+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gergely Előd Gellért
2017. december 12. kedd, 17:08
Végre lett emléktáblája Puczi Bélának, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom magyar cigány hősének Budapesten. De miért csak most, és miért ódzkodnak a pártok a rá való emlékezéstől? Ki szégyellje magát, amiért Puczi Béla végül nincstelenül, hajléktalanként halt meg Budapesten?

 

2017. december 10-én sikerült felavatni a Nyugati pályaudvar parkoló felőli falán elhelyezett Puczi Béla-emléktáblát. Hozzávetőlegesen száz ember didergett a decemberi hidegben, hogy végre méltó és jól megérdemelt emléket kaphasson a fekete március néven is ismert, 1990-es magyarellenes marosvásárhelyi pogrom magyar-cigány hőse.  

 

„Társaival megvédte a magyar tüntetőket a lincselni készülő tömegektől” – áll a táblán, alatta pedig a szállóigévé vált egykori csatakiáltás:

 

„Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!”

 

A huszonhét évvel ezelőtti konfliktusban magyarok oldalára álló és őket védelmező cigányok nagy árat fizettek hősiességükért. Míg a konfliktust kezdeményező, annak másik oldalán álló románok közül egyet sem ítéltek el, a magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, és jelentős pénzbírságot, valamint néhány napostól másfél évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki rájuk.

 

Puczi Béla egyike volt a magyarok védelmére siető roma csapat vezetőinek és annak a hat embernek – hárman közülük romák –, akiket őrizetbe vettek a román hatóságok. Hét napig tartó kihallgatása alatt végig verték, majd kilenc hónapi előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték.

 

Puczi Magyarországra menekült, megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalt, de csak majdnem tíz év után kapott menekültstátuszt. Időközben elszegényedett, munkanélküli lett, utolsó éveit pedig a Nyugati pályaudvaron töltötte hajléktalanként. 2009-ben halt meg betegen, elhagyatva, nincstelenül.  

 

Csak hét éve pironkodunk

 

Puczi Béla helytállása egyszerre példa, üzenet és feladat minden magyar számára. Példa, mert tettekkel valósította meg azt, amit magyarság címszó alatt eszményként szívunk magunkba már gyerekként, és feladat, mert mindezt nem átallotta romaként megcselekedni. Életútja, – mely során hétköznapi emberből hős, majd elutasított menekült, munkanélküli és végezetül nincstelenül meghaló hajléktalan lett –, arról árulkodik, hogy

 

nem sikerült még felnőnünk ahhoz, amit ő ösztönösen és világosan értett: magyar identitásunk komplexitásához.

 

„Van miért pironkodnunk” – mondta 2010-ben Schmidt Mária Puczi életútjára reflektálva. A Puczi emléktábla felavatásáig hét évnek kellett eltelnie érdemei első elismerésétől, amikor is 2010-ben posztumusz megkapta az Elismerés a helytállásért Petőfi emléklapot, amelyet már csak özvegye, Barabás Mária vehetett át.

 

A bensőséges eseményen most felavatott emléktáblát Kállai András szobrászművész készítette társadalmi munkában, anyagköltségét a Roma Sajtóközpont Egyesület fedezte közadakozásból. Igen. A 250.000 forint anyagköltséget közadakozásból fedezték. A gyűjtés során beérkező további 100.000 forintot pedig eljuttatták Puczi Béla családjának, hogy fiai vízzáró falat építhessenek otthonuknak, mert nagyobb esők alkalmával a víz gyakorlatilag szabadon folyik át a szobán.

 

 

Nehéz összetartozás

 

Az emléktáblaavatás nem csak bensőséges, de méltóságteljes is volt, ahol az előbb említett anyagiak nem hangoztak el. Elhangzott azonban az, hogy

 

„minden nehézség ellenére összetartozunk”.

 

Magyarországon élve, vagy akár Kárpát-medencében senkinek sem kell magyarázni, hogy mi mindent takar a „nehézség” szó magyar-roma viszonylatban, és mennyire szeretetteljes megfogalmazása ez az összetartozási igénynek, bármelyik irányból is nézzük.

 

Setét Jenőnek, az Idetartozunk Egyesület elnökének politikusokat megszégyenítően összeszedett rögtönzött beszéde olyan nyíltan, világosan és őszintén csengett, ami ritka muzsika magyar fülnek Budapesten. Nyomát sem lehetett érezni panasznak szavaiban, amikor Puczi Bélára magyar hősként hivatkozva azt mondta:

 

„És hogy miért akartunk a Bélának emléket állítani? Mert azt láttuk, hogy a többség nem akar. Mert azt láttuk, hogy csak akkor fontos, hogy cigányok vagyunk, amikor szidni akarnak minket.

 

És azt látjuk, hogy a magyar történelemben, a magyar közoktatásban eltagadják mindazt, amit ezért a hazáért teszünk egyénekként és közösségként. Eltagadják a részvételünket a törökök elleni küzdelemben, nem olvashatjuk, hogy hogyan vettek részt a cigányok a szabadságharcban, nem olvashatunk Kossuth hős cigány katonáiról.

 

Talán most kezdik kapizsgálni, hogy ötvenhatban is helyt álltak a cigányok. És ott voltak a romák a rendszerváltás folyamatában is. És ha a többség nem akar minket látni, és nem akarják látni az erényeinket, akkor muszáj vagyunk erre mi figyelmeztetni.”

 

 

Magyarnak lenni ott, ahol a pofonokat osztogatják

 

Őszinte, erényeire büszke, igazához ragaszkodó, önérzetes ember szavai ezek, amelyek méltó emléket állítanak Puczi Bélának. A magyar hősnek. Mert Puczi Bélának nem kellett magyarnak lennie. Ahogyan ő fogalmazott egyik interjújában, nem történt volna semmi, ha nem érzik magukat magyarnak.

 

Puczi Béla nem a tévében, nem a színpadon, nem politikai kampányban, vagy feltűnési viszketegségtől vezetve a csíksomlyói búcsún tolongva volt magyar,

 

mint a szépemlékű Magyar Gárda. Hanem ott, ahol a pofonokat osztogatták és ahol emberek haltak meg. És magyar maradt az őt veréssel vallató hatóságok kínzásai közepette is. Magyar cigány. Nem tagadva meg egyiket sem.

 

Általános derültséget keltettek az avatóünnepségen résztvevők körében Puczi Béla hangfelvételről bejátszott szavai, amikor arra a kérdésre, hogy vissza tud-e még emlékezni, hogy mi robbantotta ki a marosvásárhelyi viszályt, azzal válaszolt, hogy „hát… vissza tudok emlékezni, merthogy nem vagyok politikus.”

 

Kinek kell szégyenkeznie?

 

Puczi Béla példája számunkra feladatot jelent. Feladatunk emlékezni és cselekedni, ha le akarjuk róni tartozásunkat. Jobban mondva, ha le akarjuk róni tiszteletünket, mert nem tartozás az, amit a nemzet saját magáért tesz.

 

A Roma Sajtóközpont munkatársa, Kadét Ernő – aki Puczi Bélát személyesen is ismerte – úgy emlékezett vissza rá:       

 

„Magát is szégyellte, azért hogy ilyen helyzetbe került. Hogy el kellett hagynia a családját, azzal az ígérettel, hogy majd itt befogadják és jobb életet fog kapni, ő is és a családja is. (…) Ez az áldozat nem csak a Béláé, hanem a családjáé is, akik viszonylag rendezett életből a családfő hiányában rövid úton a nyomorban találták magukat, amiből azóta sem tudtak kikecmeregni.  Béla emiatt szégyellte magát, hogy nem tudott segíteni a családjának.

 

De ha ő szégyellte magát, akkor mit mondjunk mi, akik ismertük? Mert

 

Puczi Bélának, a hősnek, Puczi Bélának, az üldözöttnek a magyar államnak lett volna kötelessége segíteni. De Bélának, az embernek, segíthettünk volna többet mi is, akik ismertük.

 

Szégyellem magam én is. Messze nem tettünk, nem tettem eleget. Béla hajléktalanként halt meg. Gondoljunk majd erre, amikor legközelebb az utcán elmegyünk egy embertársunk mellett. Nem a ruha teszi a hőst.”

 

Miért nem tanultunk az iskolában a fekete márciusról?

 

2017. december 10-én táblát avattunk Puczi Béla emlékére. Az eseményről beszámoló írások alatt visszatérő kérdés, hogy „miért nem tanultunk az iskolában a fekete márciusról?” és „miért nem hallottam korábban Puczi Béláról?”

 

Mindez jól jelzi, hogy bőven van még feladat emlékezés terén. Arra is jelzés, hogy

 

nehéz arra emlékezni, amiről nem tudunk, és nehéz utána tudni arról, amit hagytunk feledésbe merülni.

 

A ma emberierőforrás-miniszter Balog Zoltán hét évvel ezelőtt kijelentette, hogy a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek és hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak; és hozzátette, hogy a magyar állam az őket megillető kárpótlással még mindig adós.

 

Mit kezdjen a politika Puczi Bélával?

 

Remélhetőleg az anyagi és erkölcsi kárpótlás meg is fog történni, és a fekete márciusról, az akkori események cigány hőseiről „hivatalos” megemlékezésen is lesz lehetőségünk fejet hajtani a jövőben. Olyan megemlékezésen, ahol leróják tiszteletüket azok is, akik most szervezési vagy más okból, ezt elmulasztották:

 

RMDSZ – Romániai Magyar Demokrata Szövetség; akik ugyan lobbiztak az emléktábláért, miután a MÁV azt először nem engedélyezte, de az avatáson végül nem vettek részt,

Jobbik – Jobbik Magyarországért Mozgalom,

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség,

KDNP – Kereszténydemokrata Néppárt,

Együtt – a Korszakváltók Pártja,

LMP – Lehet Más a Politika,

Párbeszéd – Párbeszéd Magyarországért,

DK – Demokratikus Koalíció.

 

Persze Puczi Bélára emlékezni nem könnyű. Mert mit kezdjen a politika egy olyan eseménnyel, mint a fekete március, amiről felelőtlenség lenne nacionalista felhangoktól kísérve megemlékezni, és amit így nem lehet rövid távú politikai célokra felhasználni? Mit kezdjen vele a magyarországi átlagpolgár, akit közvetlenül nem érintett?

 

Mit kezdjen a baloldal Puczi Bélával, aki hiába cigány, ha egyszer magyarságával tűnt ki? Mit kezdjen vele a jobboldal, ha magyar hős ugyan, de végül is mégiscsak roma?

 

Mit kezdjen vele a magyarországi, szavazatát, nyugdíját, megélhetését és jólétét féltő magyar, hiszen nem csak roma, de még határon túli is?

 

 

Főnévként és jelzőként is „magyar”

 

Igen, valóban nem könnyű. De talán ez jelzi azt, hogy mennyire fontos. Mert ahogyan maga, Puczi Béla mondta: „tudtuk, hogy ha az erdélyi magyarság elesik, akkor mi is, cigányok. Mi következtünk volna.”

 

Ez az egyszerű, tiszta gondolkodású, büszke, kemény, munkás cigányember több belátással rendelkezett, mint azt sokan elmondhatnánk magunkról.

 

Merthogy ez lenne a lényeg: ha valamelyikünk elbukik, akkor mi következünk.

 

A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás óta már a hivatalos diskurzusnak is része, hogy ki, hogyan és mennyire magyar. Akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a magyar szó főnévként és jelzőként is „magyar”, azok számára itt hagyom hiányos idézetként azokat a szavakat, amiket Puczi Béla az identitását megkérdőjelező, őt verő román rendőröknek kiáltott a képébe: „Ha megbaszod a kurva anyádat, akkor is magyar ... vagyok!”

 

Tetszés szerint egészítse ki mindenki a rá leginkább illő szóval, legyen az akár csángó, székely, határon túli, cigány, zsidó, baloldali vagy éppenséggel liberális.

 
 
FOTÓK: Gergely Előd Gellért
 
 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Megtolta kicsit a fideszes jelölt kampányát a kormánypárti média Győrben, ingyen szórták a lapot az összes postaládába.

A cseh elnök egy év alatt harmadszor gondolta meg magát abban az ügyben, hogy kisegítené-e Andrej Babišt az ellene folyó nyomozás kapcsán.

Igazi reneszánsz ember a Fidesz polgármesterjelöltje, Dézsi Csaba András, de éppen a városi ügyekre maradt kevés ideje az elmúlt években.

Azóta megy a vita arról, hogy az olasz művész alkotása – azaz egy banán falraragasztása – művészetnek minősül-e.

Az angol Crystal Palace egészen egyedülálló módon próbálja segíteni a környék nehezebb sorsú lakosait, akik a szállás mellett reggelit is kapnak.

Tényleg Dézsi Csaba András kardiológus, önkormányzati képviselő lesz a Fidesz jelöltje.

A németek és a franciák nem támogatják különösebben a többi NATO-tagállam megvédését egy orosz támadás esetén, a britek és az USA viszont sokkal tettrekészebb egy új felmérés szerint.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Nem is akárhol: a híres Pezsgőházban! December 7-én fél Közép-Európa ott lesz Baranya fővárosában!

Hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, a politikai intézményrendszer? Dec. 10.

Kifejezetten érdekesnek tűnő konferencia a budapesti Goethe Intézetben december 12-én.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás