Morvai Krisztinának esze ágában sincs elhagyni az Európai Parlamentet

2018.04.12. 09:55

Hiába hívja vissza a Jobbik, szerinte nincs jogi lehetősége erre a pártnak.

Morvai Krisztinának esze ágában sincs elhagyni az Európai Parlamentet

„A sajtóból értesültem róla, hogy a Jobbik elnöksége visszahívott európai parlamenti képviselői tisztségemből. Az európai parlamenti képviselők jogállasáról szóló jogszabály ilyen jogi lehetőséget nem ismer, így mandátumom lejártáig, 2019 júliusáig tisztségemben maradok. Az eddigi következetességgel, elszántsággal fogom képviselni Magyarország érdekeit, összhangban saját lelkiismeretemmel és a Jobbik 2009. évi illetve 2014. évi európai parlamenti választási programjával, amelynek végrehajtására a választók felhatalmaztak” – írta az Azonnalinak is eljuttatott közleményében Morvai Krisztina, a jobbikos színekben megválasztott, Fidesznek kampányoló független EP-képviselő.

Ez kifejezetten jó hír, így ugyanis lesz esély arra, hogy a politikus közelebbről is tanulmányozhassa Észak-Koreát.

Morvai ugyanis aktív tagja annak a delegációnak, amely az EP és a Koreai-félsziget kapcsolatairól szól, és amely hamarosan el fog utazni a diktatúrába.

Morvai Krisztina nemrég nyilatkozott is erről lapunknak. Mint mondta, a delegációjuk azon dolgozik, hogy a két Korea között fegyverszünet helyett valódi békekötés legyen, de legalábbis csökkenjen a feszültség, ő maga pedig a nők jogaival foglalkozik a testületben. „Azt a feladatot vállaltam magamra, hogy az ENSZ nők jogaival foglalkozó bizottságának (CEDAW) egykori tagjaként közös tárgyalásokat, eszmecseréket, konzultációkat kezdeményezek az észak-koreai és dél-koreai női jogokkal foglalkozó politikusok illetve NGO-k között. Mind Észak-Korea, mind Dél-Korea tagja (részes állama) a CEDAW-egyezménynek.”

A delegáció komolyságát egyébként az is jól jelzi, hogy számos Morvaihoz hasonló, frakció nélküli politikust zsúfoltak be a delegációba: tagja a testületnek például a német viccpárti Martin Sonneborn, a viccpártnál még egy fokkal komolytalanabb állatvédő Tierschutzpartei-t képviselő Stefan Eck, és a még Marine Le Pennek is túl szélsőséges elzászi francia Bruno Gollnisch. Szóval ők lennének azok, akik az EU képviseletében kibékítenék a két Koreát.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek