Marton Lászlónak nem osztottak lapot

1. A Nagy ügy

Harvey Weinstein ügye kapcsán nemzetközi hashtagmozgalom jött létre. #Me too-t kell mondania/posztolnia annak, akit valamilyen szexuális inzultus ért élete során. Az íratlan szabályok nem részletezik a sérelem fokát.

A #me too mögötti történeteket részletezni nem kell. A feladat: „felhívni a figyelmet az érintettek sokaságára.”

2. Gondolkodni tilos

Mint az elnyomottakkal kapcsolatban olyan gyakran, most sem illik kérdéseket feltenni. A vélt elkövetőknek védekezni. A történteket bizonyítani. Az állítólagos eseményt kontextusba helyezni. A mainstream véleményektől minimálisan is eltérni. A sértett beszédhelyzetét figyelembe venni. És ami végképp főben járó bűn: jogi tételekre hivatkozni.

3.  #Me too

A #me too könnyű út ahhoz, hogy egyre többen az elnyomottak divatos körébe tartozhassanak, vagy saját exhibicionizmusukat kiélhessék a „jó ügy” képviseletének álarca mögött.

Pedig veszélyes nem megtartani a józan ész parancsait. Ha valakit meglöknek az utcán, az káromkodik egyet és tovább megy. Ha valakit felpofoznak, az rendőrt hív. Ha valakit félholtra vernek, azt ellátják, bántalmazóit pedig börtönbe csukják. Az arányosság kapcsolatainkban, viselkedésünkben, tapasztalatainkban fontos szerepet játszik és élünk is vele.

Tesszük ezt egészen addig, amíg a véleménydogmák bilincsbe nem vetik a szabad gondolkodást. Azok a nők és férfiak, akik úgy hiszik, szexuális bántalmazásban volt részük, füttyentés, chatelés, nyomulós mondatok által, nem saját józan eszüknek, hanem a mások által rájuk erőszakolt dogmatikus véleményeknek próbálnak megfelelni.

4. #Me neither

Az elmúlt hetekben évtizedes titkokat tártak elénk a bántalmazottnak beállított nők. Sokukat közülük biztosan kegyetlenül, sokukat kevésbé kegyetlenül, de bántottak. Sokakat viszont egyáltalán nem.

Az időnként teljesen abszurd történetekkel kapcsolatos értelmező kérdés nem más, mint a bántalmazók melletti kiállás, az áldozat hibáztatása. A válasz mindig ugyanaz: „a bántalmazott nők olyan elviselhetetlen szégyent éreznek, hogy képtelenek védekezni, cselekedni, a későbbiekben pedig beszélni az őket ért sérelemről.”

Mégis ki mondta ezt? Miért kell vita nélkül elfogadni ezt az álláspontot? Miért gondoljuk, hogy a szexuális zaklatás – még ha csak egy keresetlen megjegyzés, fütyülés vagy kéretlen simogatás is az – lebénítja a nőket? Miért gondoljuk, hogy ezek a nők minden esetben képtelenek a védekezésre? Miért hisszük el, hogy az a törvényszerű, hogy valakinek 20 évet kelljen várnia arra, hogy előálljon a történetével? Ezekről a kérdésekről miért nem zajlik érdemi vita?

Kovács Gábor filmproducer amellett, hogy a Weinstein-ügy kapcsán minden bántalmazott nőt biztosított szolidaritásáról, megnyilvánulásai alapján általában sem vádolható érzéketlenséggel. Azonban az ügy kapcsán azt írta: erőből szedte fel feleségét – mivel amúgy az szóba sem állt volna vele. Viccelt.

és rákontrázott magára: hősies tettéért gratulált a magyar bántalmazottak élharcosának, Sárosdi Lillának.

5. Hidd el!

A jól felépített kampány, amit Schilling Árpád és felesége, Sárosdi Lilla az elmúlt napokban folytat, mellőz minden józan észt. Pár nappal ezelőtt Sárosdi húsz évvel a történtek után belebegtette, hogy molesztálták. Egy nappal később egy félreérthető posztban már utaltak az állítólagos elkövető nevére. Csütörtökön pedig egy jól időzített videóban kimondták a nevet is.

Schilling elmondása szerint – bár nehezen érthető, miért ő nyilatkozgat a felesége helyett – Sárosdi rengeteget hezitált, csütörtök hajnalig őrlődött, mire meghozta a döntést arról, hogy nevesíti az elkövetőt. Holott sajtóberkekben már kedden tudható volt, hogy a név pontban csütörtökön hangzik majd el.

Marton László. Nonszensz. Nem a vád az, hanem az állítás. Egy felnőtt, akkor húszéves nő húsz évvel ezelőtti esetéről van szó.

Az értelmezhetetlen irodalmi stílusban, hatásvadász, gusztustalan részletekig menő vulgáris módon elmesélt történetre bizonyíték nincs, tanúk nincsenek.

Miért nem szállt ki abból az autóból, ahelyett hogy tovább autózik a városban az állítólagos bántalmazóival? (Lehet-e egyáltalán bántalmazásnak nevezni azt, amiről a beszámoló szól? A legerősebb szó, amit használnék rá, az a perverz.)

Miért nem állt ki magáért abban a helyzetben, ahol erre minden lehetősége megvolt? (A válasz, miszerint annyira megalázó volt a szituáció és annyira zavarban volt az áldozat (?), hogy még ő kért bocsánatot a félresikerült szituációban, véleményem szerint nem válasz. De legalábbis semmiképpen sem várható, hogy ezt valaki a józan eszével, kérdés nélkül elhiggye.)

A kis ügy azonban a nagy ügynek is árt, hiszen az eset azt tanítja: legyen az állításod bármennyire is abszurd, teljen el bárhány év is, reakcióid legyenek akármilyen megmagyarázhatatlanok is, te mondd azt, amit mondani akarsz, a közvélemény majd melléd áll. Hú, de veszélyes!

6. Marton Lászlónak nem osztottak lapot

Hideg fejjel be kell látnom, hogy Marton László pótolhatatlan művészi teljesítménye nem képezheti alapját semmilyen érvelésnek ebben az ügyben. Az viszont

Petíció indult azért, hogy egyetemi tisztségeiről mondjon le, és az igazán elvetemültek már a Vígszínház társulatának is nekirontottak az ügy kapcsán.

A Martont jól ismerők nagy része döbbenten figyeli a történteket. Velük ugyanis nem lehet mindent elhitetni. Ők még merik feltételezni, hogy azok a helyzetek, amiket a névtelen áldozatjelöltek előadnak, adott helyzetben értelmezhetők, és ítéletet az mondhat róluk, akik ezeket a helyzeteket teljes egészében ismerik is. Prűd, dogmatikus, ítélkező emberek erre alkalmatlanok.

Itt bátorság ahhoz kell, hogy valaki közéleti személyiség létére vállalja véleményét az üggyel kapcsolatban. Verebes István, Mészáros Márta, akik annak ellenére, hogy számíthattak a megkövezésre, megmutatták: ezek a történetek nem fekete-fehérek. Mint ahogy Marton története sem az. Schilling kiütéssel akar győzni, de nem fog sikerülni neki. Nem sikerülhet, mert azzal mindannyian veszítenénk.

+++

Van véleményed a témáról? Megírnád, jól? Küldd el nekünk!