Elég az elégtételekből!

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2018.03.19. 17:05

Elégtételt venni. Ez konkrétan mindig is vendettát, azaz vérbosszút jelentett, ami nem csupán a jogállamiság alapelvét tagadja, hanem általában a jog és az igazságszolgáltatás alapjait is. Nem csupán elvileg tagadja, hanem a gyakorlatban. Mert soha semmi mást nem lehetett elégtétel alatt érteni, mint azt, hogy valaki vagy valakik az igazságszolgáltatás helyett a maguk kezébe veszik az ítélkezés jogát, ami merő önkény.

Önbíráskodás. Ököljog. Lincselés. Közönséges barbárság. Utoljára állami szervek akkor foglalkoztak ilyesmivel, amikor még volt ÁVH.

Talán javasolni is lehetne, hogy a régi nevén intézményesítsék újra, ha valóban kormányzási gyakorlat lesz, ami a nemzeti ünnepen elhangzott a kormányfői szájból.

Itt álljunk is meg egy pillanatra, és nézzünk saját történelmünk tükrébe picit. Mert ugye az 1848-as forradalom olyannyira nem az önkényes bosszúról és a vérontásról szólt, hogy a pesti nép március idusán valójában a forradalmi reformokat követelő országgyűlést támogatta meg, utolsó lökést adva egy több éve tartó reform folyamatnak.

Az egész 1848-as magyar forradalom alapvetően a törvény és a legalitás talaján állt. Maga a császár hagyta jóvá az áprilisi törvényeket, amiket utána elárult, és önkényesen vissza akart vonni.

Amikor fegyverrel akarta elfoglalni az országot, a törvényes rendet védték a honvédek. Magyar részről szó se volt elégtételről, a jogot hatályon kívül helyező önkényről és bosszúról.

Elégtételt, kíméletlen bosszút a forradalmat leverő császári önkény követelt.

A szerb Damjanich és sokan mások sem annyira magyarbarátságból vagy forradalmár jakobinizmusból léptek fel a császászári önkénnyel szemben, hanem a törvényes rend iránti tiszteletből.

Az elégtétel nem a jogrend, hanem a maffia fő törvénye

Azonban az elégtételnek van egy nem kevésbé árulkodó másik vonása is, ami különösen jellemző a mai közállapotokra: minden maffia legfőbb „törvénye” a vendetta. A jogállammal, a joggal alapjaiban ellentétes önbíráskodás.

A keresztapák ars poetica-ja az, amit az országot immár családja és emberei magántulajdonaként kezelő kormányfő nyíltan bevállalt.

Már ha lehet egyáltalán a felelőtlenség, az önkény és törvénytelenség elvével kapcsolatban vállalást emlegetni...

Nem pusztán az történt, hogy a kormányfőt valamilyen egyedi esetben a bosszú motiválta volna (ami azért jobb helyeken is megesik néha), hanem ezt elvként mondta ki és fenyegetőzött vele egy nemzeti ünnepen.

Ő, akinek minden magyar állampolgár érdekeit kéne képviselnie és garantálni azt a jogbiztonságot, ami még tömeggyilkosoknak is törvényes eljárást garantál, akár őket is megvédi a lincseléstől, az önbíráskodástól. Tulajdonképpen a kormányfő legfőbb feladatát szegte meg, ami a társadalmi béke és jogegyenlőség fenntartása lenne.

Az 1848-as forradalom fő erkölcsi, politikai és jogi örökségét tagadta meg: a szabadság, egyenlőség és testvériség elvére épülő köztársasági rendet döntötte meg szóban is azzal, hogy kimondta: „Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is fogunk venni a választások után.”

A megfogalmazásban különösen fenyegető a választások tisztaságára és szabadságára nézve az a kitétel, hogy „a választások után” jön a vendetta korszaka, az igazi önkény és zsarnokság, a demokratikus jogállam teljes megsemmisítése. E szavakat ugyanis logikailag sem lehet máshogyan értelmezni.

Határozottan azt állította, hogy csak ők nyerhetik meg a választásokat és utána bosszút állnak mindenkin,

aki nem velük volt, aki nem ért egyet velük, vagy nem engedelmeskedik nekik. Mindenkin, akik nem ők.

Szavaival „garantálta”, hogy nem független bíróságok fognak ítélkezni, hanem politikai önbíráskodás lesz. Ami a gyakorlatban mindig lincseléseket és kirakatpereket jelentett.

Ha egy normális polgári demokráciában egy kormánypárt vezetője ilyet mond akár csak napokkal a választások előtt, abba azonnal belebukik,

és indulni sem tud a választásokon, nemhogy esélye lenne az újraválasztásának. A szlovák miniszterelnök, Fico ennél sokkal kevesebbért mondott le a minap, elvégre nem arról volt szó, hogy ő maga fenyegetett volna újságírók életét követelő vendettával.

Megvan a diktatúra hiányzó láncszeme és fő ismérve

Ez volt nagyjából az utolsó alapvető ismérve a diktatúrának, amivel kapcsolatban az Orbán-rezsim még fenntartotta a demokratikusság látszatát: senkit sem vittek el vagy bántalmaztak a nézeteiért. Nem vettek politikai elégtételt. Eddig.

Most Orbán olyan folytatást ígért, amilyet eddig tényleg csak Erdogan Törökországában vagy a putyini Oroszországban láttunk. Eddig még az Orbánt kifejezetten gyűlölők nagy többsége sem akarta igazán elhinni, hogy tényleg lehet nálunk is olyan, mint Erdogannál vagy Putyinnál; de most maga Orbán ígérte be ezt a durvább folytatást.

Az igazi keleti despotizmust, olyan diktatúrát, melyben már nemcsak szarvasokra vadászhatnak politikusok, hanem emberekre is. Értjük ezt? Merthogy konkrétan erről volt szó az ünnepi beszédben.

Tulajdonképpen bizonyos értelemben

egy ilyen kormányfői fenyegetés súlyosabban sérti a jogállamiságot mint ha valakit elvisznek a nézeteiért, ami mégiscsak egyedi eset,

ami elméletben akár tévedés, egy jogalkalmazó hibája vagy visszaélése is lehetne, de legalábbis nem mondja ki legmagasabb szinten, mint kormányzati elvet és jövőbeli gyakorlatot.

Úgy is érthetjük, hogy ez az Orbán-párt legfőbb választási ígérete és voltaképpeni programja. Egyik megmondóemberük, Lánczi András már korábban elárulta, hogy a korrupció „gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája,” és a vezér most ezt kiegészítette a politikai elégtétel, a politikai lincselés „jogával” is. Így lett teljes a kép, hogy mi a párt valódi programja.

Ha egy jogállam ilyen szintre süllyed, akkor sajnos nem elegendő a kormány lemondása sem. Sokkal nagyobb baj ugyanis, hogy ezt nem követelik másnap százezrek,

kiállva amellett, hogy nem akarnak egy olyan országban élni, ahol bárkivel szemben elégtételt lehet venni, pláne politikailag. Mit is jelent ez? Politikai terrort! A terror ugyanis eredendően a félelem rendszerét jelenti latinul, a megfélemlítésre épülő rendszert, azaz zsarnokságot.

Ha egy nép ezt megengedi, sőt a többség még tapsol is neki, akkor tulajdonképpen meg is érdemli.

Van azonban a jognál is magasabb sorstörvény, ami a vendettát idővel mindig önmaga ellen fordítja. Aki ugyanis bosszúért kiált, azt rendre utoléri a bosszú.

El lehet törölni a jogrendet, a jogállamot, de a sors legmagasabb törvényeit egyetlen zsarnoknak sem sikerült soha eltörölnie, ezért idővel mindig szembefordult vele saját önkényessége. Biblikus fordulattal: „Aki kardot ragad, az kard által vész el.”

Ilyen a maffia logikája: a keresztapák önkényesen elégtételt vesznek másokon, de azzal, hogy a jogot alapjaiban tagadják és tettleg eltörlik, azzal maguk ellen hívják ki ugyanezt a sorsot; és nem lehetnek később meglepődve, ha mások vagy maga a sors, a történelem vesz rajtuk ugyanígy elégtételt. 

Ezért is bölcsebb a jogrendet és a független bíróság általi igazságszolgáltatást választani az önbíráskodás és az elégtétel helyet. Azzal legalább nem hívjuk ki magunk ellen a sorsot.

Akik lámpavassal fenyegetnek másokat, azok előbb-utóbb ugyanígy végzik. Pedig a lámpavas nem akasztásra való, hanem azért van, hogy világítson. Már ha el nem síbolják egy országban a közvilágítást.

Ez a köztereken honoló sötétség talán a legtökéletesebb jelképe a mai magyar közállapotoknak. De valamiért itt már Tiborc panasza sem a régi. Talán mert a mai magyar Tiborczok a sötét oldalt fényezik.

Nem csak az ellenzéknek szólt Orbán fenyegetése

Sajnos az ellenzék is téves riasztást ad ki, amikor úgy vélik, csak nekik szól a fenyegetés, mert a jogrend alapjainak tagadása minden magyar állampolgár számára a lehető legaggasztóbb fenyegetést jelenti. A kormánypárti szavazóktól is elveszi a jogbiztonságot.

Mert a sztálinizálódás és a fasizálódás is megmutatta nemrég saját történelmünkben, hogy az ilyen elégtételt követelő zsarnoki rezsimek rövid úton saját gyermekeiket is elkezdik felfalni. Az ellenséget saját soraikban is hamar megtalálják, és a leszámolások sorozatának legfeljebb az vethetne véget, ha már nem marad senki, akivel le lehetne számolni. Nem egyszer láttuk már, hogy az elégtételek logikája pontosan ide vezet, és nincs benne lehetőség a jóvátételre, illetve arra, hogy mindez valahogy mégis jól alakuljon.

Merő illúzió abban bízni, hátha ezúttal az önkénnyel mégsem élnek vissza. Nincs, és eleve nem is lehetséges bölcs diktátor vagy jó diktatúra.

Mert aki valóban bölcs vezető, az törvényességet akar, véleményszabadságot, egymás iránti tiszteletet és független igazságszolgáltatást akar, nem pedig elégtételt venni. Az önkényuralom a politikai bölcsesség hiányának csalhatatlan jele volt mindig is a történelemben. Soha nem volt ez alól kivétel.

Éppen az elégtétel, a történelmi vendetta logikáját kéne végre megtörni

Különösen romboló elégtételre uszítani a tömegeket, mert a legújabb kori magyar identitás leggyengébb pontja éppen az, hogy meghatározó módon és mértékben történelmi sérelmekből áll, elég csak a trianoni csonkulás-traumára gondolni. Lényegében negatív nemzeti identitás ez: attól érzi magát magyarnak a békemenet dühös népe, hogy a többi állampolgárt kizárja a nemzetből. 

Attól magyarok, hogy nem zsidók, nem cigányok, nem románok, szlovákok vagy szerbek, horvátok, ukránok. Meg attól, hogy nem „balliberálisok”. Csupa negatív önmeghatározásból és történelmi sérelmekből áll ez a dühödt gyűlöletben megnyilvánuló „nemzeti” identitás.

A pozitív elemek és szimbólumok – például a szabadságharcra hivatkozó retorikai elemek, vagy a nemzeti zászlók lobogtatása – merőben másodlagosak a negatív identitásképző elemekhez képest; legfeljebb dekorációs szerepet játszanak.

Pedig pont nem az embereket rettenetesen megosztó történelmi vendetta-logikát kellene folytatni,

hanem azt megtörni, és helyreállítani a társadalmi békét.

A szovjet elnyomás alól felszabaduló országban nagyon ritkán adódó történelmi lehetőséget kaptunk arra, hogy ne egy sértettségre és bosszús mentalitásra épülő önkényuralmi rendszerben, hanem a szabadság, egyenlőség, tesvériség társadalmi szerződése szerint élhessünk.

Ezt a szerződést mondta fel „ünnepi” beszédében a kormányfő. A közvetlen következményeket még nem látjuk, de minden bizonnyal felelnie kell majd ezért a történelem ítélőszéke előtt. Talán már április 8-án, de ha akkor nem is, később biztosan.

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek