A Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot!

Szerző: Kiss Brigi
2018.03.25. 11:41

A Momentum szerint az ajánlásokkal bűvészkedő Cigánypárt nem kamupárt, miközben a Munkáspárt és a MIÉP az. Hogy miért tartják őket annak, arra a párt többszöri megkeresésünkre se válaszolt, a két érintett minipárt viszont reagált az Azonnalinak. A Munkáspárt elnöke szerint a Momentumra semmi szükség, a MIÉP elnöke egyenesen azt mondta: a Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot.

A Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot!

Kamupártszűrőt készített a Momentum – jött a hír a héten. A kamupártszűrő esetükben annyit tesz, hogy a párt csinált egy méretre vágott lapot, amit ha ráteszünk a szavazólapra, akkor a 23 országos listát állító párt közül csak azokat látjuk, amelyek szerintük nem kamupártok. Ezt a szűrőt innen bárki letöltheti, kinyomtathatja és magával viheti a szavazófülkébe április 8-án.

A Momentum azonban kitakart, illetve benthagyott néhány olyan pártot, amelyek kamupártossága minimum véleményes, függetlenül attól, hogy amúgy mit gondolunk az érintett pártokról és tevékenységükről.

Például nem tartják kamupártnak a Magyarországi Cigánypártot. Pedig elég sok a furcsa körülmény a párt körül: először 2013-ban alapították meg, majd a 2014-es választási kampányban még feljelentés is született ellenük, mert felmerült annak gyanúja, hogy másolhatták az aláírásokat. A választáson 8793 darab voksot kaptak, majd gyakorlatilag szétestek

Évekig nem működtek érdemben, aztán 2017 novemberében bejelentették, hogy elindulnak a 2018-as választáson is, és most megint ott vannak a szavazólapon, miközben az ajánlásaik körül megint sok a gyanús körülmény: többek között egy LMP-s képviselőjelölt adatai is szerepeltek az íveiken, de akadt, ahol halottak ajánlásain bukott meg a jelöltjük indulása. 

Mindeközben a 2014-ben 0,57 százalékos támogatottságot elérő, és ezzel a legnagyobb parlamenten kívüli párttá váló, egyébként 

évtizedek óta működő Magyar Munkáspártot és a korábban parlamentbe is bejutó Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP) a kamupártok közé sorolták.

Megkérdeztük ezért a Momentumot, mi alapján dőlt el, kit tartanak kamupártnak és kit nem, illetve konkrétan rákérdeztünk a három előbb említett pártra is, hogy esetükben mi alapján döntöttek. 

A Momentum az egyes pártokkal kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt második megkeresésünkre sem. Általánosságban annyit írtak csak, hogy szerintük „kamupárt az, aki valódi tevékenységet nem végez a két választás között, csak erre a pár hónapra éled fel igazán. Kamupárt az is, aki önálló véleménnyel nem rendelkezik, viszont szívesen ismétli a kormánypárt narratíváját. Kamupárt az is, ahol az országos szervezet alig látható, vagy nincs is. De nem kamupárt az a párt, aki képvisel olyan érdekeket, amit más a politikai palettán eddig nem tett meg, és valóban megdolgoznak azért, hogy listát állíthassanak.”

És hogy mit szól a szélsőbalos Munkáspárt és a szélsőjobbos MIÉP ahhoz, hogy a Momentum szerint kamupártok? 

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke kérdésünkre adott válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZMP egyik utódpártjaként létrejött alakulat 1989 óta létezik, minden parlamenti választáson résztvettek, még az időközi önkormányzati választásokon is el szoktak indulni. 2004-ben ők kezdeményezték a kórház-privatizáíció elleni népszavazást, amit 2004. december 5-én meg is tartottak. Szerinte ezeket a Momentum is tudhatja.

„Ennek fényében a helyükben legalább azt mondanám: Sorry, Munkáspárt, tévedtünk!. A Munkáspárt szerint Európa válságban van. Magyarországnak ebben a világban kell megőriznie stabilitását és függetlenségét, és megteremteni a fejlődés lehetőségeit. Szerintünk a pártok létezésének akkor van értelme, ha ezért dolgoznak, segitve az emberek boldogulását. A Momentum nem ilyen párt. Sorry!” – szúrt oda a kommunista pártvezető a Momentumnak.

Thürmer Gyula az Azonnalinak azt is leszögezte: szerinte nincs szükség a Momentumra.

Nagy Tibor, a MIÉP elnöke azt közölte: hogy ha a Momentum magát pártnak titulálja, akkor a MIÉP számára megtisztelő, hogy őket más szóval illeti, „akár kamupártnak, vagy csillagszórónak” is nevezheti. Szerinte a Momentum bármiféle társadalmi háttér nélkül a semmiből nőtt ki szűk tizennyolc hónap alatt, „köztudottan Soros György magyar választásokat befolyásoló milliárdjainak egyik lerakataként”.

Azt is írja: a MIÉP történelmi párt, mely büszkén vállalja Istóczy Győző, Szabó Dezső, Németh László és Csurka István hagyatékát. Feladatuknak tartják a haza megmentését. „A Soros-zsidóknak ez nyilván nem tetszik, ezért gyaláznak bennünket” – írja, megjegyezve, hogy „egyre erősödik a hamvaiból főnixmadárként feltámadó” MIÉP, és csatlakozott hozzájuk egy halom szélsőjobbos szervezet, úgyis mint a Betyársereg, az Erő és Elszántság, a Magyar Gárda, a Nemzeti Motorosok, és „sok más tisztán gondolkodó magyar szervezet”, ahogy Nagy nevezte őket.

A pártelnök tavaly október 23-án az Azonnalinak egy kifejezetten vidám interjúban azt is kifejtette, hogy a fasiszta szó szerinte annyit jelent csupán ma, hogy rendes magyar ember.

Nagy szerint „van okuk rettegni a Soros-pribékeknek”. Hozzátette: ahogy 1919-ben a zsidó kommün kiváltotta a Nemzeti Hadsereg felállítását, úgy most a momentumos rágalmak megerősítik a nemzeti oldalt, és elsöprik a magyargyűlölő erőket. 

A MIÉP-elnök szerint egyébként a Momentum legfőbb teljesítménye 266 151 db aláírás, „mellyel csírájában fojtották meg a Budapesti Olimpiát, azaz nemzetellenes tevékenységből születtek”.

A szélsőjobboldali pártvezető az Azonnalinak írt válaszában még a Momentum programját is ízekre szedte, amely szerinte a terhességmegszakítás liberalizálását tűzik ki célul, amivel „még több magyar embert szeretnének az anyaméhben meggyilkolni”, és ez „a momentumos népirtó program nagyobb pusztítást tervez, mint az összes háború, járvány és ínség együtt”.

A MIÉP-elnök szerint a momentumos pártvezetők „saját természetellenes elhajlásukat család- és nemzetellenes szintre emelik a homoszexuálisok és egyéb perverzek jogainak védőiként”, és a „drogliberalizációs agyrém végképp leleplezi a momentumos trójai falovat”.

Majd szavait azzal zárta: a Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot!

FOTÓ: MTI / Máthé Zoltán

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek