+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hamis az EU-ról és Oroszországról szóló geopolitikai vita Andrei Popov moldovai politikai elemző és exdiplomata szerint, akivel budapesti látogatása során beszélgettünk. De hogyan járt túl Maia Sandu volt EU-párti miniszterelnök eszén Igor Dodon, az ország rafinált elnöke, hogyan vándoroltak át az országból azóta már elmenekült oligarcha emberei az elnökhöz, és mivel lehetne elejét venni annak, hogy Európa egyik legszegényebb országát évente lakosainak tízezrei hagyják el?
Győri Enikő úgy gondolja: többek között Ukrajnát, Grúziát és Moldovát Oroszország sosem engedné be az EU-ba, és különben is, ezen országok sosem lesznek nyugati mércével vett demokráciák.
Azt követelik, hogy az elnök ne kössön kompromisszumokat az ukrán rendezés ügyében, Ukrajna föderalizációja például fel se merüljön.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint a média rossz színben tünteti fel az orosz igazságügyi rendszert, ez ellen pedig sürgősen cselekedni kell.
A történelem rossz értelmezésének és a közös európai értékvilág elleni tudott vagy tudatlanságból elkövetett fellépésnek tartja a román szocdemek ötletét, mondta az Azonnalinak a szocialista politikus.
A New York Times információi szerint a hét elején Budapesten járt Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, hogy az impeachment eljárás egyik fontos figurájával, egy volt ukrán főügyesszel egyeztessen. Az amerikai napilap szerint Giuliani arra akarhatja rávenni az ukránokat, hogy Trump érdekében nyilatkozzanak – szerdán Budapestről ezért rögtön Kijevbe ment tovább.
Miért nem működik rendesen Románia? Miért panaszkodnak a románok? Miért nincs ott jelentősége az ideológiáknak? Mire használják Soros Györgyöt a román szocik? Milyen ember Băsescu? Az egyik legismertebb román értelmiségit kérdeztük minderről Bukarestben.
Dunai Hullám lesz a neve, az alapítók elmondása szerint nem fognak politizálni, ellenben lesz rengeteg zene a posztszovjet térségből.
Hogyan lehet Belaruszban egy ellenzéki pártot vezetni? Milyen az élet Lukasenka rezsimjében? Tényleg bekebelezheti-e Belaruszt Putyin? Hasonlít-e bármiben Orbán Viktor a belarusz diktátorra? És mit rontott el nagyon a nyugat, mikor hirtelen megengedőbb lett Lukasenkával szemben? Vital Rimaseuszkival, a jobbközép belarusz kereszténydemokraták elnökével beszélgettünk.
A moldovai EU-párti erők vezetője, Maia Sandu idén öt hónapon át vezette az oroszpártiakkal koalícióban Moldovát, mindezt csak azért, hogy sikerüljön megtisztítani az államigazgatást az államot fogva tartó oligarcha, Vlad Plahotniuc befolyásától. De sikerrel járt-e Sandu? Mihez kezd most, miután a szocialisták megbuktatták a kormányát? Oroszország, vagy az EU felé indul tovább Moldova? És miért nem csatlakozott még Romániához az ország? Erről is beszélgettünk Maia Sanduval.
A miniszterelnökként is megbuktatott Viorica Dăncilănak még azt követően sem sikerült magától a lemondásra jutni, hogy kétharmados vereséget szenvedett a vasárnapi román államelnök-választáson.
Az Európa utolsó diktatúrájának is nevezett országban független megfigyelők számtalan választási visszaélést jelentettek, a hatóságok ezekből egyet sem ismertek el.
Arra nem lehet társadalmat építeni és kormányozni, hogy mindenki utálja egymást – még ilyen mondat is elhangzott a Terror Házában tartott, a rendszerváltásról és az azóta eltelt harminc évről szóló konferencián, ahol a jobboldali értelmiségi holdudvar sztárjait csak egy szem bolgár liberális politológus ellensúlyozta. A kelet és a nyugat, vagy a város és a vidék közt nagyobb a megosztottság? Mi köze a liberálisoknak a kommunistákhoz? Ezt is megfejtették a résztvevők.
Kövér László szerint az európai integráció tulajdonképpen olyan, mint a nácizmus, a sztálinizmus és az amerikai imperializmus.

Ungár Péter

A nyugati felsőbbséges moralizálástól nem látszik a posztkommunista valóság, a keleti önsajnáltatástól meg a nyugat gyarmatosító múltja. Szóval inkább vitázunk a migrációról, azért, hogy ne egyébről vitázzunk.

Saját pártjuk által leárulózott baloldali képviselők voksaival szavazta meg az új jobboldali román kormányt a balos többségű bukaresti parlament, így most már tényleg két Orban nevű miniszterelnök dolgozik egyszerre az EU-ban. Ludovic Orban egy évig kormányozhat, utána választások jönnek Romániában.
Zelenszkij elnöksége óta az orosz és az ukrán közvélemény is pozitívabban tekint a másik országra, amellyel de facto egyébként háborúban áll.
A Nagy orosz enciklopédia online változatának célja hivatalosan az lesz, hogy az internetezőket „megóvják a hamis információktól”.
Az alapítvány rengeteg, Putyinéknak kellemetlen korrupciós ügyet tárt fel, most a hatóságok rájuk sütnék az ügynök-címkét.
A légi közlekedés azért szűnt meg a két ország között, mert a grúzok tüntettek az oroszok ellen júniusban, ám a döntés levét pont az orosz légitársaságok itták meg.
Az elégedetlen felhasználó úgy gondolta az amerikai techcég szándékosan tolja a homoszexualitás felé az iPhone-felhasználókat.
Annyira rosszak a görög szigeten lévő táborok körülményei, hogy inkább szárazföldre szállítják az oda érkezettek egy részét.
Izgalmas történet Észak-Oroszország mindennapjaiból, ahol egy Kaszást ábrázoló szoborból robbant ki a balhé.
Tenné ezt csupán egy nappal azon titkos dokumentum kiszivárgása után, mely szerint az oroszok lényegében bekebeleznék a belarusz gazdaságot.
Még a jelenlegi Európai Unióénál is szorosabb gazdasági együttműködésről írt alá titkos megállapodást szeptemberben az orosz és a belarusz kormány, ez pedig furcsa lépés a Putyinnak sokszor keményen oda-odamondó Aljakszandr Lukasenka belarusz elnöktől. Orosz zsarolás, olcsó olaj vagy posztszovjet régióépítési törekvések: mi állhat a titkos paktum hátterében? Utánajártunk.

Szalai Máté

Ha folyamatosan háborúban lennénk, akkor nem akarnánk kilépni egy védelmi szövetségből, pedig akkor sokkal jogosabb lenne a kérdés, hogy miért is vagyunk a tagjai. Válasz Pétervári Zsoltnak.

Ha te is indokolatlanul bonyolultnak tartottad eljutni Kelet-Európa legegzotikusabb részeire, akkor örülhetsz: úgy tűnik, a fapadosok végre ezt térséget is felfedezik.
A moszkvai választás mérlege: egy meggyengült kormánypárt és egy ellenzék, amely emiatt elhiszi magáról, hogy nyert. Ennyi egyelőre pontosan elég a moszkvai rendszerellenes időleges mozgalom kimúlásához.
Bojko Boriszov bolgár kormányfő élesen ellenzi a bolgár határellenőrzés megszüntetését, szerinte ugyanis akkor Görögország felől a migránsok elözönlenék Bulgáriát.
Bár szeretünk hangosan nevetni a kormány csillogó, de tök üres új stadionjain, az egész közép-európai régió küszködik az egyre kevesebb érdeklődővel. Mutatunk számokat, és elmondjuk, miért tűnik lehetetlennek a helyzet.

összesen: 67 db | 30 db/oldal

1 2 3