Kösz, Luxembourg! Orbán nem pert akar nyerni, hanem választást

Pont arról az egy dologról esik kevés szó a kvótaítéletet övező felháborodástengerben, ami miatt az egész tök lényegtelen: hogy szeptember 26-án lejár az eredménytelenül megtámadott határozat hatálya. De legalább sikerült felfújni megint egy üres politikai lufit, és újabb szabadságharcolási okot adni Orbánnak a kampányban.

A főtanácsnoki indítvány után nem volt különösebben meglepő az Európai Bíróság szerdai ítélete, amelyben elutasította Magyarország és Szlovákia menekültkvóták elleni keresetét, mondván: a rendkívüli helyzetben igenis jogszerűen fogadta el a Miniszterek Tanácsa a menedékkérők kötelező újraelosztásáról szóló átmeneti határozatot. Az egyik oldal most elégedetten dörzsölheti a tenyerét, hogy jól megmutatta a fejlett nyugat a szemét migránsgyűlölő Orbánnak; a másik meg rázhatja az öklét a brüsszeli (sőt, „birodalmi”!) bürokraták felé, hogy sértik a szuverenitásunkat és ránk eresztik a migránsokat.

Nem működött a kvótázás, ráadásul még le is jár

Mielőtt bárki túl mélyre ásná magát a mindenoldali lövészárkokba, szeretnék egy szót ismét hangsúlyozni: átmeneti.

A sokat szidott – és valóban teljesen értelmetlen – menekültkvótás határozat szeptember 26-án, vagyis bő két hét múlva lejár. Ezt nem csak a „Brüsszellel” hadakozóknak, de a szolidaritáshívőknek is érdemes lenne időnként felidézniük, mivel ettől függetlenül is folyamatban van egy kötelezettségszegési eljárás Magyarország mellett Csehország és Lengyelország ellen, amiért nem vesznek részt a menedékkérők elosztásában.

a kvótarendszer nyilvánvalóan nem működik, a schengeni térségben a menekültek oda mennek, ahova akarnak (Magyarországra például nem), bezárni őket nem lehet. Hiába az Európai Bizottság Fideszt is megszégyenítő nagyotmondó sikerkommunikációja, miszerint „az áthelyezési mechanizmus működik és eredményes”; konkrétan

A Süddeutsche Zeitung legfrissebb adatokra támaszkodó összesítése szerint egyedül Finnország jár közel a kerete teljesítéséhez, ugyanis 2078-ból 1951 menedékkérőt már befogadott. Németországban a Willkommenskultur arra volt elég, hogy a kiutalt huszonhétezer migránsból hétezernyolcszázat befogadjanak, és a franciák is a majd’ húszezres kontingens kicsit több mint egyötödét teljesítették csak. Vagyis legyen bármilyen migránssimogató jószándéktól vezérelt egy adott kormány, a számok azt mutatják, hogy a menekültkvóta akkor sem működik.

A szolidarításhívők által felállított szégyenpad végén persze mi és a lengyelek ülünk: egyetlen menedékkérőt sem fogadtunk be a nekünk kiutalt 1294-ből, illetve 6182-ből. A legnagyobb főnökök kétségtelenül az osztrák sógorok: tizenöt menedékkérőt sikerült befogadniuk az 1953-as keretből, de a szavukat se hallani: bölcsen lapítanak a választások előtt bő egy hónappal, és eszükben sem volt a kvótaperbe beavatkozni bármelyik oldalon is.

Jogalkotás nélkül is lehet dönteni a kvótáról, de csak ideiglenesen

A Bíróság ítélete nagyon hosszú, és egy csomó jogi részletet elemez, mivel a két felperes több jogalapon is támadta a Tanács menekültkvótás határozatát. Leegyszerűsítve a lényeg az, hogy Magyarország alapvetően azzal érvelt: jogalkotási eljárásban kellett volna egy ilyen szabályt elfogadni, és a Tanács nem dönthetett volna egyedül.

Jogalkotási eljárásban a közvetlenül választott Európai Parlamentnek és a tagállamok illetékes miniszereit tömörítő Tanácsnak több körben egy konszenzusos javaslatot kell elfogadnia, és közben még a tagállami parlamenteknek is lehetőségük van, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az úgynevezett „sárga lapos eljárás” keretében. Ugyan ezzel nem nagyon tudnak semmi megakadályozni, de politikai nyomást tudnak gyakorolni a Bizottságra, ha egyszerre többen lépnek fel.

A nemzeti parlamenteket így teljesen ki lehetett golyózni, és ugyan a Tanács konzultált a döntés előtt az Európai Parlamenttel, de a konzultálás ugye nem ugyanaz, mint az együttdöntés. Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés egyébként megengedi, hogy – Orbánék szóhasználatával élve – migrációs válsághelyzetben a Tanács átmeneti intézkedéseket fogadjon el, a magyar kormány viszont vitatta, hogy ennek fennálltak a feltételei, és olyan érv is – jogosan – előkerült, hogy a menekültkvóta-rendszerről már előre messziről látszott, hogy bukta, tehát eleve alkalmatlan volt a helyzet kezelésére.

Az Európai Bíróság viszont úgy találta: megállt a rendkívüli migrációs helyzet, és a Tanács dönthetett is egyedül, mivel a kvótarendszer egy behatárolt időtartamra vonatkozik 2017. szeptember 26-ával bezárólag. Továbbá egy olyan naiv érvelési is megereszt a testület, hogy hiába látszik most már, hogy a kvótarendszer nem volt elég hatékony (nem olvasták eszerint a bírák a Bizottság fentebb idézett sikerközleményét), de előre ezt nem láthatták a Tanácsban ülő miniszterek – szegénykéim.

Kire nem vonatkoznak az ítéletek?

A magyar kormány a szokásos háborús retorikával reagált az ítéletre: nem fogjuk hagyni, ez egy politikai döntés, nem fogadjuk el, a harc csak most kezdődik, satöbbi. Na nem mintha ez lenne az első európai bírósági ítélet, amit nem hajtunk végre, de politikailag most éri meg nagy dobra verni a hősies ellenállást, aztán hátradőlni és röhögve figyelni, ahogy a nyugati sajtó már megint rajtuk szörnyűlködik. És ahogy, kell, ez nem is sokáig váratott magára.

„A jogállami normalitáshoz hozzátartozik, hogy valaki elveszít egy pert” – méltatlankodik például a konzervatívként besorolt Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája Orbán makacskodása miatt. Érdekes módon az Orbán-barátsággal (mondjuk ugyanígy túlzott EU-barátsággal is) nehezen vádolható berlini balos TAZ vezércikke arra figyelmeztet: még ha Orbán is a leghangosabb, nincs egyedül a menekültkvótáktól való idegenkedése terén, szóval az EU-nak inkább új megoldásokon kéne gondolkodnia, ha nem akarja állandósítani a segítők/vonakodók és kelet/nyugat megosztottságot.

Az ítélet persze aligha fog bármelyik oldalon önkritikát kiváltani, a jogállami normalitás felemlegetése kapcsán – pláne, ha ezt a németek teszik – viszont

Csakhogy nem a politikusok, hanem az alkotmánybíróság. És nem egybites brüsszelezéssel, hanem felépített jogi érveléssel. A német alkotmánybíróság hosszú évtizedek óta afféle elhúzódó, időnként kiélesedő hidegháborús helyzetben van az Európai Bírósággal.

Módszerbéli különbségek

A karlsruhei testület nyílt hadüzenetet azért nem küld Luxembourgba, de időről időre deklarálja, hogy vannak olyan érinthetetlen részei a német alkotmányos rendszernek, amibe az EU részéről sem tűrnek beleszólást. Legutóbb például az emberi méltóságra hivatkozva megtagadták egy távollétében elítélt amerikai kábítószerkereskedő kiadását Olaszországnak, európai elfogatóparancs ide vagy oda. Persze itt csak egyetlen egyedi esetről és egyetlen európai elfogatóparancs teljesítéséről van szó, de az elv azért figyelemreméltó.

A német alkotmánybíróság legendásan hosszú ideig nem volt hajlandó kooperálni az Európai Bírósággal: első előzetes döntéshozatali kérelmét 2014-ben küldte Luxembourgba. A történelmi lépés oka meglehetősen prózai volt. Pénz, méghozzá sok: az Európai Központi Bank OMT-programja nem igazán tetszett az EU-t nagyrészben finanszírozó németeknek, és többen felvetették az AB előtt, hogy az EKB a hatáskörét túllépve döntött erről. Ezek után pingpongozás kezdődött az ügyben Karlsruhe és Luxembourg között, amiből végül az utóbbi került ki nyertesen, a német AB pedig beadta a derekát.

Egy darabig. Pár hete jött aztán a hír, hogy újabb pénzügyi húzást próbálnak megtorpedózni: ezúttal az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját. Újabb eurómilliárdokról kezdődik tehát jogi pingpongozás, de nem német politikusok állnak ki reklamálni a pénz miatt. (Sőt, a német pénzügyminiszter be is védte az EKB-t a saját alkotmánybíróságukkal szemben.)

Késsel-villával evés, vagy álságos képmutatás?

A fenti példák jól mutatják, hogy

még akkor is, ha nem 1294 migránsról, hanem sok-sok pénzről van szó.

A lényeg ugyanaz: mindketten esznek.

Kösz, Luxembourg!

A német módszerű kulturált jogászi lázadás egyébként több okból sem működne Magyarországon. Az egyik, hogy az orbáni reformoknak hála, a magyar alkotmánybíróság jelenleg képtelen lenne erre: a testület most ott tart, hogy még a német kollégáik fent vázolt joggyakorlatát sem sikerült konzekvensen lemásolni.

Ehhez pedig egyenesen jól jött neki ez az ítélet, hiszen Soros már pont kezd unalmas lenni, ideje váltani egy újradizájnolt brüsszelezésre. Addig se kell azon gondolkodni, mit ígérnek (neadjisten csinálnak) a gazdasággal, az oktatással vagy az egészségüggyel. Érdekes módon a két hét múlva választó Németországban ezek a fő kampánytémák, nem a migránsok – pedig belőlük ott sokkal több van.

Magyarországon viszont már elképzelni is nehéz a Soros-Brüsszel-migránsok háromszögön kívüli kampánytémát, aminek újabb muníciót adott egy olyan ítélet, ami ráadásul egy mindjárt lejáró határozatra vonatkozik.

a hatálytalanná váló tanácsi határozat végrehajtásán való pattogás és a folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás szépen ráerősít a józan paraszti észt soha nem látott bürokrata-imidzsre, a Habony-művek pedig maximumra kapcsolhat a migráns- és Brüsszel-ellenes harcban.

Bár a választók többsége valószínűleg nem tudja, hogy Luxembourgban van az Európai Bíróság székhelye, de a közérthetőség érdekében megalkudva egy „Kösz Brüsszel!”-kampányt azért megereszthetnének Orbánék a választás után, ha megint kétharmaddal nyernek.