A civilek nem fognak kormányt váltani

Nem lehet a politikai munkát és akciókat teljesen átengedni a civileknek, mert végső soron pártok indulnak a választásokon. Az is illúzió, hogy majd valamilyen tüntetős civil mozgalomból kinő egy új, meghatározó ellenzéki erő. Volt rá próbálkozás: épp egy ilyen formáció, az Együtt az, ami elsőként hullott ki az ellenzéki rostán. Talán nem véletlenül.

Az újabb fideszes parlamenti kétharmadot eredményező választás óta két gigatüntetést tartottak Budapesten (kedden pedig jön a harmadik), mindkettőn sok tízezer ember vett részt. És bár mindkettőt civilek szervezték, sok korábbi civilek által szervezett demonstrációval ellentétben ezúttal nagyon helyesen nemhogy tiltották volna a pártzászlók megjelenését, hanem kifejezetten hívták is az ellenzéki pártokat a rendezvényre.

A mostani tüntetéseknek ráadásul nem csak ez, hanem az is adott egy sajátos színezetet, hogy a Jobbik és szimpatizánsai is csatlakoztak, így sikerült olyan kormányellenes demonstrációkat összehozni, amelyek többé-kevésbé leképezik az ellenzéki szavazók tömegeit. Akiknek egy igen jelentős része jobbikos. 

Az a baloldali-liberális közeg, akikről eddig is tudtuk, hogy képesek időnként összeállni nagyobb demonstrációkra, lásd például tavaly hasonló időszakban a CEU-s tüntetéseket. Vagyis a Jobbik tette igazán átfogóvá ezt a tüntetős ellenzéki „összefogást”.

Ugyanakkor ezek a tüntetések is legalább annyira szóltak az ellenzéki pártok ostorozásáról, mint a kormány és a kormánypártok szapulásáról. Nem véletlen, hogy a két demonstrációt egybenézve a média is Márki-Zay Péter „ellenzékváltós” felszólalását találta messze a leghatásosabb beszédnek.

(A hódmezővásárhelyi polgármester külön megérne egy misét, hiszen arra hivatkozva nem szólalt fel az első tüntetésen, hogy ellenzéki ismerősei szerint is túl sokat foglalkozik országos politikával, majd egy héttel később mégis felment a színpadra, az előbbi gondolatról szóló posztja pedig már nem elérhető a Facebookon.)

Miközben Márki-Zaynak például abban szerintem is igaza van, hogy

abban már nem vagyok biztos, hogy ezt a célt a legjobban úgy lehet elérni, ha meghívjuk az ellenzéki pártokat egy rendezvényre, majd ott a felszólalók az ellenzéki pártok „leváltásáról” elmélkednek. És mondja mindezt az a Márki-Zay Péter, akinek kampányát éppen ezek a leváltani való ellenzéki pártok segítették.

Ez az egész két okból is önsorsontás a civilek részéről. Egyrészt azért, mert bár mondhatja azt Márki-Zay, hogy a demonstráción megjelent sok tízezer ember az új ellenzék, azt órási naivitás lenne elhinni, hogy az az embertömeg egy egységes massza, akik mind le akarják váltani a komplett ellenzéket is, és csak a civilek két szép szeméért mentek ki az utcára. Egy dolog vitte őket ki így, együtt: a kormány- és Fidesz-ellenesség. 

Innentől kezdve jó eséllyel egyenes út vezet oda hosszú távon (de lehet, hogy hamarabb, mint akár én is gondolom), hogy ez a tüntetéssorozat is éppúgy ellaposodjon, ahogy a többi. Egész egyszerűen azért, mert egy idő után nem szívesen megy az ember olyan helyre, ahol folyamatosan „őt” ostorozzák, miközben a színpadon állók sem csinálnak semmi előremutatót a szövegelésen túl. És itt nem csak a politikusokról van szó, hanem a mezei párttagokról, sőt, az elkötelezett pártszimpatizánsokról is. És nem csak Gyurcsány Ferenc fanatikus rajongóiról, hanem a vidékről Budapestre utazott szoci meg jobbikos szimpatizánsokról is. 

Persze akadhatnak mindig mazochisták, de ha egy párt kicsit is komolyan veszi magát, van célja, előbb-utóbb muszáj lesz magát építenie, és önálló akciókba kezdeni. Ez a második oka az önsorsrontásnak, ami az előzőből következik. Ezzel el is érkeztünk a Jobbik tervezett keddi kordonbontásához, amiről az egyik tüntetésszervező (az egyébként a kampányban Gyurcsány Ferencet támogató Homonnay Gergő) már panaszkodott is egy sort, mondván ők is akartak kordont bontani, meg is keresték a pártokat, de a Jobbik nem reagált a megkeresésükre, majd később előjött a kordonbontás ötletével.

Annál erősebb jelképes ellenzéki akció nyilván kevés lehetne, minthogy az összes ellenzéki párt és a civilek közösen kezdenek el kordont bontani az Országház előtt, de mivel ebben a kérdésben az ellenzék a Mérce cikke szerint sem teljesen egységes, és vannak, akik csak később döntenek a csatlakozásról, ezért igazán semmi meglepő nincs abban, hogy a pillanatnyi ellenzéki „összefogás” egészen gyorsan elillant.

Most úgy tűnik, a Jobbik az a párt, amelyik még mindig hisz abban, hogy egyszer egyedül is kormányváltó erő lehet belőle, ezért inkább úgy döntött: újra a saját útját kezdi járni. A kormányváltó erővé válás egyedül valószínűleg nem fog neki összejönni, mert a Jobbik ahhoz kevés, és még mindig túl megosztó alakulat, hogy minden ellenzékit becsatornázzon, de legalább csinál valamit, és elindult valamerre egy szimbolikus akció tervével.

Mert ellenzéki pártokra, és pláne erős, önállóan is cselekvőképes ellenzéki pártokra szükség van,

Épp ezért teljes illúzió, hogy majd a tüntetések és a civilek fognak kormányt buktatni. Nem, nem fognak, mert nem tudnak. Mert ahhoz, hogy egy kormány megbukjon, kell az is, hogy legyen, akire leváltják. 

És itt elérkeztünk egy újabb illúzióhoz: 2010 óta folyamatosan belefutunk abba, hogy majd valami civil mozgalomból kinő egy új, meghatározó ellenzéki erő. Eddig nem nőtt ki, és nem is látszik, hogy a mai magyar viszonyok között mitől nőne ki. Egész egyszerűen nincs annyi erőforrás (sem emberi, sem anyagi) az ellenzéki térfélen, hogy ez a modell működjön. Önként pedig egyetlen párt sem fog addig levonulni a terepről, amíg vannak tagjai és értékelhető méretű támogatottsága, ami részükről teljesen logikus viselkedés.

Mégis: ennek az ellenzéki palettának valahol, valamikor tisztulnia kell.

ha nem akarjuk, hogy újra meg újra az összefogás-diskurzus uralja a napirendet. Hogy ezt hogyan érik el: előbb-utóbb összeállnak valamiféle ellenzéki néppárttá, vagy lesz közülük egy, ami annyira lenyomja a többit, hogy azok már nem fognak sok vizet zavarni, az már más kérdés.

Van baj az ellenzékkel? Naná, hogy van. Nem is kevés. De most már bőven van választási lehetőség, vannak régiek, újabbak régi szereplőkkel, újabbak újabb szereplőkkel, és teljesen új formációk is, mint a Momentum, szóval csak a választókon múlik, melyik pártot emelik fel közülük. És az is rajtuk múlik, hogy ezek a pártok milyen irányba mennek. És ha nem jó irányba, akkor a saját választóik és potenciális választóik (nem néhány önjelölt civil „vezető”) kényszerítsék rá őket a jó irányra. Ebbe lenne érdemes energiát fektetni.

Egyébként a sors furcsa fintora, hogy épp az a párt esett ki először az ellenzéki rostán, amelyik a mostaniakhoz hasonlóan nagy demonstrációkat szervező civil mozgalomból nőtt ki, vagyis az Együtt. Talán nem véletlenül alakult ez így. 

NYITÓKÉP: pptgrounds.com