Jugoszlávia végleg eltűnt: miért fontos a görög-macedón megállapodás?

Macedónia és Görögország megegyezett a régóta tartó névvitájukról. A kisszerű és eléggé balkánias vita vége a jövőben megnyithatja az euroatlanti integráció útját a mostantól Észak-Macedónia néven futó ország számára – egyben végleg levette Jugoszláviát a térképről.

1929-ben jelent meg a Jugoszlávia név először Európa térképén: az addigi Szerb-Horvát-Szlovén Királyság vette fel ezt a nevet. Az eszme, hogy a délszláv (azaz jugo-szláv) népek összetartoznak, persze már a 19. században megjelent – elsősorban azon horvátok között, akik a későbbiekben Jugoszláviát és a jugoszlavizmust előszeretettel valamiféle szerb gyarmatosításként állították be.

A második világháború évei után Jugoszlávia aztán újra helyreállt – és a kiválások ellenére is 2003-ig, ugyan már csak Szerbia és Montenegró részvételével, létezett. Aztán e két ország útjai is elváltak 2006-ban, Koszovó is kitáncolt – és Jugoszlávia végleg történelemmé vált.

Bonyolult nevű ország

Avagy mégsem. A kis Macedónia ugyanis, noha 1991-ben függetlenné vált, azonnal névvitába került Görögországgal. Ennek oka, hogy Görögországban több északi régiót is Macedóniának hívnak, ahol ráadásul élnek is emberek, akik – a kőkemény görög kisebbségellenes politika ellenére – macedónnak vallják magukat. Csakhogy a görögök a macedón (makedón) nevet és történelmet eleve maguknak vindikálják. (Hasonlóan tesznek a bolgárok, részben a szerbek is, de ne tetőzzük.)

Tehát Athén nem volt hajlandó elfogadni egy országot, amit Macedóniának (Makedóniának) hívnak – noha a név már a titói időkben használatos volt. Athén az új független állam ENSZ-tagságát is végig blokkolta, és csak a „Korábbi Jugoszláv Köztársaság Macedónia“ (angol rövidítésben: FYROM) név alatt ismerte el. Macedóniának tehát ez lett a hivatalos, nemzetközileg használt neve.

Athén főleg így akarta elejét venni annak, hogy esetleg Szkopje igényt tartson a görögországi Makedóniára. Macedónia számára a névvita nemzetközi elszigetelődést eredményezett, a nyugat-balkáni ország ezért nem tudott a NATO tagja lenni, vagy ezért nem tudta megkezdeni az EU-tagsághoz vezető tárgyalásokat. Athén még a körülményes macedóniai országnév esetében is mindenre azonnal nemet mondott.

Mivel nincs EU, meg tudott bukni az autoriter rezsim

Macedóniának pedig közben nem csak a neve okozott gondot, de a nemzetiségi összetétele is. A 90-es évek végén a koszovói harcok átterjedéseként a macedóniai albánok is – akik a lakosság negyedét, az ország nyugati részein a többséget alkotják – harcolni kezdtek. A macedón-albán polgárháború végére a 2001-es ohridi egyezmény tett pontot.

Az egyezmény értelmében ma Macedónia tényleg egy multikulturális ország, ahol a macedón és az albán nyelv is szabadon használható (a kétmilliós országban mellettük még nagyobb számú török, cigány, szerb és aromán kisebbségek élnek). Nem igazi együttélésről beszélhetünk, hanem paralleltársadalmak alakultak ki. Az állami iskolában a macedón és az albán gyerekek külön osztályba járnak, külön tantervet követnek. Politikailag pedig kialakult az a szokás, hogy az albán pártok szabadon uralhatják a nyugat-macedóniai térségeket, a kormánynak pedig, mindegy ki is alkotja, legalább egy albán párt mindig a tagja.

A polgárháborúból kikecmergő, a névvitával továbbra is nemzetközileg blokkolt ország a 2000-es évek közepétől a nacionalizmus felé indult el. A posztkommunistákat leváltó jobboldali kormányfő, Nikola Gruevszki először az EU és az USA kedvenceként lépett színpadra – de aztán folyamatosan egy

Szkopje belvárosa az 1963-as földrengés idején gyakorlatilag teljesen eltűnt, a város belvárosát a földrengést túlélő albán óváros jelentette évtizedeken át: az oszmán időkre emlékeztető, hangulatos, zegzugos, sikátoros rész többségét albánok lakják. Számos macedón számára, akik a jugoszlavista modern városrészekben élnek, nemzeti sérelem volt, hogy a fővárosuknak nincs igazi, macedón magja.

Nikola Gruevszki ezért nagyot álmodott, és a félezer éven át oszmán uralom alatti Szkopje városának – amelyet amúgy mindig is a török és az albán jelenlét, építészet határozott meg – adott egy 19. századi, historizáló belvárost, amely bécsi operettek díszleteire emlékeztet talán leginkább. A felépült új városrész nem csak giccses, de túlzóan nacionalista is. A névvitával sújtott kis ország a kisebbrendűségi érzését azzal próbálta meg gyógyítgatni, hogy minden létező térre Nagy Sándor-szobrokat helyezett. Az egy négyzetméterre eső Nagy Sándor-szobrokban Macedónia bizonyosan világelső. A főtéren is az ő szobra áll – esténként lilás-rózsaszínes bazári kivilágításban, és operettek vagy musicalek dallamait zúgják közben a hangszórók –, bár hivatalosan a diplomáciai botrányok miatt a szobrot csak Macedón Lovasnak hívják.

Gruevszki nem csak giccses belvárost, de egy egyre autoriterebb rendszert is épített. Fő támogatója ebben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Sebastian Kurz akkor még csak osztrák külügyminiszter volt. Macedónia geopolitikai jelentőségét bizonyítja azonban, hogy az USA sohasem törődött abba bele, hogy elveszítse ottani befolyását – az USA-érdekek egyértelműségét mutatja, hogy a Balkán legnagyobb amerikai nagykövetsége Szkopjéban van, amely a város feletti hegyoldalról, mintegy erődítményként figyeli a várost. Az üzenet egyértelmű.

A macedónai városi rétegeknek és fiataloknak az USA figyelő jelenléte reményt jelentett. 2015 elején jelentős belpolitikai botrány robbant, amikor az akkor még ellenzéki szocdemek nyilvánosságra hozták, hogy a jobboldali kormány több tízezer macedón telefonbeszélgetéseit hallgatta le. A titkos felvételek bizonyosan amerikai közvetítéssel jutottak ki, akik egyre türelmetlenebbül nézték az orosz jelenlét erősödését. Grueveszki Macedóniában ugyanarra tett kísérletet, amire Orbán: orosz segítséggel, családja meggazdagodását biztosító, nacionalista retorikával fedett maffiaállamot létrehozni.

Macedóniának azonban Magyarországgal szemben van egy óriási nagy szerencséje: nem tagja az Európai Uniónak.

Ennek az is persze az oka, hogy az amerikaiak is nyíltabban tudnak beavatkozni egy nem EU-tag ország esetében.

2015-ben elindultak Macedóniában a tüntetések, amelyeken macedón és albán fiatalok egyaránt festékkel dobálták a kormányépületeket. Gruevszki abban bízott, hogy Moszkva és Bécs elég védelem számára – de Washington erősebbnek bizonyult. Gruevszki még végigcsinálta a menekültválságot 2015-ben, amikor

2016-ban a választásokat Gruevszki elvesztette – hogy Gulyás Gergely kampányolása segített-e neki, vagy sem, nem tudjuk, de tény, hogy Orbán rossz reakcióidővel a bukott Gruevszki mellé állt 2017-ben oda. Egy évig tartott, amíg végül a győztes szocdemek pár albán párttal közösen kormányt tudtak összehozni.

Észak-Macedónia

Június közepén Athén és Szkopje végre megegyezett a volt jugoszláv tagköztársaság nevét illetően. Végül Szkopje engedett, és lemondott a Macedónia névről – de nem egészen. Az ország új neve Észak-Macedónia, avagy Észak-Macedón Köztársaság lesz. (A vasárnap Zaev macedón és Ciprasz görög kormányfő által aláírt megállapodás teljes szövege angolul itt olvasható el.)

A szkopjei balközép kormány jószándékát vetítette előre, hogy már az év elején eldöntötték: legalább egy Nagy Sándorral kevesebb lesz az országban, azaz átnevezik az addig Alexandros International Airport néven ismert szkopjei repteret. 

Mindkét országban őrjöngenek a nacionalisták.

Gruevszki pártja hazaárulást emleget, és azzal fenyegetőzik, hogy a kötelezően kiírandó népszavazáson fogja megakadályozni a megállapodást. A görög nacionalisták nagy része – a görög politikában minden párt nacionalista, a kormányzó baloldal is keményen az – pedig a parlamenti szavazáson akar többséget összehozni a megállapodás ellen. Egyedül a macedóniai albánok nézik hűvös nyugalommal az ügyet, ők ugyanis meg Nyugat-Macedónia néven szeretnének maguknak esetleg egy autonóm tartományt a kis nyugat-balkáni országban.

A görög-macedón (avagy görög-északmacedón) megállapodás jelentős előrelépés, ugyanis ezzel Macedónia előtt megnyílik a NATO- és EU-csatlakozás lehetősége. A NATO-tagság előtt igazából nincs is már akadály, bár kérdéses, hogy az új washingtoni külpolitikának is ugyannyira fontos az oroszok nyugat-balkáni jelenlétének visszaszorítása, mint a korábbinak, amely elérte Gruevszki bukását.

Az EU-csatlakozás viszont még hosszú út, bár főleg Bécs – amely történelmi okokból a mai napig a Nyugat-Balkán titkos fővárosa – az oroszpárti vonalat gyorsan levetve, a macedón EU-tagság kapcsán is kezdeményező lett: az Osztrák Néppárthoz tartozó Johannes Hahn bővítési biztos is célként nevezte meg az egész Nyugat-Balkán mihamarabbi EU-integrációját.

Kérdéses azonban, hogy a macedón nyugalom – amelynek biztosítéka a balközép és az albánok együttműködése – mennyire törékeny. Gruevszki jobboldala nem omlott szét, főleg a vidéki Macedóniát a mai napig kézben tartja, és a görög- vagy albánellenes szólamokkal a vallásosabb, nacionalistább rétegekre mindig számíthat. A mostani megállapodást, amiben Macedónia átnevezi magát, sokan árulásnak tartják. 

Egy biztos: azzal, hogy Macedóniát ezentúl nem Egykori Jugoszláv Köztársaságként kell majd vélhetően megnevezni, végleg lekerült a politika térképéről Jugoszlávia – és történelemmé vált.

CÍMLAPFOTÓ: Wikimedia Commons

A MÁSIK FOTÓ: Zoran Zaev FB-oldala