Vágó Gábor visszatér: az LMP színeiben indul a választáson

2018.01.29. 11:30

Visszatér a pártpolitika porondjára Vágó Gábor: egykori pártja, az LMP színeiben indul Kecskeméten, ott, ahol már Petőfi Sándor is veszített. Az Azonnalinak a bejelentés mellett Vágó beszélt még a fideszesek iránt érzett szeretetéről, Karácsony Gergelynek végzett munkájáról és arról, hogy mitől szenved Orbán Viktor.

Nagy bejelentést tett az Azonnalin Vágó Gábor  a fenti videóban ↑!

Az aktivista-politikus-újságíró a Kecskemét egy részét, valamint a környező kisebb falvakat és tanyavilágot magába foglaló Bács-Kiskun megyei 1. számú választókörzetben fog elindulni a választáson az LMP színeiben. Vágó 2010 és 2014 között volt már egyszer a párt országgyűlési képviselője, ám 2014-ben elege lett és nemhogy nem indult újra, még a pártból is kilépett. Mostani döntését így indokolta az Azonnalinak: 

„Az a közösség, amihez akkor tartoztam, úgy tűnik, mintha magára talált volna. Ez a lendület rám is átragadt, én is érzem, hogy lehet más.”

A jelöltség kölcsönös egymásra találás eredménye, tudtuk meg. A folyamat ezzel még nem ért véget: Vágó az LMP-be vissza kíván lépni, mint mondja, segítő tagként jelentkezett a pártba – ez ott egyfajta előlépcső, ami még nem jelent teljes jogú tagságot.

Az LMP-s színekben történő indulásnak ad némi pikantériát, hogy Vágó Gábor tavaly decembere óta Zugló önkormányzatának átláthatósági biztosaként is dolgozik, ahol az a Karácsony Gergely a főnöke, aki az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje is. „Én a zuglói polgárokat szolgálom, nem Karácsony Gergelyt, ez egy teljes mértékben összeférhető dolog” – mondta erről Vágó az Azonnalinak.

Új mozgalmat indít Legyen névvel

Az Azonnalinak Vágó beszélt arról is, hogy Legyen névvel új mozgalmat indít azzal a céllal, hogy az emberek baráti-ismerősi körben beszélgetni tudjanak a politikáról, hogy rá tudják venni egymást arra: érdemes elmenni szavazni. A mozgalom életre hívásának van egy másik oka is: a pártok meggyőzőképessége nem túl erős most.

Vágó egy itthon a politikában még nem látott, új erőt is bevetne a kampányban: a szeretetet.

„Azért fordulnak el az emberek a politikától, mert kevés benne a szeretet, és nem az állampolgárokról szól” – magyarázza. Vágó szerint vissza kell hozni azt a gondolkodásmódot, hogy a politikai ellenfelek nem feltételezik egymásról, hogy a másik nem a nemzet érdekét tartja szem előtt. Elege van abból is, hogy nemzetbiztonsági kockázatként bélyegez meg a Fidesz olyanokat, akik rá mernek kérdezni dolgokra. De a szeretet-gondolatmenetnek itt még messze nincs vége.

„Én nem gyűlölöm a Fideszt. Sőt. Szeretem. Felebaráti szeretetem őket akarja megmenteni saját szenvedésüktől. Úgy tudjuk megmenteni Orbán Viktor lelkét, hogy leváltjuk a hatalomból.”

De Vágó nem csak a miniszterelnököt mentené meg, a propagandaminisztériumnak nevezett Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalért is fáj a szíve. Az arcára van írva, hogy szenved – mondja Rogánról. „Ha az ellenfelünket szeretettel, nem pedig gyűlölettel közelítjük meg, meglátjuk, mi a szenvedésének oka. Orbán Viktor szenvedésének oka a hatalommánia, Rogán Antalé a kapzsisága.”

Kormányváltás a szeretet jegyében

A fideszesek szenvedése Vágó megfigyelései szerint együtt jár azzal, hogy az illetők elvesztették a barátaikat.

„Ha Kósa Lajosnak már nincs kiben megbíznia, csak az anyjában, akkor ő egy nagyon magányos ember lehet.”

Vágó szerint a szeretet erejével vissza kell hozni a fideszeseket az emberek szintjére, hogy újra beszélgetni lehessen velük, hogy újra legyenek barátaik. Ehhez szerinte az kell, hogy kimozduljanak abból az elefántcsonttoronyból, amit parlamentnek hívnak.

Részletek  a fenti videóban ↑!

 
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek