Maga alá gyűrte a Momentum elnökét a nyolcadik kerület

2017.06.14. 12:30

A Rákóczi téren kívül nem tudott más józsefvárosi teret mondani Fekete-Győr András az Azonnalinak. A VIII. kerületben lakossági fórumot tartó Momentum-elnök az Azonnalinak elmondta: bevonzaná a nyugdíjasokat, konzultálna Dopemannel, kompromisszumot keresne a csendrendelet ügyében, és mindenhova ingyen wifit rakna. Szerinte ugyanis jó hely a nyolcker.

Az interjúból sok más mellett kiderül, hogy Fekete-Győr András szerint a Liliom utca és az Ellátó Kert nagyon jó józsefvárosi helyek, csakhogy ezek valójában Ferencvárosban, illetve Erzsébetvárosban találhatóak. Miután ezt felvetettük, a Momentum elnöke erősködött álláspontja mellett, és hozzátette – korábbi, még a Mandineren megjelent interjúnkra célozva –, hogy tejet is kapni 140 forint környékén. Sőt, azóta lefotózza az üzletekben, ha lát a 140-160 forint közötti ársávban egy dobozt. 

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek