Nem Amerikának dolgozott az Iszlám Állam, és nem is Putyin győzte le

Miért nem ünnepli a nyugati sajtó és közvélemény az Iszlám Állam (IÁ) bukását? – tették fel sokan a kérdést maguknak az elmúlt hetekben, miután egymás után az orosz, az iraki és a szíriai kormány is bejelentette a szervezet legyőzését. 

A rejtvényt neves közel-keleti kutatók mellett Kardos Gábor is megpróbálta megfejteni az Azonnalin. Az általa adott válasz szerint azért nem érdekelt senkit az Iszlám Állam legyőzése, mert a dzsihádista szervezet „stratégiai érdekeit tekintve” a Nyugat oldalán harcolt. Míg Abu Bakr al-Bagdadi embereit végső soron az iráni-szíriai-orosz koalíció kényszerítette térdre, addig – szól az érvelés – az Egyesült Államoknak igazából ez nem is volt célja, hiszen a terrorizmusra való hivatkozás már csak „nagyhatalmi érdekek mentén tematizált propaganda”.

Kardos cikke nagyon félrevezető, megfigyelései pontatlanok, és így az általa adott válasz véleményem szerint elég messze áll a valóságtól. Már a felütés sem igaz, hiszen szó sincs az Iszlám Állam legyőzésének „elhallgatásáról”. A nyugati sajtó (lásd például itt és itt, magyarul itt és itt) és a szakirodalom (például itt és itt) igenis foglalkozik a témával.

Annak, hogy a legfrissebb orosz, szíriai és iraki bejelentések nem kerültek fel a címlapokra, számos oka volt: olyanok, amelyekről Kardos elfeledkezik.

Az IÁ elleni harc legitimációt adott Aszadnak

A legfőbb ok, hogy az iráni-szíriai-orosz koalíció magát az Iszlám Állam legyőzőjének akarja beállítani, pedig ez távol áll a valóságtól. Legalábbis 2016 végéig ez a szövetség nem a dzsihádistákkal volt elfoglalva, hanem a szíriai ellenzék legyőzésével. Az oroszok beavatkozásának 2015-től ez volt az elsődleges célja, nem az Iszlám Állam visszaszorítása.

Igaz, hogy 2017 elejétől hozzájárultak ehhez a folyamathoz, de ezt már csak az után tették meg, hogy tavaly év végére sikerült visszafoglalniuk Aleppót, az ellenzék egyik legfontosabb központját. Ráadásul több, jól dokumentálható eset is mutatja, hogy korábban Aszadék együttműködtek az Iszlám Állammal.

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az iráni-szíriai-orosz koalíció taktikai megoldásai (a civilek elleni fegyveres fellépés és a vegyi fegyverek használata) hogyan járulnak hozzá közvetetten a dzsihádista csoportok társadalmi támogatottságához.

Nem meglepő módon a dzsihádista szervezet elsődleges ellenfele az egész polgárháborúban nem a szíriai rezsim, hanem az ellenzék és a kurdok voltak – azok az erők, akiket az Egyesült Államok és szövetségesei támogattak.

A dzsihádisták megjelenése így legitimációt biztosított a szíriai kormánynak, amivel a mai napig rendszeresen él.

Amerika tényleg le akarta győzni az IÁ-t

Ezzel szemben az Egyesült Államok vezette koalíció 2014 szeptemberétől kifejezetten az Iszlám Állam legyőzése végett avatkozott be közvetlenül a szíriai polgárháborúba. Washington ugyan az Aszad-ellenes erőket ezelőtt is támogatta valamennyire, így az a kritika jogos, hogy a fegyverszállítások egy része eljuthatott az Iszlám Államhoz.

Annak a feltételezése ugyanakkor, hogy az IÁ felemelkedése egybeesett volna amerikai érdekekkel, teljesen alaptalan: Irakban megalázó volt a Washington bábáskodása mellett felépített iraki hadsereg és az állam tehetetlensége.

Szíria kapcsán pedig kijelenthető, hogy az országhoz nem kötődik alapvető amerikai érdek: ezért nem avatkozott be Obama látványosan 2014 előtt, és ezért nem nagyon zavarta az Egyesült Államokat 1970 óta (!), hogy az Irán-baráttá vált Aszad család van hatalmon.

Természetesen nem vitatom, hogy a hibás amerikai Közel-Kelet-politika is elvezetett az Iszlám Állam megerősödéséhez, és nem gondolom, hogy Washingtont erkölcsileg felsőbbrendűnek kéne tekintenünk, mint bármelyik másik politikai szereplőt. Az azonban bizonyos, hogy az Iszlám Állam legyőzése nem csak retorikai, de tényleges amerikai és nyugati cél volt, amelyért 2014 óta folyamatosan dolgoznak a koalíció tagjai, köztük Magyarország is.

Obama betartotta az ígéretét, Putyin csak büszkélkedik

Obama azt tette, amit ígért: az általa vezetett együttműködés fokozatosan visszaszorította és végül legyőzte az Iszlám Államot. Ebben a harcban a Nyugat elsősorban koordinációs és (légi)támogató szerepet töltött be, a harcok oroszlánrészét a helyi erők – az iraki kormány, illetve az iraki és szíriai kurdok – látták el.

Persze követtek el hibákat a folyamatban, de ezek tévedések és nem tudatos manipulációk következményei voltak. Ezek közül talán a leglátványosabb, hogy a nyugati koalíciónak nincs szíriai és iraki stratégiája, nincsenek kimondott politikai céljai, csak katonaiak: legyőzni az Iszlám Államot.

Amikor tehát Aszad vagy Putyin az Iszlám Állam legyőzésével büszkélkedik, az nem más, mint a valóságtól némiképp elrugaszkodott, a jelenlegi szíriai kormány legitimációját erősíteni szándékozó politikai nyilatkozat.

nem voltak ott Rakkában, vagy nem voltak ott, amikor 2014-ben a kurdok és az ellenzékiek kiverték az Iszlám Államot az ország észak-nyugati részéből. Ebből a szempontból az iraki kormány más szerepet tölt be, hiszen ők ott voltak az iraki csatákban, és az Egyesült Államokkal és Európával is szoros kapcsolatokat ápolnak.

Tényleg most bukott el az Iszlám Állam?

Ráadásul az Iszlám Állam legyőzését 2017 decemberében ünnepelni nem a legjobb időpont. Egyrészt

A csoport már bizonyította újjászületési képességét is, így a túlzott optimizmus indokolatlannak tűnik.

Másrészt elég egy pillantást vetnünk a térképre és a hírekre, hogy lássuk: az Iszlám Állam még nem adta fel minden területét. Ettől kezdve csak szimbolikus időpontot tudunk meghatározni a szervezet legyőzésére. Ha ilyet keresünk, akkor azt jobb lenne Rakka 2017 októberi visszafoglalásához kötni, amely sokkal nagyobb jelentőségű, mint az, hogy Putyin milyen beszédet tart. 

Harmadrészt a szakértők egyetértenek abban, hogy az Iszlám Állam csak a jéghegy csúcsát jelenti Szíria és Irak, valamint a Közel-Kelet válságában. A szervezet – az al-Kaidához és más dzsihádista csoportokhoz hasonlóan – az önkényeskedő hatalomnak kiszolgáltatott, kilátástalan gazdasági helyzetben lévő szunnita arabok támogatására építette fel magát, ugyanakkor áldozatainak többsége ugyanebből a csoportból került ki.

ki fogja megoldani azokat az évtizedek óta fennálló problémákat, amelyek miatt a lakosság egy része a saját kormányára ellenségként tekint.

Lehet, hogy a nyugati országok képtelenek voltak ezt a helyzetet kezelni, és lehet, hogy politikai és gazdasági érdekei mindig is fontosabbak voltak számukra, mint a közel-keleti társadalmak jólléte, de egy biztos: Putyin bombái, Aszad milíciái vagy Irán külpolitikája sem járul ehhez hozzá.

+++

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje és a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.