+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2018. március 21. szerda, 16:13
Az esélyes jelöltek civilek általi kiválasztásának megtörténte jelzi: Magyarország, mint demokrácia nem halott, hiszen beindult a természetes szelekció. Most ennek itt is van az ideje, hiszen ellenzéki oldalon a magyar pártstruktúra kusza.

A választási rendszerről írottak megerősítése ez a hír.

 

Ugyanis látszik, hogy ha a népakarat egyébként akar valamit, akkor az valamilyen formában utat fog törni, méghozzá tipikusan a politikus segítségével, aki egyrészt önös érdekeit érvényesíti, másrész viszont függ a nép akaratától ezért igyekeznie kell azt kiszolgálni.

 

Márki-Zay Péter érzi, hogy erre szükség van, és saját magát respektált, országos szereplővé tudja alakítani.

 

Az egyfordulós választási rendszer megszüntette azt a kényelmes helyzetet, hogy az első forduló után kell leülni beszélni. És behozott egy csomó játékelméleti kérdést.

 

A játékelmélet alapja viszont a korlátozott információ (pl. nem tudom milyen lapjai vannak a másiknak). A dilemmák elméleti leírásának pedig ezen kívül még az, hogy a dilemmába nem nyúl bele senki.

 

De most belenyúltak, már a második önjelölt szervezet, amelyik megnevezi az „esélyes jelöltet” ezzel sok patthelyzetben lépéskényszert okozva. Persze lehet úgy is nézni a dolgot, hogy sok párt itt hátradőlhet, hiszen a közel hatvan „esélyes jelölt” már megkérdőjelezi a Fidesz győzelmét, tehát még akár a maradék körzetekben még jobban elmérgesítheti az állóháborút. De, akár „népharagot” is kiválthat, hogy legyen már nálunk is „esélyes jelölt”!

 

Ezek együtt pedig egy sajátos, nem előre lefektetett szabályok szerinti első fordulót jelentenek, ahol a kamarillapolitikában, alkudozásban erős politikai erők illetve a jó érdekérvényesítő képességű egyéni politikusok kiharcolhatják maguknak az "esélyes jelölt" pozícióját.

 

A dolog nem példa nélküli, érdemes megnézni az amerikai választási rendszerben szokásos mindenféle "caucus"-t, ahol helyben igyekeznek lejátszani a dolgot.

 

A dolog azt jelzi, hogy Magyarország, mint demokrácia nem halott, hiszen beindult a természetes szelekció. Most ennek itt is van az ideje, hiszen ellenzéki oldalon a magyar pártstruktúra kusza.

 

A fejlődés következő lépcsője az, amikor az ellenzéki oldalon rájönnek, hogy ez így a politikusnak nem jó, hiszen mindenféle lelkes amatőrök, öreg professzorok döntik el a sorsát, amiben számára így rengeteg a bizonytalanság.

 

Sokkal jobb lenne neki, ha ez valami szabályozott keretek között történne.

 

Ki tudja, ha lesz kormányváltás, akkor 2022 elején a talpon maradt pártok előválasztásokat fognak tartani.

 

Az írás megjelent a Diétás Magyar Múzsa FB-oldalon is, itt lájkoljátok!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártó Péter Pozsonyban azt mondta: nem hagyják, hogy az ügy lekerüljön a napirendről.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

Gulyás Gergely szerint a PCR-tesztek nem adnak elég bizonyosságot. Viszont jöhetnek a lakodalmak és lassan a koncertek is. Mutatjuk, miről volt szó az eheti kormányinfón!

A miniállam mindeközben 50 euróért árulja turistáknak az orosz vakcinát, cserébe el kell tölteni hat éjszakát náluk.

Hogy melyik párt frakciójába csatlakozna be az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként is elinduló Márki-Zay, azt viszont egyelőre nem tudni.

A román kormány 2020. márciusban 53 millió facsemete elültetését jelentette be, a Recorder átvizsgált pár helyszínt és kiderült, hogy csak papíron ültetődtek el ezek a fák.

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás