Nem a falvakból fog elindulni a változás – Balázs Zoltán az Azonnalinak

A jobboldalon mindaz, aki ír és olvas, azaz valamilyen szellemi tudás birtokában van, politikai feladatot hajt végre. Ha valaki a saját oldalát bírálja, akkor annak kizárólag egy magyarázata lehet: egy másik párt vagy politikai erő megbízását hajtja végre – mondja Balázs Zoltán konzervatív politikai elemző. Elmondja, miért nem fogadja el az Orbánék-fémjelezte radikális jobboldal a konzervatív kritikát, és miért nem kell az ellenzéknek meghódítania a vidéket. Interjú.

A radikális jobboldal számára a konzervatívok régóta afféle megtűrt hülyék – üzente válaszcikkében, amivel G. Fodor Gábor Mandinernek adott interjújára reagált. Radikális jobboldalon itt csak a 888-főszerkesztőt és szubkultúráját kell értenünk, vagy a kormányoldalt magát?

Egy nagy néppártot, mint a Fidesz, sokféle ember támogat: biztosan vannak közöttük konzervatívok is. Nem céloztam meg a kormányt vagy a pártot, ennek így nem láttam volna értelmét. Azokról szóltam, akik úgy gondolkodnak, mint Gábor.

A kormányban rég többségben vannak a hasonlóan gondolkodók, nem?

Empirikus kutatásokat az ügyben nem végeztem, nem látok az emberi fejekbe. Mindenesetre úgy érzékelem, hogy 2002 óta ez a felfogás egyre inkább terjed a Fideszen belül.

G. Fodor esetében rendre felmerül, hogy a megszólalásai mennyire hasznosak a Fidesz számára. Most például arról beszélt: ha kell, késlekedés nélkül lőni fognak. Három éve pedig a polgári Magyarországot nevezte politikai terméknek, ami miatt még Balog Zoltán is igyekezett elhatárolódni tőle.

Ez is mutatja a látványos felfogásbeli különbséget.

Azért csak hagyják azóta is, hogy előtérben maradjon, még hírportált is indíthatott, ahova szépen folynak az állami reklámköltések.

A Fidesz, mint gépezet sokféle üzemmódban és hangon működik. Nyilván jobban örülnék, ha nem ez a felfogás lenne előtérben. Húzhatják ezek a megszólalások is radikálisabb irányba a pártot. De nem kizárólagosan magyar jelenségről van szó, a radikális jobboldal Amerikától Oroszországig erősödik.

Napjaink alternatív jobboldaláról beszélünk, amelyik a bevándorláskritikában találja meg a közös hangot?

A bevándorláskritika egy konzervatív számára is elfogadható. Már 2015 augusztusában hosszú cikkben bíráltam a Merkel-féle végiggondolatlan, univerzális „fogadjunk be mindenkit” álláspontot. Nem sokkal később részleteztem a bírálat erkölcsi igazolását is. Az eltérések másutt vannak.

Merrefelé?

A jobboldali radikálisok számára a politika minden másnál fontosabb dolognak látszik. Bizonyos fokig az ellentézise ez annak a píszí politikának, ami rá próbálja kényszeríteni a saját morális felfogását az élet minden területén az emberekre. Sajnálatos módon a radikálisok ugyanezt csinálják: úgy gondolják, hogy a politikai felhatalmazás mindenre kiterjed. Egy kormányzat mindenben kompetens.

A liberálisok szerint ezt morális elvekkel lehet és kell megtenni, a konzervatívok magát a demokráciát korlátoznák. A radikálisok szerint viszont semelyik korlátozás nem szükséges.

G. Fodornak egyébként régi harca ez a kritikus jobboldallal szemben: 2012-ben a Tranzit fesztiválon bírálta az ifjúkonzervatívokat, amiért elvi kifogásaik vannak a kormányzással kapcsolatban. Akkor Böszörményi Nagy Gergely és Békés Márton megvédték vele szemben a jobboldali kritikát. Azóta láthattuk, hogy mindketten megkövették az őket számon kérő GFG-t. Törvényszerű volt, ahova az ifjúkonzervatívok nyolc év Fidesz-kormányzás alatt jutottak?

Személyekről és karrierutakról nem kívánok véleményt mondani. Annyi biztos, hogy a hatalom folyamatos kísértést jelent. Nem kell ehhez politikába menni, elég, ha saját környezetünkre figyelünk. A hallgatóimnak azt szoktam mondani: aki kíváncsi rá, hogyan viselkedne hatalommal a kezében, vegyen magának egy kutyát.

S nyolc év kormányzás tényleg hosszú idő, erős csábítás. Felmerülhet a kérdés: ha már a hatalom közelében vagyok, miért ne éljek vele? Persze, nem is olyan ifjú emberekről van már szó: az Ufi-nemzedék már a negyvenes éveit kezdi taposni. Utánpótlás azonban mindig akad. Látom azokat a fiatalokat is, akik már bizalmatlanul tekintenek a fölöttük lévő, „ifjúkonzervatív” generációra.

Dönteniük kellett, hogy a hatalmat választják, vagy megőrzik a kritikus látásmódot?

A kettő együtt csak kivételes esetben tud működni. A Fideszben erős lojalitást várnak, ráadásul nem is ideológiához vagy párthoz, hanem a miniszterelnök személyéhez. Ehhez a jobboldali radikális felfogás, amely a politikában az erő világát látja, az erőt pedig elsősorban a kivételes személyiség kezében, nagy segítséget nyújt.

Kormánykritikus jobboldali sajtó eközben már csak elvétve létezik.

A Fidesz 2002-es vereségétől érzékelhető egy olyasfajta kényszer, hogy aki jobboldali, az a pártot ne kritizálja. Ez 2010 után egyértelműen felerősödött. Valóban kevés az ilyen fórum. Magam is nem ritkán kimondottan nem jobboldali fórumon tudom elmondani, amit gondolok.

A mostani kormányzatnak van olyan értelmisége, ami hatékonyan tudja még felszólítani önmérsékletre? A CÖF például négy éve elhatárolódott az szt-tiszti múltú Tasnádi Lászlótól. Igaz, következménye ennek sem sok lett.

A radikális jobboldal politikafelfogásának része az értelmiség bírálata. A Fideszben a korai kilencvenes évek meghatározó élménye, hogy az, amit értelmiségnek neveznek, eleve baloldali, amely maga kíván dönteni arról, hogy ki alakítson kormányt.  Ezt az élményt alaptézissé fejlesztették: az értelmiség alattomos módon megszállja a politikát, anélkül, hogy bevallaná. Értelmiség tulajdonképpen nem is létezik, csak annak mutatja magát, de valójában pártpolitikát csinál. Ebből következik, hogy

Konzervatív értelmiségi sem létezik már. Amennyire látom, a korábban számukra fenntartott kulisszák, például a kötcsei találkozó, a polgári szalonok és hasonlók kiüresedtek.

A baloldalnál eközben épp azt látjuk, hogy az értelmiség szabna irányt a politikusoknak. Eszünkbe juthatnak Bitó-szalonok, szárszói találkozók. A kormányoldal rendszerint gúnnyal is figyeli ezt, megjegyezve, hogy a pálya széléről diktálnának azoknak, akik „vásárra viszik a bőrüket.”

Ahogy mondtam, a gúnynak van tapasztalati alapja. De persze enyhe túlzás, hogy csak a politikus viszi a bőrét a vásárra: egy politikai váltásnak nagyon sok győztese és vesztese van. S persze ellenzékben sem kopik föl minden politikus álla. A radikális jobboldali felfogás szélsőségessége azonban képtelen az átmeneteket, a köztes helyzeteket, az „is-is” logikáját kezelni, holott Európa – tegyük hozzá: a keresztény Európa – egyik fő tapasztalata, hogy a „vagy-vagy” mellett (azt nem mindig kiváltva) az „is-is” logikája ugyanolyan fontos. Konkrétabban:

nyilvános politikai véleményt fogalmaz meg, a gyermekének törit magyaráz.

A Figyelő főszerkesztője ki is jelentette nemrég: nyugodtan politizálhatnak a civil szervezetek képviselői, de akkor alapítsák is meg a Migránspártot vagy a Bontsuk Le a Határzárat Pártot, és tiszta sor lesz minden.

Ugyan miért kellene így tenniük? Várom az indoklást. Vagy alapítson a katolikus egyház is pártot, mert az egyháznak igen markáns társadalmi tanítása van? Vagy valamelyik tagja ezt képviseli? Sorolhatnánk tovább, ki mindenkit kötelezhetnénk erre. Parragh László alapítson például oktatási pártot, és ott fejtse ki az álláspontját, ne a miniszterelnök tárgyalójában? Vagy legyen egy TAO-párt, mert amíg nincs, addig a sportügy politikailag nem létezik?

Mindezt össze is kötik viszont azzal, hogy valakit külföldről finanszíroznak, tehát kívülről szólnának bele a magyar belpolitikába.

A radikális jobboldal küzdelme a baloldallal szemben szintén nemzetközi küzdelem. És meg is jelennek Budapesten olyan nemzetközi figurák, akik segítik a magyar jobboldalt eszméikkel. Ők is beleszólnak akkor külföldről a magyar politikába, nem? Tudtommal kormányzati pénzből fordítanak fontos könyveket a magyar közvélemény befolyásolására. Azt hová számoljuk el? De nincs is ezzel semmi elvi baj. Nemcsak nemzeti, de nemzetközi közösségekben is élünk, ráadásul sokfélében.

Az újabb kétharmad meggyőzheti a Fideszt, hogy a csúcsra járatott migráns- és Soros-propaganda működik? A jelek szerint az irányon ezután sem kívánnak változtatni.

Nem tudom, mi a következő politikai cél, milyen győzelmet lehet közvetlenül a választási győzelem után aratni. Nemsokára jön az európai parlamenti választás, ott ez a téma megfelelőnek tűnik.

Meddig tudják még ezt húzni? Hiszen a 2015-ös válság, illetve a határkerítés felépítése óta menekültek elenyésző számban tévednek csak erre. Másrészt mégis sokakat engedünk be, miközben a kormány azt hirdeti, hogy nem leszünk bevándorlóország.

A félelmek, a képzetek, az emberek különféle animális ösztönei be tudnak ragadni, és egy politikát tartósan fenntartani. Az erre fölépített, irgalmatlan precizitással megtervezett varázslat tartós hatású is lehet. De láttunk már totális világmagyarázatokat lassan füstté válni. Nem vagyok jós.

Az újabb kétharmad után felerősödtek azok a vélemények, hogy a baloldal nem értette meg a vidéket, és addig nem váltható le a Fidesz, amíg a vidék másként nem szavaz. Erről mit gondol?

Azt azért nem árt látni, hogy jelenleg viszonylag jól megy az ország sora, az egyensúlyi és a dinamikus alapadatok elfogadhatóak, visz minket is a globális konjunktúra, látványos beruházások zajlanak. Tulajdonképpen fura lett volna, ha az emberek csak azért is másra szavaznak, mint aki érdemének ezt a helyzetet beszámítják.

A kenyér tehát megvolt és megvan. Ehhez csak a cirkusz hiányzott, az érzelmek kellő fölkorbácsolása, ami tökéletesen sikerült, kétségkívül vidéken jobban, mint Budapesten. A római recept tehát hibátlan. Ezt a morális ellenzés és fölháborodás – a korrupció miatt – nem volt képes ellensúlyozni. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az erre építő ellenzék a fővárosban, valamint több vidéki nagyvárosban volt viszonylag sikeres. Ugyanis régi – a népi ideológusok számára persze szomorú – tapasztalat, hogy a politikai változások is innen indulnak el, nem a vidékről, főleg nem a faluról. Ezért

De ezt majd ők eldöntik.

FOTÓK: Kiss Brigi / Azonnali