Olaszország túl nagy, hogy becsődöljön. De ahhoz is, hogy kimentsék

Berezelt Európa az új olasz kormánytól, miután a populistának nevezett Öt Csillag és a Lega alakított kormányt egy firenzei jogászprofesszor vezetésével. Az ország gazdasága régóta stagnál, nagy az adósság és a munkanélküliség, az új kormány ráadásul kiszámíthatatlan. Mi lesz most? Kilép Olaszország az eurózónából, újabbat rúgva a válságból válságba bukdácsoló EU-ba? Vagy következik a görög dráma újabb felvonása adósságelengedés formájában? Politológusok és közgazdászok jósoltak Firenzében.

Micsoda pofátlan antidemokrata az olasz elnök, hogy nem hajlandó felkérni a demokratikus választáson nyertes pártokat kormányalakításra! – méltatlankodott a magyar kormányközeli sajtó az olasz kormányalakítási mizéria kapcsán.

Jaj, mi lesz most, vége az EU-nak, az eurónak, a világnak, gaz populisták törtek uralomra az eddig kulturált Olaszországban – kommentálták ugyanezt a liberális oldalon.

Most akkor mi van? Annyi biztos, hogy az Öt Csillag és a Lega kormányt alakít. Hogy mi lesz ebből, és gaz antidemokrata vagy épp politikai zseni-e az olasz elnök, arról egyelőre találgatni lehet. A firenzei EUI, vagyis az EU-s tagállamok többsége által fenntartott egyetem kerekasztal-beszélgetésén összegyűlt szakértők találgattak is.

Az Azonnali is ott volt.

Az elnök belement egy kormányalakítási chicken game-be

Mit tehetett volna az olasz elnök? „Mondjuk azt, hogy a választásokon legjobban szerepelt pártok vezetői közül bíz meg valakit a kormányalakítással: vagy Matteo Salvinit a Legától, vagy az Öt Csillagot vezető Luigi Di Maiót. Egyiket sem tette, helyette húzta az időt. Miért?” – tette fel a magyar újságírókat annyira felháborító kérdést a beszélgetésen Stefano Bartolini politológus, az EUI professzora.

Lehet, hogy pont a késlekedéssel tett jót a kormányalakításnak, hiszen a két pártnak így volt ideje egyezkedni, válaszolta meg Bartolini kérdését. És végül meg is állapodott abban a két párt, hogy Giuseppe Conte jogászprofesszort jelölik miniszterelnöknek. Conte meg is kapta a megbízást Sergio Mattarella államfőtől, az ügy azonban hamar kútba esni látszott, méghozzá azért, mert a Lega az euróval szemben közismerten szkeptikus Paolo Savonát szánta gazdasági miniszternek, akit Mattarella nem nevezett ki.

Az olasz államfő erre ráadásul rögtön húzott egy merészet, és a két párt által javasolt Conte helyett az ex-IMF-igazgató Carlo Cottarellit kérte fel szakértői kormány alakítására.

– értékelte Bartolini a történteket, utalva arra az őrült játékra, amelyben a résztvevők teljes gázzal száguldanak egymás felé, és az veszít, aki előbb elrántja a kormányt. A politológus szerint direkt fordult a Lega és az Öt Csillag szempontjából legelfogadhatatlanabb miniszterelnök-jelölt felé az elnök. És ezzel hatalmas kockázatot vállalt: nem tudhatta ugyanis, hogy mennyire ragaszkodnak Savonához a választáson nyertes pártok.

A helyzet szerencsésen sült el, mert nem ragaszkodtak hozzá, így végül mégiscsak Conte alakíthatott kormányt egy másik gazdasági miniszterrel. Így most mindenki zseninek tartja Mattarellát – summázta Bartolini, de felvetette: mi lett volna, ha az egész egy újabb választásba torkollik?

A kormányalakítás legbizonytalanabb utolsó egy hete alatt 18-ról 25 százalékra emelkedett a Lega támogatottsága, így könnyen lehet, hogy a két populistának nevezett párt 67-68 százalékos, alkotmányozó többséget nyerhetett volna egy megismételt választáson.

– rótta fel az elnök felelőtlenségét a politológus. „Ha rajtam múlik, én ezt nem kockáztattam meg volna, ennyire még Savona sem félelmetes” – mondta Bartolini.

Utólag persze már mindegy, mert a chicken game bejött, így innentől kezdve mindenkit inkább az érdekel, hogy bennmarad-e Olaszország az eurózónában, és mi lesz a nagy adósságával és rossz gazdasági mutatóival.

Olaszország nem Görögország

Abban egyetértettek a felszólaló közgazdászok, hogy nagyon más most a helyzet, mint annak idején Görögországgal volt, ami egy kis ország, ráadásul egy ingatag kormány vezette. Olaszországban most stabil többséget szerzett a Lega és az Öt Csillag, ráadásul az olaszok az EU legnagyobb gazdaságainak egyike.

Még ha nem is túl biztatók a számok, amiket produkálnak: évtizedes távlatban stagnál az egy főre jutó GDP, miközben a fiatalok körében a munkanélküliség a harminc százalékot közelíti, a GDP-arányos államadósság pedig 130 százalékos. (Összehasonlításképp: Magyarországon ez az arány 72 százalék. De persze vannak nagyon gazdag országok, ahol ez a szám még sokkal nagyobb, Japánban például 253 százalék.)

Mégis mit tudna csinálni Olaszország ebben a helyzetben?

Ez a közgazdász Henrik Enderlein, aki mindezt részletesebben is kifejtette egy cikkben a Spiegelben. Egyébként ha hihetünk a legutóbbi nyilatkozatoknak, az olasz kormány tulajdonképpen egyiket se akarja. Akarnak viszont nyugdíjreformot, valamiféle alapjövedelmet, meg egykulcsos adót.

Enderlein szerint a részleges adósságelengedés nem működne Olaszország esetében, ez ugyanis hatalmas pénzösszegeket jelentene, amit végső soron valakiknek ki kell fizetnie. A német közgazdász a saját maga által felvázolt két opciót árnyalva végül arra jutott, hogy Olaszország túl nagy ahhoz, hogy hagyják csődbe menni, de ahhoz is, hogy megmentsék.

A piac megtanít – de kit, és mire?

A résztvevők nem hagyták szó nélkül Günther Oettinger német EU-biztos nagy port kavart nyilatkozatát sem, miszerint a piacok majd megtanítják az olaszoknak, hogy megfelelően szavazzanak. (A szokásos hibás idézésre való hivatkozás és visszakozás körei természetesen itt is le lettek futva, de ez ezen a ponton inkább Techet Péter friss elemzését ajánljuk olvasóink figyelmébe arról, hogy miért akarják a németek gazdasági ügyekben mindig kioktatni a déli államokat.)

Azt egyelőre nem sikerült megfejteni, hogy pontosan milyen leckét kellene megtanulni a piactól. A politológus Bartolini szerint lehet, hogy az ötcsillagos Luigi Di Maio nem akkora szakértő, mint Oettinger, és nincs egy diplomája se, de mégiscsak az olasz választók 32 százalékát képviseli, úgyhogy a piaci leckékre való hivatkozás a politika teljes félreértése a németek részéről.

Enderlein azért gyorsan honfitársa segítségére sietett, mondván: bár gyerekkora óta ismeri Oettingert, akit sosem kedvelt, most mégis úgy érzi, meg kell védenie. A német kereszténydemokrata politikusok félnek a tartományi választásoktól és az AfD-től, és attól tartanak, hogy ha rosszul játszanak Olaszországban, akkor megbüntetik őket otthon a választók – mondta. Neki személyesen is van amúgy egy rémálma. Az, hogy

Az olasz Bartolininak erre is volt egy jó replikája. Ő el tud képzelni egy még rosszabbat: ha ez a két terv nem Merkel előtt lesz – aki egy nagynak nevezett, valójában csak ötvenvalahány százalékos koalíciót vezet, tette hozzá vigyorogva.

Hanem mondjuk a jobboldali populista AfD előtt.

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali