Az újságírás halála a nemzet sírját ássa

Lukácsi Katalin

Szerző:
Lukácsi Katalin

2017.10.08. 15:05

Csak remélhetjük, hogy a Magyar Idők képes lesz majd a pártkontrolltól függetlenül is létezni.

2016. október 8-án jelent meg utoljára a Népszabadság.

Az Azonnali ennek apropóján a magyar közélet és közéleti sajtó személyiségeinek és alakítóinak véleményére kíváncsi. Hiányzik? Jó, hogy volt? Mire volt jó? Jó, hogy nincs? Mit hagyott maga után? Van-e űr a helyén? Van-e még sajtó Magyarországon? Egyáltalán: a sajtóról szól még ez az egész, vagy már valami egészen másról?

Lukácsi Katalin írását közöljük.

+++

A modern polgári Magyarország születésével egyidős a modern magyar sajtó. A minél szélesebb körű politikai nyilvánosság pedig feltétele egy erős és jól működő polgári demokráciának. Nem beszélhetünk tehát a magyar sajtó helyzetéről anélkül, hogy ne beszélnénk országunk helyzetéről is egyben. És a legolvasottabb ellenzéki orgánum ügye sem lehet csak kiadójának magánügye.

A Népszabadság hatvan éven át működött. Sajátos, hogy éppen az 1956-os forradalom emlékévében szüntették meg, és éppen az ünnep havában. Érdekes párhuzam az is, hogy az MSZMP utolsó pártkongresszusa után, éppen 1989. október 8-án változott meg az újság fejléce pártlapból „szocialista lappá”.

Az újság ellenzői örömmel hirdették, hogy valójában egy kommunista pártlap, a diktatúra kiszolgálója szűnt meg 2016 őszén. A Népszabadság 33 éven át valóban az állampárt szócsöve volt, de nem így jött létre. 1956. november 2-án a mártír miniszterelnök, Nagy Imre hívei indították el.

Csak remélhetjük, hogy a Magyar Idők képes lesz majd a pártkontrolltól függetlenül is létezni.

Szívesebben mondok le a politikusokról, mint az újságírókról. Szívesebben alakítanám át a parlamentünket múzeummá, hogy a törvényeket csak hivatalok és kis önkormányzatok hozzák, mint mondok le az országunkat átfogó és közös nyilvánosságot teremtő sajtóról.

Búcsút inthettünk a Népszabadságnak, pártlappá degradálódhatott az összes megyei lap, de az újságírás intézményét nem temethetjük el, mert az az ország sírja is lesz egyben.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek