+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakó Bea
2017. szeptember 28. csütörtök, 13:30
Lassan egy éve tart a Széll Kálmán tér felújítása utáni huzavona, a beruházást végző Wis Holding ugyanis több alvállalkozó munkáját nem fizette ki. A világítást kivitelező cég akár el is vinné a lámpákat, de erre az esetre feljelentéssel fenyegették. Mivel a budapesti közvilágítást üzemeltető BDK nem vette át a munkát, azt sem lehet tudni, ki fizeti a villanyszámlát: a lámpák ugyanis egy éve égnek a felújított téren, jogvita ide vagy oda.

 

Augusztus végén egy percre lekapcsolták a lámpákat a Széll Kálmán téren: a világítást kivitelező alvállalkozó arra akarta az akcióval felhívni a figyelmet, hogy a beruházást végző Wis Holding nem fizette ki teljes mértékben a munkáját, továbbra is 11 millió forinttal tartozik neki. A kifizetésre egyre kisebb esély látszik, ugyanis a Wis időközben csődeljárás alá került, és fedezetelvonás gyanújával is vizsgálódnak a cégnél a hatóságok. 

 

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a budapesti közvilágítást üzemeltető BDK (Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.) nem vette át a térre kiépített közvilágítási rendszert, vagyis nem ismerte el a szerződésszerű teljesítést: indoklásuk szerint a világítás nem felel meg a szerződésben kikötött műszaki kritériumoknak. Ennek ellenére gyakorlatilag több mint egy éve használják a budapestiek a felújított teret, amit tavaly júniusban adott át hivatalosan Tarlós István főpolgármester. 

 

A rendezetlen jogi helyzetből tehát jelenleg nem sok látszik a gyakorlatban,

 

a téren ugyanis – jogi huzavona ide vagy oda – ott vannak a lámpák és esténként rendesen világítanak is. Egyelőre.

 

Az alvállalkozó tevékenységére rálátó forrásunk szerint már az is felmerült, hogy elvigyék a térről a lámpákat a ki nem fizetett munka miatti tiltakozásul, de ennek kapcsán a fővállalkozó azza fenyegetett, hogy feljelenti őket közérdekű üzem megzavarása miatt. Amíg egyébként a félig önkormányzati tulajdonú BDK nem veszi át a munkát, addig a lámpák az alvállalkozó tulajdonában maradnak: így egyrészt elméletileg akár el is vihetné őket, másrészt viszont neki kellene állnia a felmerülő költségeket is.

 

Mondjuk a villanyszámlát.

 

Forrásunk szerint azonban egészen biztos, hogy az alvállalkozó nem fizeti a villanyszámlát az utóbbi közel egy évben, mióta a megújult Széll Kálmán teret átadták, és esténként a lámpák is égnek; még ha jogilag nem is ismerte el a BDK ezt szerződésszerű teljesítésként. A BDK ügyvezetője, Pap Zoltán kérdésünkre leszögezte:

 

mivel nem vették át a lámpákat, nem fizetnek egy forintot sem a tér közvilágítására.

 

Ezt akkortól fogják megtenni, amikor az alvállalkozó műszakilag megfelelően teljesít: hogy ez mikorra várható, azt nem tudja, ők is erre várnak, akkor viszont azonnal átveszik a világítás üzemeltetését – mondta Pap. Azt kérdésünkre sem volt hajlandó kifejteni, hogy pontosan milyen műszaki problémáik vannak a világítással, helyette azt hangsúlyozta, hogy nekik semmi körül a fővállalkozó és az alvállalkozók közti jogvitához, ők ebben teljesen kívülállók.

 

A kérdés továbbra is az, hogy miből égnek a lámpák Buda egyik legnagyobb központi terén egy éve, és mi van, ha tényleg nem fizetett érte eddig senki?

 

Érdeklődtünk a téren az áramelosztásért felelő Elműnél is, amely egyébként a BDK másik ötven százalékos tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat mellett. A cég kommunikációs vezetője azonban még azt sem volt hajlandó elárulni az Azonnalinak, hogy ők szolgáltatják-e az áramot a Széll Kálmán téren, vagy más szolgáltató az ő elosztórendszerükön keresztül. Arról, hogy kinek és mennyit számláznak (ha egyáltalán ők számláznak), pláne nem közölt információt: arra hivatkozott, hogy egy ilyen magánjogi szerződés részletei üzleti titkok. 

 

Hiába érveltünk azzal, hogy a közterületek világítása önkormányzati feladat, és így az ezzel összefüggő adatok közérdekűek, ez sem hatotta meg Boross Norbertet: helyette inkább perrel fenyegetőzött.

 

Jelenleg tehát úgy fest a dolog, hogy titok, Buda egyik legforgalmasabb terén ki szolgáltatja az áramot, és kinél kell reklamálni, ha valami nem jó. A BDK az alvállalkozóra vár, az pedig a pénzére a fővállalkozótól. Az Elműt láthatóan nem zavarja, hogy nem fizeti senki a villanyszámlát – már ha ők szolgáltatják egyáltalán az áramot a téren, ami ugye szintén titok. Ha mindenesetre nemfizetés miatt egyszer lekapcsolja a téren a világításra szolgáló áramot a rejtélyes szolgáltató, akkor nagyot nézhetünk a sötétben, vagy esetleg emlegethetjük annak a bizonyos közérdekű üzemnek a megzavarását.

 

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A rendszerváltás utáni legnagyobb haditechnológiai beruházását valósította meg keleti szomszédunk, Patriot légvédelmi rakétákat vásárolt. De pontosan mit akarnak ezzel?

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Egy állatvédelmi törvény miatti vita odáig fajult a varsói jobboldali kormányban, hogy a PiS frakcióvezetője szerint is vége az eddigi koalíciónak – de ezzel a kormánytöbbségnek is.

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte az intézkedéseikkel megsértették a polgári szabadságjogokat.

Mármint a személyszállítás terén. Az áruszállítást alig érinti a járvány okozta csökkenés.

Ennyire őszintén, mint a miniszter a Die Pressének, rég nem beszélt senki arról, mikor maradhat a Fidesz az Európai Néppártban: ha azt a német CDU, a bajor CSU és az osztrák ÖVP úgy akarja.

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás