Balliberálisok: egy szakítás háttere

Kiss Brigi

Szerző:
Kiss Brigi

2018.05.28. 18:27

Frakció nélküli „frakcióvezető” által aláírt titkos dokumentum, újabb hátba szúrások és félretájékoztatás: a Balliberálisok című sorozat újabb részéből kiderül, miért dobta Anett Tímeáékat.

Bár a Balliberálisok előző részében úgy tűnt, hogy a liberális Anett kilépésével kútba esett a kisebbik balos frakció, és minden anyagi és egyéb előny, ami egy frakció létével jár; végül megmenekült a formáció. A független, magát egyébként konzervatívnak tartó Tamás a segítségükre sietett, és beült a „baloldali” minifrakcióba. Anett így teljesen magára maradt a parlamentben: egyedüli független képviselőként folytatja. Nem akar csatlakozni másokhoz, még azokhoz a zöldekhez sem, akik egy másik liberálist, Szabolcsot már magukhoz öleltek.

Anett büszke, öntudatos indoklása: nem tartja magát mandátumbrókernek.

Anett – aki a kilépése óta mindenhonnan kap hideget-meleget, és szinte közellenséggé vált – ráadásul azt sejti: nem kizárt, hogy mindig is az volt a terv, hogy rá csak a frakció megalapításáig tartanak igényt a kisebbik balos párt emberei, azután viszont kirúgják, és Tamást ültetik a helyére. Szerinte Tamás erre technikailag már felkészült az elmúlt 40 napban. 

A Balliberálisok legfrissebb epizódjában most arról hullott le a lepel, hogyan látták a szakításhoz vezető utat a liberális politikusok. Anett és a minipárt elnökhelyettese, Ádám bemutattak egy eddig nem nagyon reklámozott dokumentumot, amiből kiderül: a párbeszédes balos Tímea már azelőtt frakcióvezetőként írta alá a két balos frakció közötti megállapodást, hogy Anett aláírta volna a belépési szándékát, és egyáltalán létrejött volna a kisebbik balos frakció.

Ebben a papírban meg sem említették a liberális pártot, de még csak nem is szóltak annak létezéséről nekik. Mármint nem a liberális párt létezéséről, hanem a papíréról.

Több mint egy hét telt el, mire értesültek a doksiról, de ez is már csak azután történt, hogy Anett már aláírta belépési szándékát a frakcióba. A liberálisok Anett állítása szerint még ekkor sem akartak szakítani, ezért sem csináltak ügyet belőle. Inkább azt szerették volna, ha a frakciószövetségi megállapodásba bekerülnek az ő javaslataik is.

Ez azonban nem történt meg, hiába rohangáltak a balos pártok után több mint egy hétig, mert mikor végre sikerült leülniük velük, mindössze néhány percet kaptak, illetve egy ígéretet arra, hogy pár nap múlva folytatják a tárgyalást. De nem folytatták, mivel a lefixált találkozót a „baloldali” pártok hirtelen lemondták, majd jött a hír a szocialista Gyula és a liberális Gábor közötti állítólagos 60 milliós megállapodásról.

Anették szerint itt már a lejáratás volt a cél, mivel konkrét összeg egyik semmire se használható sajtpapírban sem szerepelt. De amúgy se kaptak volna kézhez egy fillért sem, csak arra lett volna joguk, hogy a szocik pénzének egy részéről ők mondják meg, hogy az mire menjen.

A liberálisok szerint bár nekik van igazuk, és ezt a sajtpapírok mellett jogi kötőerejű dokumentumokkal is bizonyítani tudják, mégsem akarnak perelni, mert ők nem olyanok, sosem ők ütnek először.

Anették azt viszont nem zárták ki, hogy ha folytatódik ellenük a lejárató-hadjárat, eljöhet a nap, amikor mégis a bíróságon köthetnek ki.

A Balliberálisok következő része talán már erről fog fog szólni.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek