Dúró Dóra ellen is fegyelmi indulhat a Jobbikban

Szerző: Szalai Szabolcs
2018.05.26. 11:23

Nem csak Toroczkai ellen indul fegyelmi eljárás a Jobbikban az általa alapított radikális vonalat képviselő platform miatt. Az Azonnali jobbikos forrásokból megtudta: Dúró Dóra is fegyelmi eljárásnak nézhet elébe. Ő egyébként az egyetlen, aki országgyűlési képviselőként csatlakozott a főként jobbikos polgármesterekből álló platformhoz. A többi ellenzéki pártban sem rózsás a helyzet, az MSZP és az LMP is fegyelmiktől hangos.

Dúró Dóra ellen is fegyelmi indulhat a Jobbikban

Amint arról az Azonnali is beszámolt, miután a Jobbik tisztújító kongresszusán Toroczkai László alulmaradt Sneider Tamással szemben az elnökségért folytatott küzdelemben, több társával együtt bejelentette, hogy külön platformot kívánnak létrehozni, amelynek célja, hogy „visszavezessék a Jobbikot az alapító okiratának szellemiségéhez”. Jelentsen ez bármit is.

Erre reagálva a Jobbik országos elnöksége úgy határozott, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeznek Toroczkai ellen, ugyanis a párt szerint az alapszabály nem teszi lehetővé platformok alakítását. A Jobbik elnöksége azt is nehezményezi, hogy Toroczkai a tisztújító kongresszus után „sajtóturnéra” indult és „jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott”.

Dúró Dóra is fegyelmi elébe nézhet a Toroczkai-féle platform miatt

Az Azonnali megtudta: nem csak Toroczkai ellen indulhat fegyelmi eljárás a Jobbikon belül. Több jobbikos forrásból úgy értesültünk, hogy az egyetlen, Toroczkai platformjához csatlakozó országgyűlési képviselő,

Dúró Dóra ellen is adtak be hasonló fegyelmi indítványt. A párt belső ügyeire rálátó forrásunk szerint azonban Dúró valószínűleg megúszhatja a felelősségre vonást,

ugyanis ő az alapszabály ellen nem vétett.

Ettől függetlenül körülötte is folyamatosan fogyott el a levegő az évek során, miután férjét, Novák Elődöt nem hagyták elindulni a Jobbik alelnöki pozíciójáért, majd később ki is zárták a párt parlamenti frakciójából. Dúró sem vállalt tisztséget Vona Gábor vezetése alatt. Igaz, hogy fel sem kérték ilyenre.

A párt tisztújító kongresszusán aztán Toroczkai oldalán tűnt fel, mint elnökhelyettes-jelölt. Miután azonban nem nekik szavaztak bizalmat a delegáltak, és egyedül ő csatlakozott Toroczkai platformjához a képviselőcsoportból, kifelé is egyre nyilvánvalóbbá vált a szembenállása a párt vezetésével.

Dúró Dóra Facebook-oldalán reagált az országos elnökség azon állásfoglalására, hogy alapszabály-ellenesnek nyilvánították a platform létrehozását. Bejegyzésében azt írja, hogy csatlakozása csupán szimbolikus volt. Ő szeretné, ha nem szakadna a párt, és mindenki a szervezetben maradna, de úgy fest, hogy a pártban nem mindenki látja szívesen Toroczkaival együtt.

Kizárások, eltiltások az LMP-ben is

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Sallai Róbert Bendeket kizárta az LMP etikai bizottsága, miután Hadházy Ákos politikustársával odáig fajult köztük a nézeteltérés, hogy Sallai állítólag fellökte az LMP korábbi társelnökét. A döntés ellen Sallai fellebbezéssel élt.

Nem ez volt a héten az egyetlen LMP-s etikai ügy, a testület ugyanis csak úgy ontja magából a határozatokat: Hadházy Ákost például két évre eltiltották attól, hogy induljon bármilyen párton belüli tisztségért. Az ok: engedély nélkül egyeztetett az MSZP-vel az ellenzéki koordinációról, és többek között az Azonnalinak is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy az LMP parlamenti képviselői között is vannak olyanok, akik a Fideszt segítik.

Hadházy azóta sem nevezte meg konkrétan, hogy kikre gondolt, de az Azonnalinak Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője elárulta, hogy egy másik társa mellett ezt a mondatot neki címezhette Hadházy. Hadházy mellett egy másik párttag is eltiltást kapott, Kassai Dániel – aki Kunhalmi Ágnes szocialista jelölt javára lépett vissza a választások előtt a párt felhatalmazása nélkül – öt évig nem indulhat semmilyen választáson a párt színeiben.

A szocialisták a Fodor Gábornak fizetett milliók miatt veszik elő Molnár Gyulát

Az MSZP korábbi elnöke, Molnár Gyula azért kerülhet bajba, mert a párt elnökségének engedélye nélkül kötött megállapodást a Liberálisokkal arról, hogy évi több tízmillió forinttal támogatják Fodor Gáborékat a választási együttműködésért cserébe. (Hogy ez mennyire érte meg, az erősen kérdéses, ugyanis a Liberálisok listájáról, bejutott Bősz Anett otthagyta a Párbeszéd frakcióját, ami eleve csak a szocialista Burány Sándor segítségével alakulhatott meg.)

Molnárnak senki nem adott felhatalmazást a pártban arra, hogy Fodoréknak pénzt ígérjen, így Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője bejelentette, hogy fegyelmi eljárás indul a volt pártelnökkel szemben.

NYITÓKÉP: Dúró Dóra Facebook-oldala

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek