„Mi csak dolgozunk, de a Médiatanácsnak ez nem tetszik” – a Klubrádió főszerkesztője a Helyzetben

2020.09.26. 10:00

Legrosszabb esetben netes rádióként folytatja a Klubrádió, de a főszerkesztő biztos benne, hogy a frekvenciaengedély is megmarad. A nehéz körülmények közé került, éppen adománygyűjtést folytató Klubrádió főszerkesztője, Pataki Gábor a Helyzet vendége. Miért hízik a mája a főszerkesztőnek, kik menthetik meg a rádiót, és tehet-e érte bármit Köves Slomó? Podcast!

Szeptember 11-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményben tudatta, hogy nem hosszabbítja meg a Klubrádió 92.9-es frekvenciára szóló jogosultságát. A döntést indoklása szerint a Klubrádió „működése során több alkalommal megsértette a médiatörvény rendelkezéseit, amely jogsértések miatt a Médiatanács különböző jogkövetkezményeket alkalmazott”.

 

Bár a rádió február 14-ig még biztosan sugározhatja adásait a mostani frekvencián, az Azonnalinak a az NMHH közleményének megjelenése után nyilatkozó Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója és jogásza elmondta, hogy szerintük „semmilyen jogalapja nincs a döntésnek”, és komolyan vehető érveket sem sorakoztatott fel a Médiatanács az engedély elvételének jogosságára.

 

Továbbra sem meggyőzőek az indokok

 

Azóta már bővebb indoklás is érkezett a Médiatanácstól a rádióhoz. De a Helyzetben megszólaló főszerkesztőt, Pataki Gábort ezek sem győzték meg a döntés jogosságáról.

 

„Nekem csak nő a májam, mert tartalmi szempontból semmilyen kifogást nem találtak” – mondta Pataki, aki szerint az NMHH elsősorban a zenei kvóták be nem tartását, adminisztrációs problémákat és az adatszolgáltatásban tapasztalható csúszásokat nehezményezte.

 

„Hét év alatt a Médiahatóságnak 65 ezer forintnyi bírságot fizetett a Klubrádió. Ez szerintem negatív világcsúcs, nincs még egy olyan médium Magyarországon, amely ilyen kevés bírságot fizetett volna”

 

– tette hozzá.

 

Netes rádió lehet a Klubrádióból

 

Ahogy az NMHH döntését követően Stock, úgy Pataki is óvatosan beszélt a Klubrádió jövőjéről. Egyelőre biztos, hogy jogi úton támadják meg a frekvenciaengedély elvételét, és mindent megtesznek azért, hogy visszaszerezzék a 92.9-es hullámhosszot – amelyen jelen állás szerint 2020 február 14-ig szólhat a Klubrádió –, de a háttérben már készítik a tervet arra az esetre is, ha nem járnának sikerrel.

 

„A minimum cél, hogy netes rádióként továbbra is működjünk”

 

– hangsúlyozta Pataki, aki emellett valamilyen podcastrendszer elindítását is elképzelhetőnek tartja.

 

Pataki a Klubrádió félévente indított – és jelenleg is éppen futó – támogatói kampányáról is beszélt. A rádió már tíz éve gyűjt adományokat, bevételei túlnyomó részét az ebből befolyó összegek teszik ki. A mostanra kitűzött céljuk 80 millió forint – amelynek a podcast szerdai felvételekor már a negyedét összeadták a hallgatók, pénteken délben pedig a 37 millió forintot is átlépte a számláló.

 

Így Stockhoz hasonlóan Pataki is azt hangsúlyozta, hogy a rádió fennmaradása – történjen az bármilyen formában – elsősorban a hallgatókon múlik.

 

Arról, hogy a szerkesztőségben milyen hangulat uralkodik az NMHH bejelentése óta, hogy miért tartja méltatlanul alábecsültnek a rádiók befolyását a mai médiatérben a Klubrádió főszerkesztője, milyen tapasztalatokat szereztek az NMHH-val vívott korábbi perekben, és hogy mit tehet a rádióért az ahhoz korábban közel álló Köves Slomó, mind szó esik a podcastban.

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.