Putyin nem bújik a bokrok mögé, ha meztelenkedni támad kedve

2018.06.06. 14:20

Putyin nem szégyenlős sem akkor, ha félmeztelen képeket készítenek róla nyaralás közben, sem akkor, ha Oroszország Ukrajna-politikáját kell megvédeni. Az orosz elnök ausztriai látogatása során készült interjújában Putyin nem csupán a fentiekről beszélt, hanem egyértelműen kiállt az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok normalizálása mellett is.

Putyin nem bújik a bokrok mögé, ha meztelenkedni támad kedve

Úgy tűnik Orbán Viktor nem csupán a bevándorlás, hanem a nemzetközi kapcsolatépítés terén is szövetségesére találhat Ausztria új kormányában. A héten az osztrák államba látogató Vlagyimir Putyint ugyanis szívélyesen fogadta mind Sebastian Kurz kancellár, mind Alexander Van der Bellen elnök. Bár már eddig is erőteljes jeleit adták az egyes osztrák politikusok, példának okáért a szankciók eltörlését követelő Heinz-Christian Strache alkancellár, hogy az EU jelenlegi, oroszbarátnak cseppet sem nevezhető politikáját felül kéne vizsgálni, a látogatáson tett sajtótájékoztatók nem hagytak kétséget a szándék felől.

Az orosz államfő az Ausztria és Szovjetunió közötti gázszerződés ötvenedik évfordulójának apropóján látogatott el Bécsbe, és magyarországi útjával ellentétben – ahol nem nyilatkozott a sajtónak – az osztrák közszolgálati televízió riporterének, Armin Wolfnak nagyinterjút is adott.

Putyin többek között beszélt az EU-hoz fűződő orosz viszonyról, kifejezve, hogy Oroszországnak nem érdeke sem Európa megosztása, sem a nemzetközi kapcsolatok rombolása. Ahogy mondta, a legfontosabb kereskedelmi partnere Oroszországnak éppen az Unió, így az ő érdekük is a jó viszony ápolása.

Az Uniónak viszont politikai érdeke lehet fenntartani az Oroszország elleni szankciókat, amiért az 2014-ben elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet. Putyin a téma kapcsán kifejtette a sztenderd orosz álláspontot, miszerint az orosz hadsereg legálisan vonult be a függetlenségéért harcoló Krímbe. Azóta a helyiek választások keretében erősítették meg az Oroszországhoz való csatlakozásukat, így nincs semmilyen jogi lehetőség a visszacsatolásra.

Armin Wolf Ukrajna kapcsán próbálta szembesíteni azzal az orosz elnököt, hogy az Ausztrália és Hollandia által lefolytatott vizsgálat szerint 2014 júliusában minden kétséget kizáróan orosz fegyverekkel lőtték le a maláj utasszállító repülőgépet. Putyin nem ismerte el az orosz felelősséget, helyette azt hangsúlyozta, hogy mind az ukrán, mind a szeparatista oldalon orosz harcászati technológiát alkalmaznak, így nem láthatunk tisztán az ügyben. Főleg úgy nem – tette hozzá –, hogy az orosz szakértőket nem engedték részt venni a fent nevezett vizsgálatban.

Az orosz felelősség elismerése a közeljövőben már csak azért is valószínűtlen, mert Vlagyimir Putyin újabb, hatéves elnöki ciklusa éppen csak most kezdődött. Bár az orosz alkotmány értelmében az államfői tisztséget ugyanazon személy mindössze két cikluson keresztül viselheti, láttunk már példát a rendszer kijátszására. A két elnöki ciklus leteltével Putyin Dimitrij Medvegyevnek adta át az elnöki széket 2008 és 2012 között, hogy 2012 után ismét elfoglalja helyét államfőként.

Arra a sugalmazásra, hogy a 2024-es orosz elnökválasztáson tervez-e hasonló lépést, Putyin nem válaszolt egyértelműen. Elmondása szerint sok fog múlni az elkövetkező évek politikai eredményein, és mandátuma lejártával ennek függvényében fogja meghozni a döntését. Putyin válaszában tehát nem zárkózott el kategorikusan a hatalomban maradás lehetőségétől.

Az interjú zárásaként a politikai bulvár sem maradhatott el. Armin Wolf kérdésére, hogy a Putyin nyaralásain készült félmeztelen képeket nem paparazzik készítik, sőt mi több, a Kreml maga publikálja azokat, az orosz elnök úgy válaszolt:

„Hála istennek, hogy félmeztelen képeket említett, nem pedig mezteleneket. Amikor nyaralok, nem látom értelmét, hogy bokrok mögé rejtőzzek. Ezzel nincs is semmi baj.”

NYITÓKÉP: Heinz-Christian Strache FB

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek