A popzenei kötelező

Szerző: Rozgonyi Attila
2017.08.14. 08:21

A szombati Sziget-nap egy kicsit olyan volt, mint leülni az Echo TV elé. Tudja az ember, hogy mire számít, azt meg is kapja, és sokszor jól is szórakozik közben. A cikk az előbbiről fog szólni, míg utóbbi elemzését meghagyom bármely szabadon válaszott ellenzéki médiumnak.

A popzenei kötelező

A szombati headliner nevek közül Iggy Azalea, a Galantis és Macklemore számított a legnagyobb durranásnak. A sort este 6-kor a Rita Ora helyett beugró Iggy nyitotta, aki becsülettel végigrappelte az egyórás haknit, majd továbbált. Sallangok nélkül, az átlagosnál jobb hangosítással, minimális színpadi elem használatával egy teljesen élvezhető bulit csinált. A Black Widow c. nóta erejére megidézte a fellépését csúnyagonosz módon utolsó pillanatban lemondó Orát is, a számok közti szüneteket pedig nem szakította meg, csak az olyan rapszakmában releváns tényekkel, mint az expalijától reggel kapott SMS.

Az őt követő svéd Galantis amolyan igazi egyszámos EDM-csoda. Illetve érdemeiket nem elvitathatva nevezhetjük „two-hit wondernek”, ugyanis a Runaway és a No Money egyaránt több százmilliós megtekintéssel büszkélkedhet. Ezt Christian Karlsson és Linus Eklöw egyáltalán nem szégyellte, olyannyira, hogy utóbbit a biztonság kedvéért kétszer is elnyomták.

Szólt az összes kötelező popközhely, a Shape of you remixe és miegymás. Tűrhető, „kari buli az Ötkertben” jellegű koncertet adtak.

A publikum által legjobban várt Macklemore főidőben, fél tízkor kezdett. A dalolászós bulikahiphop koronázatlan királya rögvest meglátott a tömegben egy felfújható gumiférfit (vagy mit), és elnevezte Uncle Zachnek; ezzel a momentummal lehetne a legjobban jellemezni a koncertet egyébként. A rapper állítólag sokkal kevesebbet beszélt számok között, mint előző szigetes koncertjén, ám így is kissé zavarban érezte magát az ember a sokadik ötperces politikai-világnézeti felvilágosítás után, amelynek zenei részét képezte a „Fuck Donald Trump” című beszédes nevű nóta. Ettől eltekintve végigment az összes ismert számán, abszolút hozva a kötelezőt, egész jó showelemekkel megspékelve, a rájátszásban még egy „spontán” táncpárbajt is rendezett két véletlenszerűen kiválasztott néző között.

Vasárnapra az is kiderült, hogy Macklemore kórházba került a koncert után: vesekő gyanúja miatt töltötte az éjszakát valamelyik budapesti kórházban, de a Sziget szervezőinek közlése szerint már jobban van, és nemsokára hazarepülhet. Várjuk, hogy mielőbbi felépülése után a magyar egészségügyről is írjon egy politikai-közéleti megmondós számot.

Fotó: Sziget

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek