+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gergely Előd Gellért
2017. december 12. kedd, 17:08
Végre lett emléktáblája Puczi Bélának, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom magyar cigány hősének Budapesten. De miért csak most, és miért ódzkodnak a pártok a rá való emlékezéstől? Ki szégyellje magát, amiért Puczi Béla végül nincstelenül, hajléktalanként halt meg Budapesten?

 

2017. december 10-én sikerült felavatni a Nyugati pályaudvar parkoló felőli falán elhelyezett Puczi Béla-emléktáblát. Hozzávetőlegesen száz ember didergett a decemberi hidegben, hogy végre méltó és jól megérdemelt emléket kaphasson a fekete március néven is ismert, 1990-es magyarellenes marosvásárhelyi pogrom magyar-cigány hőse.  

 

„Társaival megvédte a magyar tüntetőket a lincselni készülő tömegektől” – áll a táblán, alatta pedig a szállóigévé vált egykori csatakiáltás:

 

„Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!”

 

A huszonhét évvel ezelőtti konfliktusban magyarok oldalára álló és őket védelmező cigányok nagy árat fizettek hősiességükért. Míg a konfliktust kezdeményező, annak másik oldalán álló románok közül egyet sem ítéltek el, a magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, és jelentős pénzbírságot, valamint néhány napostól másfél évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki rájuk.

 

Puczi Béla egyike volt a magyarok védelmére siető roma csapat vezetőinek és annak a hat embernek – hárman közülük romák –, akiket őrizetbe vettek a román hatóságok. Hét napig tartó kihallgatása alatt végig verték, majd kilenc hónapi előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték.

 

Puczi Magyarországra menekült, megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalt, de csak majdnem tíz év után kapott menekültstátuszt. Időközben elszegényedett, munkanélküli lett, utolsó éveit pedig a Nyugati pályaudvaron töltötte hajléktalanként. 2009-ben halt meg betegen, elhagyatva, nincstelenül.  

 

Csak hét éve pironkodunk

 

Puczi Béla helytállása egyszerre példa, üzenet és feladat minden magyar számára. Példa, mert tettekkel valósította meg azt, amit magyarság címszó alatt eszményként szívunk magunkba már gyerekként, és feladat, mert mindezt nem átallotta romaként megcselekedni. Életútja, – mely során hétköznapi emberből hős, majd elutasított menekült, munkanélküli és végezetül nincstelenül meghaló hajléktalan lett –, arról árulkodik, hogy

 

nem sikerült még felnőnünk ahhoz, amit ő ösztönösen és világosan értett: magyar identitásunk komplexitásához.

 

„Van miért pironkodnunk” – mondta 2010-ben Schmidt Mária Puczi életútjára reflektálva. A Puczi emléktábla felavatásáig hét évnek kellett eltelnie érdemei első elismerésétől, amikor is 2010-ben posztumusz megkapta az Elismerés a helytállásért Petőfi emléklapot, amelyet már csak özvegye, Barabás Mária vehetett át.

 

A bensőséges eseményen most felavatott emléktáblát Kállai András szobrászművész készítette társadalmi munkában, anyagköltségét a Roma Sajtóközpont Egyesület fedezte közadakozásból. Igen. A 250.000 forint anyagköltséget közadakozásból fedezték. A gyűjtés során beérkező további 100.000 forintot pedig eljuttatták Puczi Béla családjának, hogy fiai vízzáró falat építhessenek otthonuknak, mert nagyobb esők alkalmával a víz gyakorlatilag szabadon folyik át a szobán.

 

 

Nehéz összetartozás

 

Az emléktáblaavatás nem csak bensőséges, de méltóságteljes is volt, ahol az előbb említett anyagiak nem hangoztak el. Elhangzott azonban az, hogy

 

„minden nehézség ellenére összetartozunk”.

 

Magyarországon élve, vagy akár Kárpát-medencében senkinek sem kell magyarázni, hogy mi mindent takar a „nehézség” szó magyar-roma viszonylatban, és mennyire szeretetteljes megfogalmazása ez az összetartozási igénynek, bármelyik irányból is nézzük.

 

Setét Jenőnek, az Idetartozunk Egyesület elnökének politikusokat megszégyenítően összeszedett rögtönzött beszéde olyan nyíltan, világosan és őszintén csengett, ami ritka muzsika magyar fülnek Budapesten. Nyomát sem lehetett érezni panasznak szavaiban, amikor Puczi Bélára magyar hősként hivatkozva azt mondta:

 

„És hogy miért akartunk a Bélának emléket állítani? Mert azt láttuk, hogy a többség nem akar. Mert azt láttuk, hogy csak akkor fontos, hogy cigányok vagyunk, amikor szidni akarnak minket.

 

És azt látjuk, hogy a magyar történelemben, a magyar közoktatásban eltagadják mindazt, amit ezért a hazáért teszünk egyénekként és közösségként. Eltagadják a részvételünket a törökök elleni küzdelemben, nem olvashatjuk, hogy hogyan vettek részt a cigányok a szabadságharcban, nem olvashatunk Kossuth hős cigány katonáiról.

 

Talán most kezdik kapizsgálni, hogy ötvenhatban is helyt álltak a cigányok. És ott voltak a romák a rendszerváltás folyamatában is. És ha a többség nem akar minket látni, és nem akarják látni az erényeinket, akkor muszáj vagyunk erre mi figyelmeztetni.”

 

 

Magyarnak lenni ott, ahol a pofonokat osztogatják

 

Őszinte, erényeire büszke, igazához ragaszkodó, önérzetes ember szavai ezek, amelyek méltó emléket állítanak Puczi Bélának. A magyar hősnek. Mert Puczi Bélának nem kellett magyarnak lennie. Ahogyan ő fogalmazott egyik interjújában, nem történt volna semmi, ha nem érzik magukat magyarnak.

 

Puczi Béla nem a tévében, nem a színpadon, nem politikai kampányban, vagy feltűnési viszketegségtől vezetve a csíksomlyói búcsún tolongva volt magyar,

 

mint a szépemlékű Magyar Gárda. Hanem ott, ahol a pofonokat osztogatták és ahol emberek haltak meg. És magyar maradt az őt veréssel vallató hatóságok kínzásai közepette is. Magyar cigány. Nem tagadva meg egyiket sem.

 

Általános derültséget keltettek az avatóünnepségen résztvevők körében Puczi Béla hangfelvételről bejátszott szavai, amikor arra a kérdésre, hogy vissza tud-e még emlékezni, hogy mi robbantotta ki a marosvásárhelyi viszályt, azzal válaszolt, hogy „hát… vissza tudok emlékezni, merthogy nem vagyok politikus.”

 

Kinek kell szégyenkeznie?

 

Puczi Béla példája számunkra feladatot jelent. Feladatunk emlékezni és cselekedni, ha le akarjuk róni tartozásunkat. Jobban mondva, ha le akarjuk róni tiszteletünket, mert nem tartozás az, amit a nemzet saját magáért tesz.

 

A Roma Sajtóközpont munkatársa, Kadét Ernő – aki Puczi Bélát személyesen is ismerte – úgy emlékezett vissza rá:       

 

„Magát is szégyellte, azért hogy ilyen helyzetbe került. Hogy el kellett hagynia a családját, azzal az ígérettel, hogy majd itt befogadják és jobb életet fog kapni, ő is és a családja is. (…) Ez az áldozat nem csak a Béláé, hanem a családjáé is, akik viszonylag rendezett életből a családfő hiányában rövid úton a nyomorban találták magukat, amiből azóta sem tudtak kikecmeregni.  Béla emiatt szégyellte magát, hogy nem tudott segíteni a családjának.

 

De ha ő szégyellte magát, akkor mit mondjunk mi, akik ismertük? Mert

 

Puczi Bélának, a hősnek, Puczi Bélának, az üldözöttnek a magyar államnak lett volna kötelessége segíteni. De Bélának, az embernek, segíthettünk volna többet mi is, akik ismertük.

 

Szégyellem magam én is. Messze nem tettünk, nem tettem eleget. Béla hajléktalanként halt meg. Gondoljunk majd erre, amikor legközelebb az utcán elmegyünk egy embertársunk mellett. Nem a ruha teszi a hőst.”

 

Miért nem tanultunk az iskolában a fekete márciusról?

 

2017. december 10-én táblát avattunk Puczi Béla emlékére. Az eseményről beszámoló írások alatt visszatérő kérdés, hogy „miért nem tanultunk az iskolában a fekete márciusról?” és „miért nem hallottam korábban Puczi Béláról?”

 

Mindez jól jelzi, hogy bőven van még feladat emlékezés terén. Arra is jelzés, hogy

 

nehéz arra emlékezni, amiről nem tudunk, és nehéz utána tudni arról, amit hagytunk feledésbe merülni.

 

A ma emberierőforrás-miniszter Balog Zoltán hét évvel ezelőtt kijelentette, hogy a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek és hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak; és hozzátette, hogy a magyar állam az őket megillető kárpótlással még mindig adós.

 

Mit kezdjen a politika Puczi Bélával?

 

Remélhetőleg az anyagi és erkölcsi kárpótlás meg is fog történni, és a fekete márciusról, az akkori események cigány hőseiről „hivatalos” megemlékezésen is lesz lehetőségünk fejet hajtani a jövőben. Olyan megemlékezésen, ahol leróják tiszteletüket azok is, akik most szervezési vagy más okból, ezt elmulasztották:

 

RMDSZ – Romániai Magyar Demokrata Szövetség; akik ugyan lobbiztak az emléktábláért, miután a MÁV azt először nem engedélyezte, de az avatáson végül nem vettek részt,

Jobbik – Jobbik Magyarországért Mozgalom,

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség,

KDNP – Kereszténydemokrata Néppárt,

Együtt – a Korszakváltók Pártja,

LMP – Lehet Más a Politika,

Párbeszéd – Párbeszéd Magyarországért,

DK – Demokratikus Koalíció.

 

Persze Puczi Bélára emlékezni nem könnyű. Mert mit kezdjen a politika egy olyan eseménnyel, mint a fekete március, amiről felelőtlenség lenne nacionalista felhangoktól kísérve megemlékezni, és amit így nem lehet rövid távú politikai célokra felhasználni? Mit kezdjen vele a magyarországi átlagpolgár, akit közvetlenül nem érintett?

 

Mit kezdjen a baloldal Puczi Bélával, aki hiába cigány, ha egyszer magyarságával tűnt ki? Mit kezdjen vele a jobboldal, ha magyar hős ugyan, de végül is mégiscsak roma?

 

Mit kezdjen vele a magyarországi, szavazatát, nyugdíját, megélhetését és jólétét féltő magyar, hiszen nem csak roma, de még határon túli is?

 

 

Főnévként és jelzőként is „magyar”

 

Igen, valóban nem könnyű. De talán ez jelzi azt, hogy mennyire fontos. Mert ahogyan maga, Puczi Béla mondta: „tudtuk, hogy ha az erdélyi magyarság elesik, akkor mi is, cigányok. Mi következtünk volna.”

 

Ez az egyszerű, tiszta gondolkodású, büszke, kemény, munkás cigányember több belátással rendelkezett, mint azt sokan elmondhatnánk magunkról.

 

Merthogy ez lenne a lényeg: ha valamelyikünk elbukik, akkor mi következünk.

 

A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás óta már a hivatalos diskurzusnak is része, hogy ki, hogyan és mennyire magyar. Akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a magyar szó főnévként és jelzőként is „magyar”, azok számára itt hagyom hiányos idézetként azokat a szavakat, amiket Puczi Béla az identitását megkérdőjelező, őt verő román rendőröknek kiáltott a képébe: „Ha megbaszod a kurva anyádat, akkor is magyar ... vagyok!”

 

Tetszés szerint egészítse ki mindenki a rá leginkább illő szóval, legyen az akár csángó, székely, határon túli, cigány, zsidó, baloldali vagy éppenséggel liberális.

 
 
FOTÓK: Gergely Előd Gellért
 
 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártó Péter Pozsonyban azt mondta: nem hagyják, hogy az ügy lekerüljön a napirendről.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

Gulyás Gergely szerint a PCR-tesztek nem adnak elég bizonyosságot. Viszont jöhetnek a lakodalmak és lassan a koncertek is. Mutatjuk, miről volt szó az eheti kormányinfón!

A miniállam mindeközben 50 euróért árulja turistáknak az orosz vakcinát, cserébe el kell tölteni hat éjszakát náluk.

Hogy melyik párt frakciójába csatlakozna be az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként is elinduló Márki-Zay, azt viszont egyelőre nem tudni.

A román kormány 2020. márciusban 53 millió facsemete elültetését jelentette be, a Recorder átvizsgált pár helyszínt és kiderült, hogy csak papíron ültetődtek el ezek a fák.

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás