Majdnem három hónap telt el, amíg Brüsszel, Berlin és a „piacok“ beletörődtek, hogy olyan kormány alakulhasson Rómában, ami a választók akaratát kifejezi. Márpedig Olaszország többségének elege van abból az Európai Unióból, amely csak akkor félti a demokráciát, amikor a német gazdasági érdekek vannak veszélyben. Az új római kormány esély lehet arra, hogy az európai egység több legyen, mint Adolf Hitler vágyálma: az Európa feletti német hegemónia.
A volt náci párttagokat mosdató és orosz oligarchák gépén utazgató német EU-biztos, Günther Oettinger nagy vihart kavart nyilatkozata arról, hogy legközelebb az olaszoknak jobban kéne majd hallgatniuk a piacokra, nagyon jól megmutatta, hogy mivé lett az európai egység ügye. „Piacok“ alatt ugyanis Oettinger nem az olasz piacokat, de nem is a franciát vagy az osztrákot értette, hanem kizárólag a német gazdasági érdekeket.
Gondolatbűn a szent euró ellen
Ahogy ma az eurózóna össze van rakva, az felettébb kedvező a német gazdaságnak: a német gazdasághoz képest gyenge valuta löki meg jelentősen a német exportot. Eme exportorientált politika persze a német állampolgároknak se jó, ugyanis a belső keresletre kevéssé koncentrál.
A szociáldemokrata Gerhard Schröder brutális és értelmetlen munkaerőpiaci reformcsomagja, az Agenda 2010 óta Németországban a munka- és szociális költségek lenyomásával akarják méginkább növelni a német ipar versenyképességét. Ez Dél-Európában aztán egyrészről egy túl erős eurót eredményezett, másrészről Berlin az ottani országoknak is a munka- és szociális költségek lefaragását ajánlja csak kiútként.
Günther Oettinger bicskanyitogató szavai azt is igen pőrén megmutatták, hogy ma Európában mi számít, mint egy kormány, egy miniszter elfogadhatóságának egyetlen kritériuma. Ahogy Luigi Di Maio, az Öt Csillag politikai vezetője mondta:
Paolo Savona, akit az Öt Csillag és a Lega eredetileg jelölt volna gazdasági miniszternek, a gondolatbűn ezen formáját követte el: látva, hogy az euróövezet jelenlegi struktúrája képtelen a belső egyenlőtlenségeket feloldani, javasolta, hogy Olaszország akár az eurózónából való kilépés lehetőségét is fontolja meg.
Miért utálják a németek jobban az olasz „populistákat“, mint Orbánt?
Olaszországban az elmúlt hét évben nem volt olyan kormányfő, aki a népakarat alapján került volna hatalomra, hanem mindig római háttéralkuk eredményeként vagy nemzetközi (főként német) nyomásra jöttek létre a kormányok.
Most március elején éppen azért törtek előre – mind jobbról, mind balról – az Európai Unió jelenlegi működésével elégedetlen pártok, mert az olaszok nagy része azt látta, hogy az eddigi receptek, amelyeket kívülről írtak elő számukra, a meglévő problémákat nem orvosolta.
Oettingernek és CDU-s párttársainak semmi kifogásuk nem volt Silvio Berlusconival szemben, és semmi kifogásuk nincs jelenleg Orbán Viktorral szemben sem. De azonnal kioktató hangnemre váltanak, amikor egy-egy kormány – legyen ez akár a mostani lengyel vagy a most formálódó olasz – nem veti magát olyan hűségesen alá a német gazdasági érdekeknek, ahogy azt Orbán Viktor teszi.
Persze nem mindig ilyen nyílt a berlini politika, mint Oettinger. De ne legyen kétségünk afelől, hogy a CDU miért Varsó vagy Róma kapcsán aggódik hangosan a jogállamiság és hasonló blablák miatt, és miért nem fogja ezután se kizárni a Fideszt az Európai Néppártból.
és ezért a nagy szabadsagharcában csak éppen azok ellen nem harcol, akik valóban gyarmatosították Magyarországot. Majd ha Jarosław Kaczyński is délnémet ipari zónává nyilvánítja hazáját – ahogy azt Orbán tette már 2012 tavaszán Münchenben –, akkor biztos hirtelen a lengyel jogállam is szebb megvilágításba kerülne.
Míg szót fogadsz a németeknek, addig européer vagy – de csak addig!
És ha Giuseppe Conte, a kedden beiktatott olasz kormányfő majd beletörődik abba, hogy Wolfgang Schäuble receptjei alapján fektessék végleg földre az olasz kis- és középvállalkozásokat, akkor majd hirtelen nem lesz majd ő sem „Európa-ellenes“.
Mára az Európa-ellenesség ugyanis egy kódszó mindazokra, akik elégedetlenek azzal a német hegemóniával, amely brexithez, euróválsághoz és idegenellenességhez vezetett a kontinensen.
A most születő olasz kormány kapcsán számos kifogásolnivaló lehet. Például, hogy a Liga még véletlenül se elitellenes, elvégre ő maga több mint húsz éve uralkodik számos északolasz régióban, városban, és a 1990-es évek óta több kormányban is részt vett már. De kifogásolni lehetne a Liga rasszizmusát, menekült- és bevándorlásellenességét is.
és lenácizta a német politikát. Holott Günther Oettinger kapcsán, aki gond nélkül méltatta Baden-Württemberg náci múltú volt miniszterelnökét 2007-ben, a náci jelző szó szerint nem lenne túlzás.
Németország nem akarja azt az EU-ban, ami náluk otthon működik
Amikor az új római kormány valódi gazdasági uniót – transzferunióval, eurókötvényekkel, közös adóssággal, egységes szociális hálóval – szorgalmaz, akkor nem akar mást, mint ami ma Németországon belül működik.
Bréma tartomány egy főre eső eladósodottsága jóval magasabb, mint a görögöké vagy az olaszoké. Az országon belül azonban működik éppen az a transzferunió és szolidaritás, amire Berlin Európa kapcsán mindeddig határozott nemet mondott.
Lehet persze a hazudozni arról, hogy az Európai Unió békét teremtett, mintha se Srebrenica, se Kelet-Ukrajna meg se történt volna. Lehet vasárnapi beszédekben beszélni az európai népek egységéről.
De amikor például dél-európai politikusok – legyen ez egykoron Jannisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, Emmanuel Macron francia államfő vagy Paolo Savona bebuktatott olasz gazdasági miniszterjelölt – valódi európai szolidaritást szorgalmaznak, akkor azonnal rányom Berlin a „stop“ gombra.
Elkélne egy kis önkritika: miért ábrándultak ki az olaszok „Európából“?
A kedden megalakult olasz kormányt ebben a perspektívában kell látni és megérteni. Az olasz nép az európai integráció iránt leginkább elkötelezett nemzet volt – mára azonban az EU-tagság támogatottsága történelmi mélypontra zuhant.
„Európa“ ugyanis Dél-Európában ma annyit jelent, hogy német politikusok kioktató hangnemben, kizárólag a német nemzetgazdaság érdekeit szem előtt tartva (oh, nemzetek felettiség!) elmagyarázzák – mit elmagyarázzák? parancsba adják! –, miként kell a görög nyugdíjakat csökkenteni, az olasz kisvállalkozásokat ellehetetleníteni, vagy éppen a francia munkaerőpolitikát is németesíteni.
Ha ma Európa annyi, hogy Orbán Viktort nyolc éve tűri, mert az Audinak és a Mercedesnek megéri egy autoriter módon összetartott összeszerelő-műhely, de hónapok alatt buktat meg demokratikusan választott kormányt Athénban, vagy hét éven át nem engedi, hogy demokratikusan választott kormányfő lehessen Rómában, akkor nem kell csodálkozni, ha nő az elégedetlenség a végeken.
Az olasz nép – főleg délen – ezért asztalra csapott. Ennek eredménye az Öt Csillag Mozgalom, amely 2009 óta kendőzetlenül hirdeti: „vaffanculo“, azaz szabadfordításban: „baszd meg“. Igen, ma Olaszországban olyan nagy a düh és a kiábrándultság, hogy egy ennyire nem cizellált jelszóra, programra szavazott majdnem minden második délolasz.
Békés kompromisszum: az idegenellenesség maradhat, csak szociális Európa ne legyen
Mindazonáltal a tegnap felesküdött Giuseppe Conte professzor kormánya egyelőre nem tudott valódi alternatívát felmutatni. A tapasztalatlan és heterogén ötcsillagosokat lesöpörte a Liga:
Megpuccsolni az ötcsillagosok eredeti tervét kellett, ami egy szociálisabb Európáról szólt. Az idegenellenesség bocsánatos bűn, sőt, egyes német politikusok örülnek is, ha a bárdolatlan peremvidék végzi el a piszkos munkát.
Amit nem szabad, az az euró jelenlegi működésének megkérdőjelezése. Ezt pedig végül az új római kormány is megértette. Mattarella államfő vétója az egész kormányt megakadályozni ugyan nem tudta, de az euró megreformálásának tervét sikeresen vette le a napirendről.
Róma megértette: az európai válság okait békén kell hagynia. Az Európai Unió ahol tud, tényleg békét teremt.
FOTÓ: Luigi di Maio FB-oldala
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.