El Clásico: a politikai háttér már megvan a drámához

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök már az el Clásico előtt rúgott egy nagy öngólt: a függetlenségi népszavazás nyomán választást írt ki Katalóniában, amin persze megint győztek a függetlenségpárti erők, a dráma politikai része tehát már adott. És hogy mi lesz a pályán? Dráma biztosan, hiszen a Real Madrid 11 pontos hátránnyal megy neki a mai meccsnek.

A Barca több mint klub, az el Clásico több mint futball, Barca-szurkolónak lenni „hungarokatalánként” is életérzés és filozófia.

Az örök lázadó és a hatalom, központnélküliség és centralizmus, befogadás és bezárkózás, kísérletezés és mainstream, a minden újra nyitott, már-már libertariánus Katalónia és az ókonzervatív gyökereitől ugyan távolodó, de a hispán hagyományt – már ha létezik egyáltalán – őrző Kasztília ellentéte.

Janus-arc, egyik sem működne a másik nélkül.

Franco, Puskás, Orbán

És persze Franco – Rajoy miniszterelnök személyében ugyan finomabb változatban, de mostanában különösen – kísértő emléke. A Katalóniát vérrel és vassal eltipró diktátor közismerten Real-drukker volt – és minden, ami vele járt. Parancsszavára a legendás Alfredo Di Stefano sem igazolhatott Barcelonába.

Ha már Franco és a múlt: megmosolyogtató a hazai berkek örökös puskásozása, mint ahogy a magát Real-mezzel fényképeztető Orbán miniszterelnök is, mert

A filmvásznon azonban egy cingár alak Franco, Di Stefano, Puskás, Rajoy, Orbán és mindenki más fölé tornyosodik: az amszterdami szabad szellemet és a totális futballt a korabeli Katalóniában „meghonosító” Johan Cruyff, a világverő modern Barca kvintesszenciája, a labdarúgás történetének legnagyobb alakja, Guardiola tanítómestere. A mindenkori Barca Johan emlékéért is futballozik.

Mert Rinus Michels volt az Atya, Cruyff a Fiú és Pep a Szentlélek, Lionel Messi pedig a második Messiás.

A politikai drámát megcsinálta Rajoy és a csütörtöki választás

Rajoy pribékjei a „hagyományokhoz híven”, az Európai Unió sajnálatosan cinkos hallgatása mellett verték szét az októberi népszavazókat, amivel még a semlegeseket is a katalán ügy mellé állították.

Aztán a spanyol kormányfő rúgott egy még hatalmasabb öngólt: választásokat írt ki a „rebellis tartományban”, amin csütörtökön annak rendje és módja szerint a függetlenségpártiak diadalmaskodtak, minden bizonnyal a jó Gérard Piqué nagy örömére.

A rosszemlékű Mourinho-időkben sem ígérkezett ennyire forró hangulatúnak a Clásico. És vajon kiállítják-e ma Sergio Ramost?

A mostani Clásico kapcsán csak egyvalamiben lehetünk biztosak: oda sem kell nézni, a madridi közönség hangreakciójából mindig tudni fogjuk, hogy Piquénél a labda.

Visca el Barça y visca Catalunya!