Amikor ezt a lapot a kivégzésére kísérték, már régen halott volt. Ha lenne sírja a Népszabadságnak, azon egyetlen virág sem lenne a pusztulás évfordulóján. Elpusztításakor mindenki sírt, ma már senki sem gyászolja.
2016. október 8-án jelent meg utoljára a Népszabadság.
Az Azonnali ennek apropóján a magyar közélet és közéleti sajtó személyiségeinek és alakítóinak véleményére kíváncsi. Hiányzik? Jó, hogy volt? Mire volt jó? Jó, hogy nincs? Mit hagyott maga után? Van-e űr a helyén? Van-e még sajtó Magyarországon? Egyáltalán: a sajtóról szól még ez az egész, vagy már valami egészen másról?
Kalmár Szilárd, a Munkások Újsága főszerkesztőjének írását olvashatják.
+++
A Népszabadság olyan volt, mint Kádár János. Maga sem akarta, hogy legyen, mégis meghatározója lett évtizedeken át a magyar mindennapoknak. 1956 zavaros napjaiban, a sztálinista Szabad Nép romjai alól nőtt ki, hogy aztán néhány nappal később már a szovjet katonai beavatkozással együtt visszatérők szócsöve legyen.
Nem véletlen, hogy Kádár napilapja a rendszert is túlélte és csak sok-sok finomhangolással sikerült elérni, hogy az '89 után gyökeresen mondjon mást, mint '89 előtt. Az olvasók nem igényelték a kádári múlttól való elhatárolódást, a lap szerkesztői gárdája igen. Ez a helyzet a lapot hozta a legrosszabb helyzetbe. Kialakult egy görcsösen semleges, értékmentes újságírói stílus, amely két és fél évtizeden át lett sajátja a lapnak.
A Népszabadság unalmas volt már a rendszerváltás előtt is és betegesen unalmassá lett a rendszerváltás után. Olyan kiváló és érzelmi alapú újságírásra képes embereket küldtek a konyharovatba, mint Bächer Iván és görcsös igyekezettel tartották a laptól távol azokat, akik szenvedéllyel és őszinte hittel akartak volna szembeszállni az ország fasizálódásával és Orbán Viktor totális hatalomra törekvésével.
Minden könnyes szemű tiltakozás ellenére elpusztításában társtettes volt az az MSZP, amely elindította lapot a megsemmisülés irányába azzal, hogy eladta tulajdonrészét. A lap munkatársai sem voltak őszinte hívei a lapért való harcnak. Többségük jól irányzott egzisztenciális ugrással menekült el a léket kapott hajóról. Ott voltak nekik a nem sokkal korábban rendezetté váló 168 Óra, Népszava munkahelyek, ahol pénzüknél maradtak és elvben ugyanazt folytathatták, amit addig csináltak.
Orbán megtehette volna, hogy saját szócsövet csinál a Népszabadságból, de nem tette meg és ez mindenki szerencséje. A napilap pályája így egy szép ívet mutat 1956 és 2016 között – hatvan évét, amikor eljutottunk Kádár kényszeredett elnyomásából Orbán cinikus vigyorú elnyomásába. Ha lenne sírja a Népszabadságnak, azon egyetlen virág sem lenne a pusztulás évfordulóján. Elpusztításakor mindenki sírt, ma már senki sem gyászolja. Igazi senki halottja, méltó a mai helyzet egész létéhez.
+++
Itt olvasható, mit írtak ugyanerről mások.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.