Miről szól a Karácsony-ügy? Az MSZP-ről és a DK-ról

A demokratikus ellenzéki oldalon folytatott játszmákban pár nap alatt ismételten és sokadjára hatalmas változás állt be. Először csütörtökön kapott szárnyra a hír, miszerint a Botka László távozása után egyre csak vergődő szocialisták a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely mögé szándékoznak beállni. Még aznap este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában elhangzott a Párbeszéd társelnökétől a sokat sejtető mondat: „Közös ajánlat, közös program, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt kell!”

Nem kellett sokat várni az MSZP tárgyalási feltételeit visszhangzó Karácsony-interjúra adott válaszokra. A szocialista párttal való bárminemű közösködést elutasító Együtt választmányi elnöke, Szigetvári Viktor másnap bejelentette: „Karácsony Gergely nem lesz az Együtt listáján, a Párbeszéddel nem kötünk szövetséget, Karácsony Gergely nem lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje!”

Az Együtt és a Párbeszéd választási együttműködésének felbomlásától számítva pedig alig több, mint 24 órába telt, hogy a szocialisták programbemutatóján Molnár Gyula pártelnök közhírré tegye, hogy Karácsony Gergelyt fogja javasolni az MSZP miniszterelnök-jelöltjének.

Ezzel egyidőben, surranópályán történt egy másik bejelentés is: a DK választási együttműködésről állapodott meg az előző ciklus alatt még az Együtt zászlaja alatt politizáló, civil alapokon nyugvó Magyar Szolidaritás Mozgalommal.

Látva e mozgásokat felmerül a kérdés, hogy mégis mi folyik momentán a baloldalon? A válasz:

A különbség a korábbiakhoz képest az, hogy a szereplők a megannyi, a nyilvánosság előtt tagadott, eredménytelen párharc után felismerték, hogy nem bírnak egymással. Ezért taktikát váltva igyekeznek egy olyan szövetségi rendszert építeni maguk köré, aminek segítségével a víz alá nyomhatják a másik fejét.

Innentől pedig sorjáznak a logikusan felmerülő további kérdések is:

1. A háború jelen állása szerint mit jelent a győzelem? 

Egy hónapja még azt mondtam volna, hogy az MSZP-DK tárgyalásokon szerzett erőfölényt, ami a megállapodás részleteiben ölthet testet, például az egyes körzetekben indítandó jelöltek pártszínében.

Most már hajlok afelé, hogy

Ez azt jelentené, hogy a két párt ideig-óráig még játszaná a kamerák előtt a „folynak a tárgyalások, küszöbön a megállapodás, lesz összefogás” nevezetű színjátékot, mígnem bejelentenék az együttműködésre tett erőfeszítések kudarcát, hogy aztán a maguk köreivel foglalkozva forduljanak rá az országgyűlési választásra. Azaz – e szcenárió szerint – nem lesz MSZP-DK megegyezés.

2. Mit értünk politikai teljesítmény alatt? 

Gyurcsányék e tekintetben helyzeti előnyt élveznek: van egy egységes, fegyelmezett pártjuk, élén egy kétségkívül megosztó, ám mindenki által ismert, határozott arcéllel rendelkező ex-kormányfővel; a „külön lista-közös jelöltek” világos szabályrendszerével van egy olyan szövetkezési elvük, aminek a megvalósítása – a közös lista hiányából adódóan – könnyebb, mint a szocialisták esetében; illetve van egy jól azonosítható ügyük a határon túliaktól történő szavazatmegvonással, amivel kampányolhatnak. A DK esetében a politikai teljesítmény tehát a megkezdett utat folytatván a választási kampányuk kifejtése, részletezése, árnyalása, illetve az elmesélni szándékozott történetet erősítő szövetségesek felmutatása.

Ezzel szemben

Van egy kifejezetten töredezett, fegyelmezetlen pártjuk, aminek erőközpontjai egymás ellen is harcolnak. Jelen esetben a Párbeszéd és Karácsony személye körül alakulhat ki a pártot szétfeszítő törésvonal, a támogatói oldalon Molnár Gyula pártelnök, az ellenzői oldalon pedig bukott elődje, Mesterházy Attila nevével fémjelezve.

Van mindemellett a szocialistáknak egy olyan szövetkezési elvük, ami a maximális politikai erőfeszítést követeli meg az együttműködni szándékozók részéről: a közös jelölteken túl a közös listában is meg kell tudni állapodni. Van továbbá – Karácsony Gergely személye révén – egy valódi politikai súllyal rendelkező szövetségesjelöltjük a Párbeszéd képében, ami joggal állhat elő az MSZP számára kényelmetlen követelésekkel azon az alapon, hogy az ellenzéki oldal legnépszerűbb politikusát adják a közösbe miniszterelnök-jelöltként.

És ha még a hatalmi játszmáktól terhes egyezkedési folyamaton valahogy arcvesztés nélkül át is navigálja magát a két párt, akkor is ott fog tornyosulni előttük az a nem mellékes feladat, hogy a közös miniszterelnök-jelölt politikai karakterét érdemben felépítsék. Ezt nehezen fogják tudni megtenni hitelesen akkor, ha a leendő kormányfő maga sem rajong a szerepéért, s olyan kiszivárogtatott mondatok hagyják el a száját, minthogy „a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.”

A sikert nagyban elősegítené, ha az MSZP – a DK-val ellentétben – nem szenvedne teljes hiányt a választóknak szóló üzenetek terén. Ugyanis Botka „Fizessenek a gazdagok!” kampánya óta  

A politikai teljesítmény az MSZP esetében tehát nem más, mint a fenti problémák mihamarabbi kezelése annak érdekében, hogy egyáltalán labdába rúghassanak a DK-val folytatott együttműködési tárgyalásokon, avagy a DK-val folytatandó választási versenyben.

3. Megéri-e egyáltalán az MSZP és a DK, illetve köreik számára ez a sok hercehurca egymás földbe döngölése érdekében? 

Megéri-e folytatni ezt a hosszú hónapok óta tartó, kínkeserves harcot, amit már a politika iránt érdeklődő közönség is hányingerrel küszködve szemlél? Vajon pár hónap múlva beszélhetünk-e valódi győztesről, avagy mindössze egy élettelen, lepusztult szemétdomb fölött kukorékolhat majd a bajnok kiskakas?

Ezen dilemmákra jelenleg nem tudunk kielégítő válasszal szolgálni. Ami viszont bizton állítható: az egymást cséplő pártok veszte csak akkor következhet be, ha az LMP, illetve a Momentum valóban képes lesz kiaknázni a többi ellenzéki párt által folytatott állóháborúban rejlő lehetőségeket.

FOTÓK: Illyés Tibor, MTI