Orbáni módszerek, brüsszeli inkvizítorok: mi folyik Lengyelországban?

Szerző: Bakó Bea
2017.08.01. 09:12

Átszabnák a bírósági rendszert és nyugdíjba küldenék az „öreg kommunista főbírákat” Lengyelországban. A recept ismerős, de a lengyeleknél legalább az államfő közbeszólt. Az EU a retorika szintjén már melegíti a hetes cikket, pedig nem megy vele semmire, ha egyszerre két tagállam is elkezdi leépíteni a jogállamot.

Orbáni módszerek, brüsszeli inkvizítorok: mi folyik Lengyelországban?

Már megszokhattuk Jarosław Kaczyńskitól, hogy lelkesen adaptálja Orbán Viktor kreatív ötleteit, ha a PiS-kormány hatalmát zavaró tényezők kiiktatásáról van szó – sőt, olykor tovább is fejleszti azokat.

Az első „budapesti gyors” akkor futott be Varsóba, amikor a PiS-kormány – élén a közkeletűen Kaczyński-bábnak tekintett Beata Szydłóval – a magyar szemlélő számára kísértetiesen ismerős módszerekkel nekiállt kicsinálni az alkotmánybíróságot. A 2015-ös választásokat megelőző jobbközép PO-többséget sem kellett félteni, hiszen a biztonság kedvévért jó előre megszavazták az alkotmánybírókat a választás utánra: erre akkor a frissen kormányra került PiS úgy reagált, hogy gyakorlatilag megpuccsolta ezeket a bírókat, és másokat szavazott meg a helyükre; plusz azokat az alkotmánybírósági határozatokat sem volt hajlandó a hivatalos lapban közzétenni, amelyek elkaszálták volna az alapul szolgáló, időközben gyorsan elfogadott törvénymódosításokat.

Összességében a lengyel módszerek némelyike enyhébb, némelyike pofátlanabb volt a magyar tempónál:

a lengyelek például „csak” az alkotmánybírósági törvény módosításával trükköztek, míg Orbánék alkotmánymódosítással tiltották meg az AB-nek, hogy – a végkielégítések 98 százalékos különadójának elkaszálása után – felülvizsgálja mondjuk a pénzügyi tárgyú törvényeket, vagy hogy a korábbi gyakorlatára hivatkozzon. Lengyelországban viszont még ügyészségi nyomozás is indult az akkori AB-elnök ellen, amiért a PiS-kormány által megszavazott bírókat nem engedte hivatalba lépni.

Most pedig itt van a rendesbíróságok rendszerének a reformja. Az itthoni tapasztalatok, az OBH viharos felállítása, a Legfelsőbb Bíróság Kúriává átvedlése, és a bírók hirtelen nyugdíjba küldése után megint csak sok tekintetben déjá vu-ja lehet az embernek.(A 444 nyomán újabban többen fordított logikát, varsói gyorsat emlegetnek, ugyanis a magyar igazságügyi minisztérium a hírek szerint a közigazgatásból érkezett káderekkel akarja feltölteni a bíróságokat: azóta kiderült, hogy a tervezett előmeneteli kedvezmény csak a közigazgatási bírókra vonatkozik, ahol azért igazolható, hogy plusz pontnak számít a közigazgatási tapasztalat.) 

A Lengyelországban kis fáziskéséssel beindult törvénygyár most egy egész pakkot fogadott el: a három törvényjavaslat a bíróságok szervezetét érinti, köztük külön szól egy a legfelsőbb bíróságról, amelyet az új törvény értelmében gyakorlatilag teljesen új bírákkal kell majd feltölteni. A módosítás szerint három új kollégiumot állítanak fel a legfelsőbb bíróságon belül a különböző jogterületeknek, ami akkora szervezeti átalakítás a lengyel kormány szerint, hogy emiatt rögtön nyugdíjba is kell küldeni a legfelsőbb bíróságon szolgálatot teljesítő bírákat. Na, azért nem egytől-egyig, mert akiket az igazságügyi miniszter mégis kinevez, azok maradhatnak.

Ismerős a haverokkal kivételezős jogalkotás, ugye?

A törvény alapján nyugdíjba zavarandó főbírák egyébként meg amúgy is öreg kommunisták: nem maradhatott ki – a Magyarországgal ellentétben lusztráción átesett – Lengyelországban sem ez a jolly joker-érv, ami nálunk is előkerült a bírák hirtelen kötelező nyugdíjazása kapcsán. Azt a törvényt akkor a magyar Alkotmánybíróság és egy kötelezettségszegési eljárás keretében az Európai Bíróság is elkaszálta. Egyébként a szervezeti átalakításra hivatkozás sem újkeletű: igaz, nálunk ezzel az indokkal „csak” Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és helyettesét rúgták ki, mondván, a Kúria némileg kibővült jogköreivel nem tudnának megbirkózni. Baka azóta pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban.

Egy fejlemény mindenesetre akadt a lengyel sztoriban, ami a Schmitt Pálhoz és Áder Jánoshoz szokott magyar szemlélő számára az újdonság erejével hat: az elnöki vétó.

Bár Andrzej Duda ugyanúgy a PiS embere, ahogy Áder a Fideszé, úgy tűnik, jogászi éthoszból – ha létezik egyáltalán ilyen – valamivel több szorult belé, mint az ordítóan alkotmányellenes CEU-törvényt lazán aláíró magyar kollégájába. Vagy az is lehet persze, hogy hosszú távra tervezve sütögeti a saját pecsenyéjét, és ezért mondott ellent Kaczyńskinak.

A lényeg, hogy a háromból két törvényt nem írt alá alkotmányos aggályokra hivatkozva, mivel a szabályozás túl nagy beleszólást biztosítana a kormánynak az igazságszolgáltatásba, és így sérülhet a bírói függetlenség. A kormány persze továbbra is ragaszkodik a törvényekhez, és azért Duda sem zárkózott el teljesen a bírósági reformok ötletétől, hiszen kemény kritika helyett inkább csak kedves bullshitelést tolt a tüntetésekre is utalva, mondván: úgy kell az egészet megoldani, hogy ne okozzon törést a társadalom és az állam között.

Valószínűleg az eddigi fejleményektől az Európai Bizottság sincs elájulva, úgy tűnik ugyanis, hogy nem tekintik lejátszottnak a meccset. A Bizottság előbb felhatalmazta Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt és Frans Timmermans első alelnököt, hogy akár a nyári szünetben is indítsanak kötelezettségszegési eljárást Lengyelországgal szemben, ha mégis hatályba léptetik a törvényeket; majd az egyetlen, Duda által is aláírt, a bíróságok szervezetéről szóló szabályozás miatt meg is indítottak egy kötelezettségszegési eljárást. Ez önmagában nem olyan nagy szám, ilyenek tucatjával vannak folyamatban nagyjából minden tagállam ellen. A főbírók kirúgása esetére viszont a hírhedt „atombombát”, a hetes cikkes eljárást is belengette Juncker.

Nem mintha eddig bárki ijedten hátrahőkölt volna a hetes cikk emlegetésétől, de most már egyenesen röhöghetnek az ötleten Varsóban,

hiszen Orbán Viktor legutóbb épp Tusványoson nyomatékosította: ki fog állni a lengyelek mellett, ha Brüsszel „aktuális főinkvizítora”, azaz Viviane Reding után Frans Timmermans packázik velük. Mivel ahhoz, hogy bármelyik tagállamot ténylegesen szankcionálják is a hetes cikk alapján a jogállamiság megsértése miatt, az összes többi tagállam egyhangú döntése szükséges, így borítékolható, hogy sem Lengyelországgal, sem – ha fordítva is hasonló szolidaritásból indulhatunk ki – Magyarországgal szemben nem fog átmenni a dolog.

Hiába fogadott el az Európai Parlament egy, a legrosszabb progresszív-liberális „hagyományokat” idéző, a tényleges problémák fölött nagyvonalúan elsikló aggódáscsomagot ezzel kapcsolatban Magyarországgal szemben. A Bizottság vagy a Tanács úgysem lesz hülye belefutni egy vesztes csatába, hogy aztán Orbán után Kaczyński is nonstop Brüsszelen élcelődjön otthon.

Ha eddig nem is, mostanra biztosan

egyértelműen kiderült, hogy a hetes cikkel nem megy semmire az EU, ha egyszerre két tagállam is elkezdi leépíteni a jogállamot

– a hetes cikkel való puszta fenyegetés nem hatja meg a hős szabadságharcosokat, hanem inkább további olaj a tűzre.

Ezt felismerve a Bizottság – miután az Európai Parlament a Tavares-jelentésben megdorgálta Magyarországot – még 2014-ben előállt egy jogállamiság-mechanizmussal, aminek az égvilágon semmi értelme nincs. Csupán leírja, hogy milyen köröket kell lefutni és lelevelezgetni a Bizottsággal, ha „Brüsszel” azt gyanítja, hogy egy tagállam nem tartja tiszteletben a jogállami normákat.

Olyan lényegtelen apróságok továbbra sincsenek leírva, amelyek közelebbről meghatároznák, hogy mik is azok a jogállami normák, de még csak arról sincs szó, hogy felállítanának egy független, szakértői vagy bírói testületet, amely megpróbálná a helyzetet jogilag kiértékelni, legalább két lépésnyi távolságra a politikai szempontoktól. Volt egyébként erre kísérlet, az Európai Parlament tett is javaslatot egy ilyen, minden tagállamra egyformán kiterjedő mechanizmus létrehozására, de a Bizottság nem találta felkarolásra érdemesnek az ügyet: úgy tűnik, kényelmesebb a hatékonyság minimális esélye nélkül a jogállamiság megmentőjének szerepében tetszelegni.

Ezt a bürokrata-bullshitet tökéletesen megtestesítő jogállami mechanizmust eddig csak Lengyelországgal szemben tesztelték.

Az Európai Parlament többször aktiválta volna Magyarországgal szemben is, de a Bizottság ezt feleslegesnek találta – feltehetően nem azért, mert mintajogállam lettünk, hanem csak rájöttek, hogy nem vezet semmire. Most ott tart a dolog, hogy a Bizottság egy sor ajánlást tett a lengyel kormánynak, hogy miképp rendezzék megnyugtatóan az alkotmánybíróság helyzetét. Az ultimate válasz látható: úgy, hogy inkább még rátesznek egy lapáttal.

Egyelőre úgy tűnik, hogy legalább a látszat szintjén fontos az EU intézményeinek a jogállamiság: pragmatikusan nézve minimum amiatt, hogy a belső piac működését ne hátráltassa, hogy valamely tagállamban mondjuk nem működik rendesen az igazságszolgáltatás, és így egy külföldi cég egy vitás helyzetben netán jogorvoslat nélkül marad. Ettől azért sem Magyarországon, sem Lengyelországban nem kell tartani. Az ezen túlmutató, politikai-közjogi jellegű játszmák azonban nagyon nehezen megfoghatók az EU számára – és az sem biztos, hogy az EU intézményei tényleg meg akarják fogni őket: mint ahogy ez nem is az ő dolguk lenne leginkább, hanem a lengyeleké meg a magyaroké.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek