Négy éve itt még javában lőttek

2014 nyarán foglalták vissza a két egymáshoz közeli donbaszi nagyvárost, Szlovjanszkot és Kramatorszkot az ukránok az oroszbarát szakadároktól. Az Azonnali megmutatja, milyen most az élet a romok között.

A Donbasz Ukrajna legkeletibb része, az ország rozsdaövezete, 700 kilométerre Kijevtől. A Donyec folyó medencéjében a 19. század közepe óta sorra nyílnak a szénbányák, orosz ajkú munkások tömegeit vonzva az Orosz Birodalom akkor még ritkán lakott területére, amit Novorosszijának, Új-Oroszországnak neveztek el. Miután Sztálin 1932-33-ban kiéheztette országát ukránok millióinak a halálát okozva, szintén települtek oroszok a területre. 

A Szovjetunióban a szénre épülő nehézipar óriási fellendülést hozott a térségbe, még több ide települő orosz munkással. Az 1989-es népszámlálás szerint a térség lakosságának 45 százaléka orosznak vallotta magát. A Szovjetunió széthullása, az ukrán függetlenség kikiáltása a pangást hozta el: a környéken élők átlagbére 1993-ban az 1990-es szinthez képest 80 százalékkal csökkent. Bányákat, gyárakat zártak be, az emiatt sztrájkolók alig tudtak kialkudni maguknak valamit. Ma elbontott domboldalak, szénlelőhelyek, meddőhányók, elhanyagolt panelházak váltják egymást a Donyec-medencében.

A figyelem központjába a régió 2014 tavaszán került, amikor az oroszbarát szakadárok a Donbaszban élő nagy számú oroszra és a helyi Kijev-ellenes indulatokra építve, a fővárosi nyugatbarát Majdan-tüntetésekre válaszul kikiáltották függetlenségüket. Ukrajna donyecki területén a Donyecki Népköztársaság jött létre, tőle északra ennek luhanszki mutációja. Ukrajna ezekkel azóta hadban áll.

Ezen wannabe államok függetlenségét egy ország sem ismeri el – hivatalosan még Oroszország sem, bár az orosz hatóságok elfogadják az ezen „államok” által kiállított okmányokat, ami de facto államelismerésnek számít. Ukrajna terroristának tartja a szeparatistákat, orosz agresszióról beszél, a két, erős orosz befolyás alatt álló „népköztársaságot” pedig ellenőrizetlen, vagy kontrollálatlan területnek hívja hivatalosan. A donyecki-luhanszki narratíva viszont a kijevi, szerintük államcsínnyel hatalomra került „fasiszta junta” fennhatóságát nem ismeri el – ez egyébként megegyezik Oroszország hangjával is, amelynek propagandagépezete Ukrajnát bukott, náci, csak a pénz miatt működtetett államnak tekinti.

A mára állóháborúvá váló konfliktusnak köszönhetően Krímmel együtt Ukrajna területének 7 százaléka lényegében orosz ellenőrzés alatt áll. A visszafoglalásukra indított harc 2014 áprilisában kezdődött: júliusban két fontos nagyváros, Szlovjanszk és Kramatorszk épületeire tűzhették ki újra az ukrán zászlót. Azóta sikerült még keletebbre tolniuk a frontvonalat, az ukránok viszont lemondtak arról, hogy katonai úton visszahódítsák ezeket az „ellenőrizetlen” területeket. Háttérbeszélgetéseken megtudtuk: a külügy és a hadsereg is azon az állásponton van, hogy a minszki megállapodásra tekintettel csak diplomáciai megoldás jöhet szóba, miközben ők is jól tudják, hogy amíg a konfliktus húzódik, aligha pályázhatnak sikerrel a NATO-tagságra.

Az Azonnalit egy az ukrán kormánnyal kiváló kapcsolatban álló civil szervezet vitte el május végén Szlovjanszkba és Kramatorszkba. A szűk időkeret és a programok közötti feszített tempó miatt a fotók többségét a buszból készítettem.

Este nyolckor indul a vonat a kijevi pályaudvarról Szlovjanszkba. Négyfős hálókocsik, se büfé-, se étteremkocsi. Tea van, 8 hrivnyáért, ha kérünk. Meg énekelő nénik, akik több fülkéből is szalámistul-kenyerestül-zöldségestül sietnek át a szintén a vonaton utazó ismerősükhöz, hogy felköszöntsék. Aludni nehéz, a fekvőhely kicsi, ráadásul a vonat minden mozdulatát érezni. Reggel hétkor a kalauz ébreszt, mindjárt megérkezünk. A menetidő 11 és fél óra.

Szűk négy év telt el Szlovjanszk és Kramatorszk visszavétele óta. Ukrajna azóta mindent megtesz azért, hogy éreztesse a Donbasz általa kontrollált területének lakóival, hogy az ukrán fennhatóság szabadságot és európai életet jelent. Utóbbi szót a hadsereg kramatorszki sajtófőnöke használta. Ennek szimbólumaként a sárga-kék nemzeti színek szinte mindenhol felbukkannak, az újonnan épített vagy felújított épületek, terek környékén hatványozott számban.

A 2014-ben még zombivárosnak tűnő Szlovjanszkot körülbelül 110 ezren lakják, Kramatorszkot 160 ezren. Szlovjanszk egyik látnivalója, már ha lehet annak hívni, a fenti képen látható templom (a másik a nyugati színvonalon felújított vasútállomás mellett van). A város egyébként több, egymástól kilométerekre található lakótelepből áll, amiket családi házas övezetek, kertek, parkok, és különböző üzletek tartanak össze.

Apropó, üzletek: a város szélén, egy panel-lakóteleppel szemben lévő Palermo kávézó az egyik legvalószínűtlenebb hely, amit láttam. Julius Meinl-kávét, remek ételeket, köztük egy itthon is irigylésre méltó alapanyaggazdagságú görögsalátát szolgálnak fel, nagyjából magyarországi árakon. És nem csak az ukránok által idehívott újságírók, hanem a helyiek is ebédeltek a helyen, a német ízléssel, kertitörpékkel és szökőkutakkal tarkított kertben egy asztalnál négy hölgy pezsgőzött ebédkor, már a sokadik pohárnál tartva. Magasélet a romok között.

Bár a 2014-es konfliktus során rendre Ukrajna leggazdagabb régiójaként mutatták be a Donbaszt, ez sem Szlovjanszkon, sem Kramatorszkon nem látszik. És nem a háború miatt: az épületekkel vagy negyven éve nem történt semmi. A város útjairól nem beszélve: sofőrünk szüntelen mást sem csinált, mint kátyúkat kerülgetett. 

Pár katonai járművet leszámítva alig látni jelét annak, hogy közel a frontvonal. Az egyesült ukrán erők sajtóirodája egy lakóháznak tűnő, felirat nélküli kramatorszki épületben található. Belépve egy óriási teremben találjuk magunkat: sajtótájékoztató helyiség és tévéstúdió egyben, de innen szerkesztenek egy helyi napilapot is. Itt a sereg sajtófőnöke arról beszélt nekünk, hogy az oroszok folyamatosan megsértik a tűzszünetet. A kérdésre, hogy mi erre az ukrán válasz, azt válaszolja: ők betartják a minszki tűzszüneti megállapodást, vagyis komolyabb fegyverrel nem lőnek vissza.

Mesélt arról is, hogy mivel a konfliktus a nemzetközi jog szerint hivatalosan nem háború, ezért a nemzetközi jog nem védi a harcoló katonákat, így ők utálnak is idejönni Oroszországból. Ha valaki ukrán állampolgárként részt vesz a szakadárok harcában, de háborús cselekményben részt nem vett és önként dezertál, nem kap büntetést – így próbálják átcsábítani őket. Szerinte a helyiek főleg azért harcolnak a szakadárok oldalán, mert a bányákat bezárták, munka nincs, a Kijev elleni küzdelemben való részvételért viszont jár egy kis pénz.

Szlovjanszk határában áll az a pszichiátria, amelyet totálisan szétlőttek a háború hónapjai alatt. Német pénzből azóta két épületet és egy játszóteret újítottak fel és rendeztek be az EU-s sztenderdeknek megfelelően körülbelül 120 millió forintnak megfelelő hrivnya értékben. A bejáratnál a támogatás tényét egy tábla hirdeti, a támogatás forrását egy alá kihelyezett kerti törpe nyomatékosítja. A felnőtt betegek számára az intézmény a mai napig bérel egy épületet a városban, a gyerekek már visszaköltözhettek az egyik felújított tömbbe.

A lövésekből a város határában található 880 MW kapacitású erőmű is kapott, összesen 108 találat érte a komplexumot. A Donbasenergo-csoporthoz tartozó létesítmény vezetője elmesélte, a háború pont a felújítási munkálatok kellős közepén jött, az (azóta szintén meglőtt, majd később felújított) irodaház felsőbb emeleteiről premier plánban nézhették végig, kik, mit és honnan lőnek éppen. 2014. júliusában, Szlovjanszk ukránok általi visszafoglalását követően körülbelül egy hétig nem tudott áramot termelni az erőmű: a lakosoknak ekkor generátorról szolgáltattak áramot, például mobiltelefonok töltéséhez. A helyiek annyira hálásak voltak, hogy később a létesítmény rekonstrukciójakor önként jöttek, hogy segítsenek, meséli az igazgató.

Amikor az újságírók az erőmű tulajdoni viszonyairól faggatták, már nem volt ennyire lelkes. Az interneten ott van minden, mondta, hozzátéve, nehéz kiigazodni egy ekkora céghálóban. Azt is megtudtuk: a szenet Oroszországból veszik, az antracit pedig a két népköztársaság egyikéből származik háború ide, vagy oda. Áramot azonban csak olyan területeknek adnak el, amelyek a kijevi kormány ellenőrzése alatt állnak, nyugtatott meg mindenkit a tulajdonosok hazafias pénz iránti elköteleződéséről az erőmű vezetője.

A hadsereg által propagált helyi napilap tudósításai szerint a szlovjanszkiak és kramatorszkiak ezekben a hetekben az érettségiző és ballagó diákokkal voltak leginkább elfoglalva. Unalmas mindennapok.

A Szlovjanszk melletti Mikolajvka városka vezetői büszkén mutogatnak a sajtónak egy felújított lakóépületet. A település tulajdonképpen a szlovjanszki erőmű munkásszállásaként működik. Engem sokkal inkább érdekelt a piac, mint a településvezetők által prezentált, halványsárgára festett kockaépület. Bár már délután három volt, még így is voltak kint árusok. Zacskóba csomagolt fél kiló fehér kenyér 80 forintnyi hrivnya, a barna 120. Kiló káposzta 180 forintnyi hrivnya, burgonya és hagyma kilójáért 80 forintnyi pénzt kérnek. Paradicsom 200 forint. A zöldségek nem a nagybaniról jönnek, hanem a környező falvakból. Eredetigazolás, származási papír ide nem szükséges: a falvak körül mást se látni a vonatról, mint a kiskertjeiket kapáló asszonyokat.

Szlovjanszkból vissza Ukrajna közepébe már a legmodernebb ukrán InterCity visz minket. Magyarországon is lenne mit irigyelni a vonaton: átlagosan 110 km/h-val száguldunk a sztyeppén. A fedélzeten wifi és klíma is van. Meg büfé: 550 forintért fél liter Hoegaardent adnak, 690-ért szirnyikit. A kijelzőkön hirdetések futnak, menő kijevi hoteleket és éttermeket reklámozva, szép, szőke ukrán lányokkal főleg.

Kijevig 6 óra a menetidő. Feleannyi, mint a szovjet kocsikkal.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali