A kisebbségi szerzőket csak akkor kapják fel, ha arról írnak, hogy Jaj Milyen Rossz Kisebbségben Lenni

A legnevesebb fantasztikus irodalmi lapokban publikál, cikkeit a sci-fi Oscar-díjára, a Hugóra jelölték, a transzneműség témáit körüljáró fantasztikus novellákat gyűjtő antológiája pedig már díjat is nyert. Takács Bogi neve egyre ismertebb a külföldi fantasztikumban, itthon azonban alig beszélnek róla. Mi most beszéltünk vele.

Takács Bogi fantasztikus irodalommal foglalkozó író, költő, szerkesztő és kritikus. „Magyar, zsidó, agender és transznemű” – áll az életrajzában. Novellái olyan neves külföldi fantasztikus magazinokban jelentek meg, mint a Strange Horizons, a Clarkesworld vagy a Lightspeed. Tavaly óta a transznemű fantasztikus novellákat gyűjtő Transcendent antológiasorozat szerkesztője – a tavalyi kötetért idén két díjra is jelölték: szerkesztőként a neves Locus magazin díjának jelöltje, a fantasztikus LMBT+ írásműveket díjazó Lambda-díjat pedig el is nyerte a kötet.

Ennél is izgalmasabb, hogy ő az első Magyarországon született ember, akit valaha jelöltek az angolszász fantasztikus irodalom egyik legnagyobb tiszteletben tartott díjára, az 1953-ban alapított Hugóra. Itt nem szerkesztői, hanem újságírói, kritikusi munkássága keltette fel a díjat odaítélő rajongók és szakmabeliek figyelmét: többek között az angolszász fantasztikum egyik legfontosabb felületén, a Tor.comon van állandó sorozata, de számos egyéb helyen jelentek meg esszéi és kritikái.

Kevés az igazán sikeres magyar kulturális exportcikk, két kezünkön meg tudjuk számolni a nemzetközileg is ismert és elismert filmeseinket, zenészeinket és íróinkat, még ritkább a hasonló ismertség a zsánerirodalom területén – éppen ezért furcsa, hogy a honi kulturális újságírás tulajdonképpen teljesen figyelmen kívül hagyta a fent röviden vázolt sikersorozatot. Minket kivéve.

+++

Ha minden igaz, te vagy az első magyar, akit Hugo-díjra jelöltek. Milyen érzés?

Jó érzés, de nem biztos, hogy én vagyok az első! Lisa Goldstein magyar zsidó származású amerikai szerző 1988-ban volt jelölt „Legjobb novella” kategóriában. A Red Magician című ifjúsági fantasy regényét édesanyja visszaemlékezései ihlették és magyar környezetben játszódik. Ez a könyv nekem kimondottan tetszett és mindenkinek ajánlom. Szóval pontosítanék, valószínűleg én vagyok az első, aki Magyarországon született.

A „Best fan writer”, avagy a legjobb rajongói író kategóriában vagy jelölt. Milyen témákról írsz cikkeket, illetve miről szól a Tor.comon indult cikksorozatod?

Bármiről, de a fő hangsúly az a különböző kisebbségekhez tartozó SF-írók művei. Az amerikai irodalomban (nem csak a sci-fiben!) az elmúlt pár évben nagy divat lett arról beszélni, hogy „fordítsunk hangsúlyt a kisebbségekre”, de a gyakorlatban ez nagyon sokszor kellemetlen következményekhez vezet:

Ezeket a trendeket szeretném valamennyire ellensúlyozni azzal, hogy elolvasom és megírom, hogy miről írnak kisebbségi szerzők, bármilyen témában. Ha romantikus regényt akarnak írni telekinetikus szereplőkkel, akkor azt, ha űrbeli sportregényt, akkor azt. Ezek létező példák: Silvia Moreno-Garciától a The Beautiful Ones és Fonda Leetől a Zeroboxer, mindkettőt ajánlom.

De a nagy titok az az, hogy részben azért is olvasom ezeket a könyveket, mert egyszerűen jobbak. A kisebbségi szerzők elé nagyon sok akadály tornyosul, mire eljutnak a publikációhoz, és ami tényleg megjelenik, az rendszerint nagyon jó. Persze azért ez valamennyire szomorú, sokan szokták mondani, hogy akkor jön majd el a Kánaán, ha kisebbségi szerzők középszerű könyvei is megjelenhetnek, csakúgy, mint a többségi szerzőkéi.

A Tor.comon konkrétan most egy olyan cikksorozatom fut, amiben 2010 előtt megjelent LMBT+-témájú könyvekről írok. Ezt azért kezdtem el, mert nagyon frusztrált, hogy akár csak pár éves könyvek is teljesen feledésbe merülnek. Joanna Russ már réges rég leírta a jelenséget a How to Suppress Women's Writing (Hogyan nyomjuk el a női irodalmat?) című irodalomelméleti kötetében, konkrétan női írókkal kapcsolatban, de a mechanizmusok, amiket leírt, általánosságban mindenféle kisebbségre is érvényesek.

Egy másik díjra is jelöltek: a Locus-díjon a szerkesztők között vagy jelölt a Transcendent 2: The Year’s Best Transgender Speculative Fiction szerkesztéséért. Mit kell tudni erről az antológiáról?

Sőt, ugyanezzel az antológiával pár napja elnyertem a Lambda-díjat – ez angol nyelvterületen a legnevesebb LMBT-témájú irodalmi díj. Sok kategóriája van, ezt a könyvet a „Transznemű próza” kategóriában nevezte a kiadóm. Már a jelölés is meglepett, a győzelem pedig főleg. Sokan azt mondták előzetesen, hogy a transznemű próza és költészet kategóriák a legizgalmasabbak idén, úgyhogy fel se merült bennem, hogy én is nyerhetek. (Transznemű költészet kategóriában Ching-in Chen nyert, nagy kedvelője vagyok és őt is ajánlanám.) Valószínűleg itt viszont tényleg én vagyok az első magyar.

A Transcendent egy reprint antológiasorozat, az év legjobb transznemű témájú SF-novelláit tartalmazza; hasonlóan, mint a többi “év legjobb novellái” sorozat, csak tematikus megkötéssel. Angol nyelvterületen ilyen szűkebb témájú antológiákra is van felvevőpiac – hogy egy egész másmilyet mondjak, például David Afsharirad szerkeszti az év legjobb katonai témájú SF-novellái sorozatot a Baen kiadónál.

A Lethe Press LMBT-könyvekkel foglalkozó kiadónak több hasonló sorozata is van, a sajnos az idén megszűnt Heiresses of Russ a leszbikus, a Wilde Stories pedig a meleg témájú SF-novellák legjobbjait gyűjti, sok éve már. A Transcendent újabb, 2015-ben indult – az első kötetet Kellan Szpara szerkesztette, és nekem is volt benne novellám. A második kötettől én szerkesztem a sorozatot, a harmadik is hamarosan nyomdába kerül.

Amikor elkezdtem szerkeszteni, azt gondoltam, hogy legfeljebb 50 novellát találok egy évben, amiből válogathatok. Ehhez képest az első évben 88, a másodikban 142 novellát sikerült összeszednem, amelyek a legkülönfélébb helyeken jelentek meg – a „hagyományos” SF-folyóiratoktól kezdve a szépirodalmi magazinokon át a tematikus antológiákig, és egyre több minőségi írás jelenik meg szerzői kiadásban vagy Patreonon is. Kimondottan nehéz kiválasztani a végleges 15-20 novellát a kötetbe, mert egyre több a kiemelkedően jó munka.

Még nem árulhatom el a következő kötet tartalomjegyzékét, de annyit elmondhatok, hogy elég sok átfedés van a különböző általános scifi-díjakra jelölt novellákkal - ezt nagyon jó érzés volt látni, amikor nyilvánosságra kerültek a jelölések.

Miért fontos szerinted, hogy a különféle marginalizált csoportok hangja teret kapjon a fantasztikus irodalomban?

Én azt szeretném, hogy mindenkinek legyen lehetősége teret kapni, és most nem igazán ez a helyzet. Mondjuk az elmúlt években szerencsére igen látványos volt a fejlődés. Egy konkrét példa: Többen kritizálták a Lightspeed kisebbségi témájú különszámait (nők, LMBT+, színesbőrű szerzők), hogy ez csak pótcselekvés azt takargatni, hogy a rendes számokban alig vannak ilyen szerzők, de elég most megnézni a Lightspeed aktuális, nem tematikus számait, és sokkal sokszínűbbek. Az olvasótábor pedig csak nőtt.

És hogy áll szerinted most a marginalizált csoportok és a diverzitás ügye a fantasztikus irodalomban?

Magyarországon a helyzet szerintem tragikus. Lassan a második generációnyi kisebbségi szerző hagy fel azzal, hogy magyarul írjon sci-fit vagy bármilyen tekintetben részt vegyen a hazai sci-fi életben: az enyém (a Kacsamesék-generáció) és a mai huszonévesek. Ezt elég jól látom, mert egyre többen megkeresnek online és panaszolják, hogy mennyire nem fogadták őket szívesen Magyarországon.

Magánban meg nem tudom, a többiek mit kapnak, de én kaptam egészen durva fenyegetéseket is, amíg még aktív voltam a magyar interneten. Persze angolul is van ilyesmi, de jóval kevesebb.

A helyzet szerintem sokat romlott az utóbbi években, amikor én voltam tizenéves, akkor azért már voltak kisebbségi szerzők, szerkesztők, akik most is aktívak – Kleinheincz Csilla vietnami-magyar, Miyazaki Jun japán-magyar – de nem látom azt, hogy egy fiatalabb nemzedék megjelent volna. Mindenki elment külföldre; sokan reklám, marketing területen dolgoznak, ahol jól jön az íráskészség, és már nem írnak sci-fit egyáltalán. A huszonévesek pedig most próbálkoznak elmenni.

Hogy kezeled te ezt az egész témát a saját írásaidban?

Visszatérnék ahhoz, amit fentebb mondtam: szerintem kisebbségi szerzők írjanak akármiről, amiről csak szeretnének. Ha arról akarnak írni, hogy milyen az ő konkrét kisebbségükhöz tartozni, az tök jó. Ha intelligens polipokról akarnak írni, az is tök jó. Ezt magamra is vonatkoztatom, tehát arról írok, amiről jól esik. Van ilyen is, olyan is.

Az önéletrajzodban kitérsz rá, hogy te milyen személyes névmásokat preferálsz. Azt tapasztaltam, hogy itthon sokan nem értik ezt az egész felhajtást a személyes névmások körül, hiszen magyarul az egésznek nincs relevanciája. Össze tudod foglalni, hogy miért fontos ez, és te miért pont ezeket a személyes névmásokat preferálod?

Nem bináris nemű emberként nagy megkönnyebbülés, hogy magyarul nincs a személyes névmásoknak neme. Azt nem állítanám mondjuk, hogy emiatt kevesebb a konfliktus. Magyarországon a kora 2010-es években az utcán se nagyon tudtam úgy végigmenni, hogy belém ne kössön valaki, fiú vagyok-e vagy lány, és akkor most a húzósabb helyzeteket nem említeném. Szóval nem barátságosabb a magyar közeg a transznemű emberekkel szemben, sőt, inkább ellenkezőleg.

De angolul a személyes névmás az, ami rögtön előkerül, ha nekiállsz valakivel beszélni és megpróbálsz valahogy hivatkozni rá. Itt a középnyugaton elég bevett a többes szám harmadik személyű they egyes számban, ha nem ismert az illető neme. De most ez a sok más angol dialektusban is létező névmáshasználat egyre jobban terjed országszerte is. Én örülök neki.

Az is tetszik, hogy mindenféle egyéb névmás is megjelent és sokan maguknak találnak ki újat, pedig a névmás mint kategória a legtöbb más nyelvben nem produktív. Az angolban mindenesetre sok évtizedre visszamenőleg létezik a jelenség. Tizenéves MUD-osként találkoztam a már akkor is létező Spivak névmásokkal és ezeket is szoktam használni a they mellett. (A MUD/MOO/MUSH/stb.-rendszereket ma már gondolom, el kell magyarázni, mint a kazettás magnót. Ezek olyasmik voltak, mintha kereszteznénk egy modern internetes szerepjátékot egy lapozgatós kalandkönyvvel, tehát online, de tisztán szövegalapúak.)

A jelölések is mutatják, hogy egyre inkább ismert vagy az amerikai fantasztikus közéletben. Mennyiben számít az, hogy egy ideje Amerikában élsz?

Kevesebbet, mint gondoltam... Még Magyarországon éltem, amikor az első komolyabb angol nyelvű publikációim megjelentek, szóval ez konkrétan nem volt akadály. Vicces volt számlázni  – nem tudom, most mi a helyzet, de az adóhivatal anno közölte velem, hogy magyarul kell számlát adni külföldre is. Amerikában egy középnyugati kisvárosban élek, Győrnél kicsit kisebb egyetemi városban. Korábban pedig egy másik középnyugati kisvárosban éltem, ami szintén hasonló jellegű volt, volt, hogy a traktor mögé ragadtunk be reggel a forgalomban. Eddig összesen kétszer tudtam elmenni conra. Szóval továbbra is leginkább online veszek részt a scifi-életben.

Mikor költöztél ki, és mi volt ennek az oka?

Négy éve, családi okokból és ide is jelentkeztem doktori képzésre. Itt házasodtam meg. A párom R. Lemberg, ő is ír, elsősorban epikus fantasyt. Két éve a Nebula-díj döntőse volt kisregény kategóriában (ez volt a két con közül az egyik, amire elmentünk). Azt szoktuk mondani, ha még meglenne az Osztrák-Magyar Monarchia, akkor honfitársak lennénk, mert ő Lvivben született.

Az amerikai fantasztikum az utóbbi időben egyre inkább nyitott az angolszásztól eltérő kultúrák történeteire: lesz lehetősége szerinted a közép-európai fantasztikumnak? Olvastál olyan hazai könyvet, ami szerinted azon a piacon is megállná a helyét?

Szerintem abszolút van erre lehetőség. Mindenki Andrzej Sapkowskit hozza példának, de őneki azért a Witcher játékok sikere is kellett ahhoz, hogy kiadják a könyveit. Én inkább Zoran Živkovićot említeném, neki már tizensok könyve jelent meg angolul, és jelenleg is fut életműsorozata. Igaz, tőle szinte minden szépirodalmi és nem zsánerkiadóknál jelent meg, de azért sci-fi folyóiratokban is kiadták a munkáit.

Itthon régebbi könyvek közül szerintem Gáspár Andrástól a Két életem, egy halálom tarthatna számot érdeklődésre – a posztkiberpunk most újra menő, a budapesti közeg pedig izgalmas lehet a külföldi olvasóknak is. Kicsit újabban, de még mindig elég régen pedig a Csodaidők Raana Raastól volt kiemelkedő szerintem – egyszerre hozta a vallási, családregény- és űropera-témákat úgy, hogy mégis egységes egész maradt a sorozat. Az első kötetnek tavaly (tavalyelőtt?) angol fordítása is készült, de sajnos nem tudom, most épp mi a helyzet vele.

Az aktuális megjelenések közül pedig nagyon várom Veres Attila novelláskötetét. Érdekes látni, hogy a kozmikus horror, weird fiction, stb. most Magyarországon és angol nyelvterületen is egyre népszerűbb. Nem lepne meg, ha ilyen téren következne be a következő áttörés.

Mit ajánlanál azoknak a hazai szerzőknek, akik szeretnének betörni az amerikai piacra? Hogy kell ezt elkezdeni?

Angolul írtam egy összefoglalót, általánosabb értelemben mindenféle pályakezdő kisebbségi SF-szerző számára. Tavaly frissítettem az aktuális fejleményekkel, szóval ez elég naprakész információkat tartalmaz. Aki tud angolul, annak ezt ajánlanám, elég jól összefoglalja a tapasztalataimat.

Aki nem tud angolul, annak pedig azt javaslom, keressen magának tapasztalt fordítót és ne csak zsánerirodalmi kiadóknál próbálkozzon, mert a fordításokra angol nyelvterületen a szépirodalmi vagy akár egyetemi kiadók jóval nyitottabbak – akkor is, ha kimondottan fantasztikus műről van szó. Egyre több a fordítói ösztöndíj, pályázat, kiadóknak nyújtott fordítástámogatás, szóval ennek is érdemes utánamenni. Eladni a munkádat legalább annyi meló, mint megírni, és ez novellákra is igaz; erre érdemes lélekben felkészülni.

NYITÓKÉP: Takács Bogi honlapjáról