Lagerfeld lemondana német állampolgárságáról Merkel menekültpolitikája miatt

2018.05.10. 18:30

A divattervező egy francia lapnak lenyilatkozta: utálja Merkelt.

Lagerfeld lemondana német állampolgárságáról Merkel menekültpolitikája miatt

Utálja Angela Merkel német kancellárt annak menekültpolitikája miatt, és azzal fenyegetőzik, hogy visszaadja német állampolgárságát – ez derül ki abból az interjúból, amit Karl Lagerfeld a francia Le Pointnak adott. A divattervező érvelése abszolút antinacionalista alapokon nyugszik: szerinte ugyanis Merkel azzal, hogy a 2015-ös menekültválság alatt „egymillió bevándorlót” engedett be Németországba, bejuttatta tavaly ősszel az AfD-t a német parlamentbe. 

Lagerfeld egyértelműen Merkelt okolja a bevándorlásellenes jobboldali populista párt sikeréért: azért „ül száz ilyen neonáci a parlamentben”, mert szerinte a kancellár elfeledkezett a német történelemről. 92 parlamenti mandátumával a AfD-é jelenleg a legnagyobb ellenzéki frakció a Bundestagban, miután a két legtöbb szavazatot kapó párt, a kereszténydemokrata CDU és a szocdem SPD hosszas kínlódást követően végül úgy döntöttek, továbbra is nagykoalícióban kormányozzák Németországot.

Lagerfeld szerint a helyzet paradox: miközben Merkel azon dolgozik, hogy a Gonosz megjavuljon, akarva-akaratlanul hatalomra juttatja azt.

Ha ez így megy tovább, lemondok német állampolgárságomról, folytatta az 1952 óta Párizsban élő, a Chanel tervezőjeként naggyá lett Lagerfeld. Aki persze francia sem akar majd lenni. Saját magát eleve kozmpolitának vallja – a nemzeteket nem kedveli –, identitását a Hanza-városokhoz köti, mivel Hamburgban született.

A divatikon már tavaly ősszel is tett hasonló kijelentéseket, mostani nyilatkozatában a német állampolgárságról való lemondás az egyedüli új elem. Lagerfeld a német mellett svéd állampolgársággal is rendelkezik.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek