Fonográfról az online térbe: így digitalizálják a magyar népzenei gyűjteményt

A Zenetudományi Intézet kissé labirintus-szerűnek tűnő folyosóinak végén van egy szoba, ahol egy eredeti fonográf pihen. Vagyis éppen, hogy nem pihen, hiszen egy kulturálisan szinte felbecsülhetetlen misszióban segít, ugyanis ez a muzeális értékű hangrögzítő eszköz volt az, amellyel Bartók és Kodály rögzítették gyűjtéseiket – mármint tényleg ez volt az.

Hogy Bartóké, vagy Kodály volt-e, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre az intézet munkatársai többek között ennek a szerkezetnek a segítségével végzik a magyar népzenei gyűjtemény-digitalizálását és archiválását azzal a szándékkal, hogy e hatalmas kulturális kincsestár széles körben hozzáférhető legyen, az adatok pedig több szempont alapján kereshetővé válhassanak.

A Népzenei Kutatócsoport stúdiójában túlzás nélkül mondható, hogy kulturális misszió zajlik, amelynek egyik tagja Buzás Attila, aki a hangfelvételek digitalizálását végzi.

Ahogy fogalmazott, örökölt hivatása ez, hiszen évtizedekre visszamenően végezték már előtte ezt a feladatot. S hogy mindez mekkora állhatatossággal törtét, illetve történik mindmáig, jól mutatja, hogy az akadémiai kutatócsoport technikai felszereltsége és felkészültsége miatt az 1960-as évektől más intézmények és egyéni gyűjtők is ide adták le hangfelvételeiket másolat készítése, illetve megőrzése céljából, valamint azért, hogy a felvételek a népzenekutató csoport fő munkáját, a zenei rend kialakítását segítsék.

Így történt meg, hogy a Néprajzi Múzeum teljes fonográfhenger- és gramofonlemez-állományát is magnószalagokra másolták át. 1970-ben az MTA hangzó gyűjteménye már 1700, 1975-ben 2900, 1980-ban 3700, eredeti népzenei felvételeket tartalmazó magnótekercset számlált. 1998-ban már 6100 szalagtekercset, 275 Webster-féle drót-tekercset, 120 DAT kazettát, 150 videókazettát, 1000 magnókazettát, összesen mintegy 10.000 órányi hangfelvételt őriztek a Zenetudományi Intézet klimatizált és megfelelő páratartalmat biztosító raktárhelyiségében.

Buzás becslése szerint jelenleg mintegy 20 000 órányi hangfelvétellel rendelkezik körülbelül az intézet, ebből hozzávetőlegesen 14 500 óra az eredeti hanghordozóval együtt tárolt, saját tulajdonú felvétel, a további 5 500 órányi anyag pedig más gyűjteményekből került át, vagy más gyűjtemény felvételeinek náluk őrzött másolata.

„Az archiváláshoz természetesen hozzátartozik, hogy a felvételek adatait megfelelő módon tároljuk, illetve biztosítsuk az adatok visszakereshetőségét. Ebből adódóan másik fontos tevékenységünk a gyűjtések, illetve felvételek leíró adatainak rögzítése és számítógépre vitele.”

E szédületes számok végeláthatatlannak tűnő mennyisége pedig egy elképesztően izgalmas feladatkort jelent, amely kapcsán Buzás Attila a Helyzet e heti podcastjában izgalmas, világos és érthető válaszokat ad az olyan kérdésekre, minthogy pontosan mi is történik az intézményben, mekkora kulturális jelentősége van a kutatócsoport munkájának, hogy küldetésként tekintenek-e a munkájukra, illetve arra is választ kapunk, hogy mit keres egy gyümölcsaszaló a stúdióban.

(Nyitókép: Bolyki Marci / Magnet Media)