A Momentumhoz igazolt Szarvas Koppány Bendegúz, a DK egykori ifivezetője

2017.10.16. 08:31

A Momentum programbemutatóján belefutottunk az egykori DK-s, korábban a párt ifiszervezetét, az IDE-t is vezető Szarvas Koppány Bendegúzba, aki az Azonnalinak nyilatkozott elsőként arról, hogy néhány napja már ő is a Momentumot erősíti. Elárulta azt is, hogy miért keresett magának másik pártot a DK után, és miért nem a civilkedést választotta, hogy a pártok közül miért a Momentummal szimpatizál leginkább, és hogy lenne-e képviselőjelölt 2018-ban.

A múlt héten döntött arról a Momentum elnöksége, hogy befogadták őt pártoló tagnak – mesélte az Azonnalinak Szarvas Koppány Bendegúz a Momentum vasárnapi programbemutatója után. A volt DK-s, korábban a párt ifiszervezetét, az IDE-t is vezető politikus saját bevallása szerint azért szeretett volna csatlakozni a Momentumhoz, mert ott egy tehetséges, elhivatott csapatot látott, ahol megvan a megfelelő szervezés és számára megfelelő értékeket vallanak.

Szerinte a Momentumban megvan a képesség arra, hogy

egyszer a Momentum legyen az a kormánypárt, amelyik Magyarországot visszavezeti  az EU magjába és újra büszke, szabad és prosperáló európai ország lehet Magyarország.

A DK-ról hiába kérdeztük, nem akart nyilvánosan semmi rosszat mondani. Azt viszont elárulta, hogy miért nem a civilkedést választotta, miért lépett be újra egy pártba. Elmondása szerint azért, mert az ő célja megváltoztatni az országot, amit viszont csak pártokon keresztül lehet szerinte, de megemlítette azt is, hogy a politika szerinte függőséget okoz, amit nem lehet egykönnyen abbahagyni. Ezt egy életen át kell játszani – tette hozzá.

A Momentumtól egyébként azt várja, hogy kormányra kerüljön, arra viszont nem tudott válaszolni, hogy lesz-e képviselőjelölt 2018-ban, és egyébként is még keresi a helyét a szervezetben, hiszen még csak egy hete tag. A Facebookra ezt írta ki:


Szarvas Koppány Bendegúznak már több írása is megjelent korábban az Azonnalin, ezekre a fenti videóban is utalt. Ide kattintva olvashatja őket.

 Hahó, a videó mint mindig, most is odafent van! ↑

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek