Mi lesz most a Jobbikkal?

2018.05.13. 09:21

Két részre szakadt a Jobbik a szombati tisztújításon: Sneider Tamás csak szűk különbséggel verte meg a radikális Toroczkai Lászlót. Szerintetek mi lesz most? Szavazás!

Mi lesz most a Jobbikkal?

A néppártosodás továbbvitelét ígérő Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke, miután a választási eredmény miatt Vona Gábor a pártvezetésről és a parlamenti mandátumáról is lemondott. A párt szombati tisztújításán azonban egyértelműen kiderült:

Sneidernek nem lesz könnyű dolga a megosztott pártban, ugyanis csak 54 százalékkal sikerült megvernie az elnökségért szintén induló, radikális vonalat képviselő Toroczkai Lászlót.

Az elnökhelyettes Gyöngyösi Márton lesz, az alelnökök pedig Bana Tibor, Stummer János, Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Volner János.

Toroczkai és elnökhelyettes-jelöltje, Dúró Dóra a Facebookon gratuláltak Sneider Tamásnak. Mindketten bejelentették, hogy kicsit hátrébb lépnek az élvonalból. Dúró parlamenti képviselőként szakpolitikai munkájára akar koncentrálni, Toroczkai pedig Ásotthalomra.

Toroczkai azt is leszögezte a posztjában, hogy semmilyen tisztséget nem vállal a Jobbikban, és a pártból való kilépését is meglebegtette, mondván: a párttagságáról később dönt. A párt eddigi alelnöke azt írta: Sneider Tamás végig tisztességes volt, Vona Gábort viszont bírálta, és azokat is, akik „akik a háttérből irányítanak, és elvették ennek a mozgalomnak a lelkét.”

Láthatóan vannak tehát belső feszültségek a pártban, ezt az is illusztrálja, hogy az egyik küldött például a sajtó előtt látványosan földhöz vágta a küldöttkártyáját, Mirkóczki Ádám szóvivő sajtótájékoztatójának elején.

De mi jöhet még ezek után a Jobbikban? Milyen nem várt fejleményekhez vezethet ez a sok feszültség? A hét kérdése erről szól.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek