Újabb mélyponton vagyunk

Ennek az útnak a végén a bepoloskázott lakások, a kukkoló kamerával felvett házasélet, a csengőfrász, a fekete autó, az új Péter Gábor van. Az a világ, ahol a családi ebédnél is vigyázni kell a szánkra.

A régi vicc szerint az elütött rühes kutya és az elütött ügyvéd között az a különbség, hogy az ügyvéd előtt nincs féknyom. Hö-hö-hö.

De, aki ezt a hivatást választja, az elfogadja, hogy nem mindenki fogja szeretni. A futballbíró is együtt él egy fél (néha egész, illetve Magyarországon 0,05) stadionnyi ember anyázásával. Ezek ilyen szakmák.

Pedig, bármennyire is megvetik sokszor, az ügyvéd hasznos állat, mint a vetési varjú.

Az a vékony kis talár, meg a műbőr flepniben hordott igazolvány pont annyi függetlenséget ad, hogy (ameddig jól csináljuk a dolgunkat) addig a felek vitájában nem részt veszünk, hanem igyekezzük megoldani.

Anélkül sétálunk végig a Gyorskocsi utca folyosóin, hogy megemelkedne a pulzusunk, miközben a mellettünk jövő embernek a torkában dobog a szíve, akkor is, ha három darab számla sorszámával kapcsolatban tényleg csak tanúként akarják meghallgatni.

Az ügyvédet a hatóság nem szereti. Ha jó, akkor elismeri, netán tart is tőle, és ha igazán jó, akkor neve hallatán azt gondolja: de jó lenne, ha nem jönne az a pasas. De jön. És nem lehet kipaterolni onnan. Kellemetlen. A hatóságnak. De kellemes az ügyfélnek.

Mert ha jogot akarnak valahol sérteni, azt a kekk, kellemetlenkedő, taláros majmot kell először eltakarítani, a hülye kérdéseivel, meg a fontoskodásával.

A napokban volt arra példa, hogy egy jó nevű, kifogástalan szakmai reputációjú, köztiszteletben álló kollégát akartak pártüzengetéssel elpaterolni az ügyfele mellől. Egy másiknak egy exkormánybiztos üzenget, hogy ne vállaljon el egy ügyet. Mert mindkettejüktől tartanak.

De most újabb mélyponton vagyunk.

Egy ügyvéd bead egy adatigénylést egy hivatalba. A hivatalból (nem tud nem eszembe jutni a hivatali visszaélés gondolata) az a beadvány kiszivárog és másnap sajtótájékoztatót tartanak arról, hogy a levelet egy szervezet küldte és migránsok letelepítése céljából.

Nyugodjon meg asszonyom, az orvosi igazolás, amely kényes nőgyógyászati problémájáról szól, de muszáj beadni, az biztos nem megy ki holnap, hogy „Csúnya nemibetegséget kapott el az erőszakos migránsoktól a magyar háziasszony”?

Az ügyfelek így is állandóan attól rettegnek, hogy ebben az irigy, pletykás országban, ahol 1990 óta 28 éve még mindig nem tudjuk ki volt spicli és ki nem, majd a beadott szerződésük, jövedelemigazolásuk valahol „landol”.

Mit mondjak ezek után az ügyfeleknek, hogy „á dehogy, ilyen nincsen?”

Dehát látjuk, hogy van.

Annyi veszélyes migráns a világon nincs, amiért ezt meg lehetne engedni.

Biztos, hogy ezt akarjuk?