéshozatalba – zárja sorait Satya Varadarajan.

A sportnak nem a politikára, hanem az emberekre van hatása

Való igaz, a cikk elején bemutatott hasonlóság alkalmassá teszi a sportot arra, hogy politikai célokra is felhasználják. Senki sem hiszi azt, még a jobboldalon sem, hogy a miniszterelnök szülőfalujában megépített, a világ legszebb luxusstadionjának választott Pancho Aréna ne Orbán Viktor hatalmának szimbóluma lenne. Legfeljebb felmentik a miniszterelnököt, hogy

– ahogy ez egy zártkörű beszélgetésen szó szerint el is hangzott az egyik, a mostani kormányban is vezető fideszes politikustól.

Nem kétséges az sem, hogy Putyint és autokrata politikustársait segíti, ha országuk nem a konfliktusokkal terhelt nemzetközi politikai történések, hanem valamely nagyszabású sportesemény kapcsán kerül a figyelem középpontjába. És igen, elképzelhetőnek tartom sajnos azt is, hogy egyesek akár a halálesetektől sem visszariadva sanyargatják a munkavállalóikat, akár az adott kormány tudtával.

Hanem az éveken, vagy akár évtizedeken átívelő politikai teljesítmény, ami mellett eltörpül az, hogy milyen sportesemények zajlottak az országban.

Sem Katarban, sem más államban nem fognak attól kevesebb embert halálra dolgoztatni, hogy ott éppen rendeznek-e focivébét vagy sem. Az alapvető emberi és munkavállalói jogok biztosítása politikai elhatározás kérdése, amire nincs érdemi ráhatással a sport világa.

Amire viszont hatalmas, olykor a politikát is meghaladó befolyása van a sportnak, az maga az ember. Hasonlóan a zenéhez és a tánchoz, a sport is képes univerzális nyelvvé válni. Márpedig

Aki ezt teszi, ugyanúgy kritikával illetendő, mint a politikai ellenfeleit börtönbe záró autokrata, mint a hatalmát alkotmányba foglaló elnök, vagy mint az embertelenül kormányzó rezsim.

FOTÓ: Alexey Nikolsky / Reuters