+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Galavits Patrik
2020. május 29. péntek, 19:26
Meglepő hatékonysággal dolgoznak a vállalatok munkatársai otthonról, a futárcégek sokszor kihasználják alkalmazottaikat, a honvédség tárt karokkal, de alacsony ellátmánnyal várja a jelentkezőket, kormánypárti és ellenzéki polgármesterek pedig egyaránt tévútnak tartják a közmunka erőltetését. Nem értenek mindenben egyet ennyire, és meg is üzenték egymásnak. Járvány utáni munkaerőpiaci körkép.

„Hangulatkeltésnek” tartja Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, hogy ellenzéki kollégái élesen bírálják a jövő évi költségvetés tervezetét, amely a korábbiaknál nagyobb terhet ró az önkormányzatokra.

 

Szerinte rövid idő állt csak rendelkezésre a dokumentum tanulmányozására, ezért nem is lehet róla részletes véleményt formálni. Terézváros momentumos polgármestere, Soproni Tamás szerint azonban Cser-Palkovics András cinikus, és a kormány politikai alapon akarja elosztani a forrásokat a településeken – mindez azért került szóba, mert a kormány kimondott célja, hogy a járvány miatt emelkedő munkanélküliség problémáját részben a közmunkával orvosolja.

 

„Már annak is örülnénk, ha nem sarcolnának meg minket” – mondta erre Soproni Tamás,

 

aki a Helyzetben megszólaló két másik polgármesterrel együtt arról is beszélt, hogyan segítik a munka nélkül maradókat a járvány alatt.

 

Az eheti podcastból az is kiderül, mire számíthat az, aki – a kormány másik munkaerőpiaci segítségét igénybe véve – a honvédséghez szegődik, vagy a hirtelen népszerűvé váló futárkodásra adja a fejét.

 

Cégvezetők és kényszerű home office-ba szorulók pedig elmondják, hogyan értékelik az elmúlt hónapokat, amiket a nappaliból dolgozva töltöttek, és hogyan változtatták meg ezek az élmények a preferenciáikat.

 

/attachment/0037/36026_copy_3_helyzet_apple.jpg

Iratkozz fel podcastcsatornánkra!

Az Azonnali közéleti podcastja. Riportok, interjúk hazai és nemzetközi témákban.

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.

Ha munkaeszközökről van szó, mindenkinek mások a preferenciái. Egy valami azonban mindenkiben közös: a tökéletes választásra való törekvés.

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyt Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

Gyurcsány önfeledt hughgrantezése, Jakab mackónacis moonwalkja, vagy Orbán lassúzása? Legyen tánc!

Prostituáltak tüntettek szombaton Hamburg piroslámpás negyedében, hogy újranyithassanak a munkahelyeik, amelyeket a koronavírus-járványra hivatkozva zártak be.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás