Románia végveszélyben?

Itt élek Székelyudvarhelyen, és nem is tudtam, hogy ekkora veszély van Székelyföldön. Úgy néz ki, hamarosan elveszítheti Románia a közepét, vagy mi, mindenesetre a román Tusványoson mondták, ezért a magyarhoz hasonlóan ez is biztosan nagyon fontos és igaz kijelentés.

Egész pontosan azt mondta a Marosfői Nyári Szabadegyetemen Eugen Popescu, hogy „a román állam sebezhetőségét jelzi, hogy a Hargita és Kovászna megyei románok elvándorolnak és ez a probléma nemzetbiztonsági kérdéssé válhat.”

Na jó, igazából csak vicceltem. Semmi újat nem mondott senki. Felesleges is volt ez a közlemény, a marosfői tábor valamelyik ismétlődése volt ez. Csak az volt a furcsa, hogy nem a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vízionál hangosan nemzethalált. Talán lecserélődik az egyik szervezet a másikra? Összerúgták az elvtársak a port? Kiderül valaha, mi van a háttérben? És amúgy mi ez a feltételes mód? A székelység „nemzetbiztonsági kérdéssé válhat”?!

Öröm látni, hogy Popescu nem csak dobigálózik ám a szavakkal, konkrét példát is hoz: szerinte a Hargita megyei Doboly faluban a románok már csak a templomban beszélnek egymással románul, elveszítik a nyelvüket. Számomra nem volt ismerős ez a falu, rákerestem. Fel- és Aldobolyt (Dobolii de Sus és Dobolii de Jos) találtam, a magyar Wikipédia szerint a nevük a dob, dobolás szóból ered (románul ez tobă egyébként, hogy a kedves olvasó megnyugodjon). Mellesleg Hargita megyével átellenben, Kovászna megye déli szélén helyezkedik el ez a két falu, ami egy – vagy egy, ami kettő. Sajnos magyar neve nem szerepelt a közleményben, így a kötelező elgépelés is elmaradt. Pedig a Markó Bélát helyettesítő Marko Bella mindig vicces. Hosszabb szövegben meg egy nevet többféleképpen is el lehet írni, tiszta profit.

És mi van emögött az egész mögött?

Talán tényleg igaz a szóbeszéd, hogy lejár a száz év, lejár a bérbeadási szerződés, automatikusan visszakerül Trianon Budapestre? Vagy elmenekülnek a románok Erdélyből (az ugyanaz, mint Székelyföld, nemde?!), és akkor megintcsak megszívja a Triatlon, ugye?

Nos nem épp. Az tényleg igaz, hogy sok román elköltözik Székelyföldről – gyors ismétlés: Székelyföld Erdély délkeleti szeglete, nem minden romániai magyar székely, de még nem is mind erdélyiek. Nagy az ország. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok magyar is elköltözik. Sok helyen a románok százalékban valóban hamarabb fogynak, máshol viszont növekszik a részarányuk. Például Marosvásárhelyen, ahol egyébként a magyarok körében is kisebbségi a székely identitás, a székely történelem rég volt.

Hogy bonyolítsuk a helyzetet, van egy olyan szubjektív érzet, hogy a Székelyföldön erőteljesen növekszik a románok aránya, erről ír például Gergely Előd Gellért ugyanez kapcsán az Azonnalin. Ennek ellenére a népszámlálásban a románok százalékaránya csökken, például a három legnagyobb székelyföldi város (Marosvásárhelyt nem számoljuk most) közül a legnagyobb, Sepsiszentgyörgy rendelkezik a legnagyobb arányú román lakossággal, egyedül itt van román színház is. A Wikipédia szerint a románok aránya csökkent ‘92 óta, 23,9-ről 21,9-re.

Nemzetek végveszélyben

Székelyudvarhely a maga masszív 2,91 százaléknyi román lakosával meg – ezt itt ki merem jelenteni – egyelőre nincs az asszmiliáció közvetlen veszélyének kitéve (de tény, hogy sok román megtanul magyarul, akár hibátlanul).

Ettől még valóság, hogy Erdély nagy részében erőteljesen asszimilálódnak a magyarok. Székelyföld szerencsésebb helyzetben van, legalábbis egyelőre.

De ne elégedjünk meg ennyivel. Akinek ideje van, bátran nézzen utána hiteles forrásból annak, hogy a székely-román kapcsolatok nem biztos, hogy Trianonnal kezdődtek. A többszáz évnyi szomszédságnak megvannak a hatásai – de ezek nem jók vagy rosszak, és nem egyoldalúak. A demográfiai folyamatok is összetettebbek, amint az identitások kialakulása, fejlődése, a külhoni közösségek szétfejlődése. Ajánlom mindenki figyelmébe Zahorán Csaba és Bárdi Nándor munkásságát.

Nem minden ügy magyar-román ügy

Gergely Előd Gellért említ egyéb problémákat is, amelyek egy része valóban létezik, de más része meg a román paranoia piros-fehér-zöldben. Vagy akár nem is székely probléma. Ha van is ilyen jellegű különbség: „miközben fűtés hiánya miatt a diákok kabátban és kesztyűben ülnek az órán a magyar iskolában”, az Székelyföldön sokkal inkább az országos problémák kivetülése. Lehet, hogy mondjuk egy Székelykeresztúr környéki falu iskolájában, ahol többségében vagy teljesen roma diákok tanulnak, kabátban ülnek, míg a csíkszeredai Octavian Goga román diákjai versenyekre járnak és jó felszereléssel dolgoznak. Lehet. De ez nem székely-román probléma, hanem többségi-roma, város-falu egyenlőtlenség. Feltéve, hogy van ilyen súlyos helyzetben iskola.

Talán nehéz elképzelni, de ma már a székelyek se a sziklák csúcsán csücsülnek medvék és farkasok között, és a románok sem bottal vernek. Léteznek és virulnak a magyarok ellen foganatosított lépések, de ezek zöme jogi nyelvbe van öltöztetve, és nem hagy lila foltokat.

Az ortodox templomok építése ugyan érzékenyen érinthette és érinti a székely közösségeket, de mivel a környező falvak is magyarok voltak, nem tudták feltölteni ortodox hívekkel őket. A rendszerváltás után pedig az egész országban gyors ütemű templomépítésbe fogtak – akkoriban biztosan még nem léteztek stadionok, khm. De ez sem magyar-román ügy elsősorban.

De akkor miért is van ez az ellentét?

Miért nem lehet azt csinálni, hogy ha a székelyek szinte homogén tömböt alkotnak, akkor adni nekik intézményesen valami autonómia-szerű dolgot, hogy lenyugodjanak, de közben tovább pénzelni az ortodox egyházat meg más asszimilációs eszközöket?

Talán mert több a közös Romániában és Magyarországban, mint azt szeretnénk. Mindkettő teljes természetességgel gondol sajátjának területeket (Erdély-Moldávia), mindkettő homogén nemzetállamban gondolkodik (habár különbözik a nemzetfelfogás, de a végeredmény hasonló), és ebből kifolyólag logikus, hogy ha bárhol nagy arányban van valamiféle kisebbség, azt gyanakodva és ellenségesen nézi. És akkor üljünk le egy kicsit és gondoljuk végig:

Képzeljük el, ha Magyarország kellős közepén egy Hajdú-Bihar megyényi területen (Székelyföld ma úgy két és fél megyén helyezkedik el, de Románia lakossága is nagyobb, ezért kisebb területet veszek az arányosság kedvéért) úgy 80-90 százalékban élne egy olyan baráti nép, mint a szlovák, 300-400 ezer fős lélekszámmal. Mi lenne a magyar hozzáállás? Autonómia? A honfoglalás előtti szláv leszármazás ünneplése és tiszteletben tartása? Vagy sokkal inkább ellenségeskedés? Vajon jobbak-e a magyarok Deákné vásznánál?

És miközben marakodnak felettünk és a mi érdekeinken a két fővárosban, addig mi, székelyek, erdélyiek, partiumiak, bánságiak elfelejtődünk. Az egyiknek legfennebb szavazók vagyunk, akiknek idén már nem is kellett külön üzenetet hozni a szabadegyetemére, elég volt a hazai is, azaz hogy mi a hazánkban idegenként koncentráljunk más idegenekre. A másiknak meg továbbra is tüske a talpukban, szakmaibban kifejezve nemzetbiztonsági kérdés, de mindenképp nemkívánatos elem.

Kivándorlunk mi is máshova, ahol nem csak munka van, de fizetés is. És kivándorolnak a románok is meg a magyarok is, mert a nemzeti érdekért folyatott külső és belső versenyek alatt az igazi nemzet megélhetés nélkül marad.