Lengyelország 7-es cikkes eljárást kapott az EU-tól karácsonyra: mi miért nem?

Szerző: Bakó Bea
2017.12.21. 13:05

Először fordult elő, hogy az EU-ban megindítják a hírhedt 7-es cikkes eljárást egy tagállam ellen: Lengyelország az igazságügyi rendszer drasztikus átalakításával érte el ezt a történelmi lépést. Bár Magyarországot is többször fenyegették az atombombának is csúfolt 7-es cikkel, egyelőre csak nem kötelező állásfoglalásokig jutottak. Mit csinál jobban Magyarország, és megérdemelnénk-e mi is a 7-es cikket? Orbán vagy Kaczyński bontja le inkább a jogállamot?

Lengyelország 7-es cikkes eljárást kapott az EU-tól karácsonyra: mi miért nem?

Hirtelen eszkalálódott a karácsony előtti napokban a lengyel helyzet, pedig már július óta lógatta a levegőben az Európai Bizottság, hogy bajok lesznek, ha a Kaczyński-féle PiS-kormány átviszi az igazságügyi reformot.

A csomagnak olyan, a magyarok számára ismerősen csengő elemei is vannak, mint a kommunista bírók nyugdíjba küldése, különös tekintettel a Legfelsőbb Bíróságra. Ott csak az maradhat szolgálatban, akinek a mandátumát kivételesen az igazságügyi miniszter meghosszabbítja. Nyilván az ilyen bírók egyszerre hálásan, de mégis roppant függetlenül fognak ítélkezni a jövőben, ugye.

Az első ultimátumkör már lement tehát a nyáron: a Bizottság indított egy kötelezettségszegési eljárást, 7-es cikkes eljárással fenyegetett, Andrzej Duda köztársasági elnök pedig végül is nem írta alá a vitatott törvények egy részét. Volt is nagy meglepődés és felháborodás, hiszen Duda a PiS jelöltjeként ülhetett be a székébe.

Ősszel aztán eléggé ellaposodott a történet: Duda ugyan ajánlott egy szerinte kompromisszumos megoldást a bírói reformra, de a javaslata a szakértők szerint ugyanúgy alkotmányellenes, mint azok, amiket nem írt alá. A történet csak decemberre gyorsult fel, miután különösebb indoklás nélkül leváltották, pontosabban lemondatták – az egyébként pártjánál és a pártelnök Jarosław Kaczyńskinál is jóval népszerűbb – Beata Szydło miniszterelnököt. Helyére a korábbi pénzügyminisztert, Mateusz Morawieckit ültették. A parlament pedig pár nap múlva megszavazta az igazságügyi reformokat. Nahát.

Aki a hirtelen miniszterelnökváltás és a vitatott törvények gyors elfogadása kapcsán háttérben zajló alkudozásokat sejt az eddig ódzkodó Duda elnök és Lengyelország valódi ura, – a havonkénti, Varsó belvárosának lezárásával és nagymisével egybekötött politikai programbeszédeit testvéri megemlékezésnek álcázó, ez alapján közepesen súlyos megalomániásnak tűnő – Jarosław Kaczyński között, az valószínűleg jó irányba tapogatózik.

Történelmi lépés és borítékolható pofára esés

A Bizottság mindenesetre nem sokat lacafacázott: szerdán bejelentették, hogy kezdeményezik Lengyelországgal szemben a hírhedt 7-es cikkes eljárást, mivel a testület szerint fennáll az „egyértelmű veszélye” annak, hogy Lengyelország súlyosan megsérti az EU alapértékeit. Ezeket az alapszerződés a demokráciában, a jogállamiságban és az emberi méltóság és az alapjogok tiszteletben tartásában határozza meg – különösebb konkretizálás nélkül, bár, ha valami sérti a jogállamiságot, akkor a független bíróságok kinyírása és miniszteri kontroll alá rendelése biztosan.

Bár többször fenyegetőztek már vele – főleg Magyarországgal szemben –, de

most fordul elő először az EU-ban, hogy tényleg aktiválják az „atombombának” is csúfolt 7-es cikket.

Tehát a lépés még akkor is történelmi, ha már most egyértelmű: a szankcionálásból nem lesz semmi. Számtalan oka van ennek, mindenekelőtt az, hogy Magyarország meg fogja vétózni a dolgot. Amint Orbán többször is kijelentette: nem hagyjuk, hogy „Brüsszel” packázzon Lengyelországgal.

A 7-es cikkes eljárás első, figyelmeztető lépését mindenesetre Orbán nélkül is megtehetik, ehhez ugyanis csak négyötödös többség kell a Tanácsban – és az Európai Parlament jóváhagyása, ami az Európai Parlament eddigi lengyel témájú állásfoglalásait elnézve simán meglesz. A második lépéshez, az alapértékek megsértésének kimondásához viszont már egyhangúság kell, a szankciók pedig csak ezután jöhetnek, így szinte kizárt, hogy ebből lesz valami. Hacsak nem indulnak ki abból a valószínűtlen forgatókönyvből Brüsszelben, hogy a 2018-as választás után már nem egy Orbán-kormány minisztere fogja nyomni a gombot a Tanácsban.

A 7-es cikk amúgy egyáltalán nem csak az illiberális baráti összefogás sebéből vérzik, de erről bőven elég, ha a jogászok panaszkodnak. Valószínűleg persze a Bizottság sem azért indította az eljárást, mert tényleg végig is akarja vinni, hanem azért, hogy megijessze és politikai nyomás alá helyezze Lengyelországot. Erre mondjuk nem sok esély mutatkozik olyan helyzetben, mikor gyakorlatilag nincs ütőkártya a Bizottság kezében.

Látható, hogy a „jogállamiság keret” alkalmazása is mennyire hatékony volt: annyira, hogy az alkotmánybíróság kicsinálása után Kaczyńskiék szépen ráfordultak a rendes bíróságokra, miközben foghegyről néha válaszolgattak a Brüsszelből küldött aggodalmaskodó levelekre.

Van egyébként egy sajátos bája az időzítésnek is: éppen akkor aktiválják a 7-es cikk első lépését először az EU történetében, amikor feláll egy ugyanolyan összetételű kormánykoalíció Ausztriában, ami miatt a legutóbb összeurópai felháborodás és szankcióhullám söpört végig az akkori tizennégy tagállamon, és ami miatt a 7-es cikket felpuhították a megelőző figyelmeztető eljárással.

Bár – ahogy arról az Azonnalin is írtunk – ez az új ÖVP-FPÖ koalíció bőven nem ugyanaz, mint a 2000-es, de azért sokat elárul az európai valóság és a politikai mainstream változásáról, hogy egy jobboldali populista párt kormányba kerülése – nagyon helyesen, a demokratikus választások tiszteletben tartásának jegyében – már meg sem üti az ingerküszöböt, mert épp attól kell tartani, hogy az egyik tagállamban kicsinálják a független bíróságokat.

Ha Lengyelországra ilyen gyorsan lecsaptak, Magyarországgal miért húzzák az időt?

És itt el is jutottunk az EU-s alapértékes-szankcionálós játék képmutatásának a lényegéhez, ami azzal a kérdéssel függ össze, hogy mégis

miként lehetséges, hogy Magyarország még nem kapott egy ilyen eljárást a nyakába azok után, amiket Orbánék művelnek hét éve?

Az az állásfoglalás ugyanis, amit az Európai Parlament májusban elfogadott, csak egy nem kötelező vélemény arról, hogy majd esetleg Magyarországgal szemben is kéne 7-es cikkes eljárást indítani, de egyelőre a LIBE Bizottság, vagyis az Európai Parlament illetékes testülete csináljon egy szakvéleményt. Jogilag tehát semmi. Az állásfoglalásban ráadásul egy csomó torzítás, sőt konkrét kamuzás is van, miközben egy csomó tényleg fontos problémát meg sem említenek – erről írt is annak idején egy kimerítő elemzést Schiffer András az Azonnalira.

A szakvélemény egyelőre úgy áll, hogy megbízták vele Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselőt: a jelentés előreláthatóan tavasszal lesz kész, szeptembernél előbb pedig biztosan nem szavaznak róla.

Az időhúzás annyiban jó, hogy legalább a kampányban nem, vagy csak mérsékelten lehet brüsszelezni és mondogatni, hogy a hanyatló nyugat birodalmi bürokratái megint a magyar nép szuverenitása ellen áskálódnak. (Mérsékelten azért majd lehet ezzel riogatni, ha a jelentés áprilisig kész lesz: hiszen egy jelentés már bőven áskálódásnak számít, mint ahogy azt a néhány újságcikkből álló „Soros-terv” óta tudjuk.)

Ehhez képest a lengyelekkel szemben szupergyors volt a reagálás, a Bizottság ugyanis rögtön a saját kezébe vette az ügyet, ahelyett, hogy az EP-re bízta volna a hónapokig tartó tökörészést. Hogy miért, az is nagyon egyszerű. Mert míg Orbán sok területhez nyúlt hozzá, de teljesen nem tette tönkre egyiket sem, addig Kaczyńskiék csak egy-két dologra koncentrálnak, de azt aztán teljesen kicsinálják és újratervezik. Jelen esetben az igazságszolgáltatást.

Mindez nem azért fáj az EU-nak – pontosabban a többi tagállamnak, hiszen ők maguk az EU – mert a jogállamiság magasztos eszméjéért repedezik a szívük, hanem prózai pragmatikus okokból:

ha nem függetlenek a bírák, tehát megbízhatatlan a lengyel igazságszolgáltatás, akkor az ott működő német és más nyugati cégek nem tudják az érdekeiket a bíróságon érvényesíteni,

ha bármilyen jogvitába kerülnek, és sokkal kockázatosabbá, költségesebbé válik az országban a működésük.

Nem mintha a magyar igazságügyi rendszerre nem lehetne számos követ vetni – Polt Péter exfideszes legfőbb ügyésztől kezdve a haverokkal megtöltött Alkotmánybíróságig – de az összkép még mindig az, hogy ha elmegy valaki a bíróságra, akkor bízhat benne, hogy az ügyét objektívan elbírálják, beterjeszthet elfogultsági indítványt, működnek a jogorvoslatok és az alkotmányjogi panasz, sőt, az utóbbi időben a Fidesz-közeli jogászokkal feltöltött Alkotmánybíróság is okozott pár kellemes meglepetést.

Orbánék a jogalkotást, Kaczyńskiék a jogalkalmazást szabják személyre

A magyar helyzet miatti EU-s reklamálások tömkelegéből leginkább az derül ki, hogy „Brüsszelből” látszik ugyan egy csomó necces törvény és intézkedés – legújabban például a lex CEU vagy a civiltörvény, amelyek miatt, részben vitatható jogalapon kötelezettségszegési eljárások is indultak –, de ezek nem állnak össze kerek egésszé, a jogállamiság „rendszerszintű” sérelmévé, ahogy arrafelé hívják.

Pedig van ezeknek – és számos más, „Brüsszelből” nem feltétlenül látszó törvénynek – egy közös vonása, ami bizony rendszerszinten nem jogállami, és nem most kezdődött, hanem jó öt-hat éve: ezek mind amolyan „lex haverok és ellenségek”.

Orbánék személyre szabott törvénygyárának rendre csak egy-két exkluzív terméke jut el Brüsszelbe, ahol észre se veszik, hogy ezen különleges sorozat darabjaival állnak szemben,

és a konkrét törvények egyes előírásain húzzák fel magukat, ahelyett, hogy feltennék a kérdést: törvénynek lehet-e nevezni egy olyan szabályt, aminek pontosan egy, kettő, vagy akár huszonhét címzettje van?

Ezek a viták azonban idővel elülnek: vagy sikerül az érintettekkel megállapodni, vagy a kormány egy kicsit visszalép, de úgy, hogy még mindig előrébb van, mint előtte, és meg is mutatta, hogy ki itt a főnök.

Ez a személyre szabott jogalkotási gyakorlat azonban a tőkeerős nyugati, többnyire német cégeket nem igazán fogja eltántorítani a magyarországi befektetésektől.

Elég jó az alkupozíciójuk, hogy az esetleg pont az ő személyükre szabott törvény ne legyen annyira nagyon ellenséges, az olcsó munkaerő és az alacsony adók pedig kompenzálnak néhány járulékos kellemetlenséget.

Ha pedig a politikai szint alatt mezei jogvitára kerülne a sor, a magyar bíróságokban azért bízhatnak. Vagyis valamilyen szinten tiszta a helyzet, még ha amolyan kelet-európai, megoldjuk okosba’-stílusban is.

Ehhez képest Lengyelországban hiába nincsenek kivételezős törvények, ha az amúgy korrekt általános előírásokat részrehajlóan alkalmazzák a politika által odatett bírók. Ez ellen sokkal nehezebb védekezni, vagy akár csak kiszámolni az üzleti kockázatát. Valószínűleg ez zavarta leginkább az EU-t, főleg az ott befektető nyugati államokat, és ezért indították be a 7-es cikket Lengyelországgal szemben.

Az egész 7-es cikkes eljárással kapcsolatban persze a legnagyobb kérdés, hogy jó-e, ha az EU felülről próbálja érvényesíteni a jogállamot egy tagállamban, és ezt nem inkább az adott tagállam tudatos polgárainak kellene-e kikényszeríteniük – már ha vannak, vagy lennének ilyenek. Mindenesetre

ha Kaczyński megérdemelte a 7-es cikket, akkor Orbán is megérdemelné.

Ha ez az egész tényleg a magasztos alapértékekről szólna, és nem a pénzről. Lehet persze a szívünkre tett kézzel a jogállamiságért sóhajtozni. Csak nem valami hiteles, miközben valójában a belső zsebünkben dudorodó pénztárcánkat féltjük.

FOTÓ: Bakó Bea

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek