+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++

Trianon és a foci

2018. 06. 21.
Az I. világháború végén nem annyira magyarellenes bosszú vezette a győzteseket, hanem az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, minden politikai gondja ellenére egy teljesen jó, életképes dolog lett volna.

2030-ig? Orbán? Nem fog addig maradni!

2018. 06. 21.
Sebastian Kurz olyan, mint Mussolini, Orbán Viktor akciói pedig sokkterápiát jelentenek az EU számára – mondja az ÖVP-s Erhard Busek volt osztrák alkancellár saját főnökéről és a magyar miniszterelnökről. Arra is figyelmeztet: a Fidesz nem csak Orbánból áll, és a fiatalok nem Orbánnal tartanak, így a hangulat gyorsan megváltozhat Magyarországon. Interjú egyenesen Fiuméből.

Szakadhatnak a német konzervatívok, a bajor CSU országossá duzzadhat

2018. 06. 20.
Eléggé összeveszett a menekültkérdésen Angela Merkel és bajor belügyminisztere, a CSU-s Horst Seehofer. A német sajtó már a pártszövetség szakadásáról cikkezik, most pedig egy közvélemény-kutatás kiderítette: a CDU után 18 százalékkal második lenne bajor testvérpártja, a CSU, ha külön elindulna egy német szövetségi választáson. Az ötlet nem is annyira elvetemült, sőt, megmentheti Merkelék pártszövetségét a szavazótáboruk jobbszélét elhalászó AfD-től.

Öntökönbojkottálás már megint?

2018. 06. 19.
Ezt a végtelenül kártékony összefogásos dumát, ami csak arra jó, hogy a szar továbbra is a víz felszínén úszhasson, el lehet felejteni.

Eddig is ezt csináltuk, csak nem kiabáltuk az utcán, hogy tegyük ki a migránsokat

2018. 06. 19.
Keserves volt az olasz kormányalakítás, de végül is felállt az első euroszkeptikus pártokból álló kormány az EU egyik alapító tagállamában. Érdemes-e rettegni a Lega és az Öt Csillag populista koalíciójától? Összeveszhet-e az olasz kormány Orbánnal a migránskvótán? Megszavaznák-e nekünk vagy a lengyeleknek a hetes cikkes szankciós eljárást? És miért akarnak jóban lenni Putyinnal? Stefano Bartolini, a firenzei EUI politológusprofesszora mindent elmond az Azonnalinak.

A finn néppártiaknak is elegük van a Fideszből

2018. 06. 18.
A hollandok után a finnek is megelégelték, hogy a Fidesz még mindig az Európai Néppártban ül. A Finn Nemzeti Koalíció EP-képviselője metaforákban megírta az Azonnalinak, miért.

Jugoszlávia végleg eltűnt: miért fontos a görög-macedón megállapodás?

2018. 06. 17.
Macedónia és Görögország megegyezett a régóta tartó névvitájukról. A kisszerű és eléggé balkánias vita vége a jövőben megnyithatja az euroatlanti integráció útját a mostantól Észak-Macedónia néven futó ország számára – egyben végleg levette Jugoszláviát a térképről.

A brexit után kevesebb EP-képviselő lesz

2018. 06. 13.
Az Egyesült Királyság 73 EP-képviselői helyéből 46-ot a bővítésre tartanak fenn, de öt-öt helyet kap a Brexit után Franciaország és Spanyolország is. Magyarország továbbra is huszonegy képviselőt küld majd az Európai Parlamentbe.

Nem Orbán van hatalmon, mégis százezerszámra mennek el a horvát fiatalok

2018. 06. 13.
348 ezer ember költözött el eddig Horvátországból. Ez huszonháromszor több, mint ahányan a háborúban meghaltak 1991 és 1995 között.

Ha Merkel nem lép, borul az EU

2018. 06. 13.
Németország nem fizetett eleget a gazdasági befolyásáért: csatlósai Kelet-Európában gazdasági csatlósok, akiket nem lehet politikai manipulációval irányítani. Ha Németország mögül kivesszük az EU alapszerződéseit, akkor politikai súlya kevés marad a méreteihez képest. Ha pedig Merkel nem akar regionális tényezővé zsugorodó országot vezetni, erősítenie kell az EU-t. Ez viszont ellenére van azoknak az erőknek, akik adottnak veszik a német hegemóniát Kelet-Európában.

Így überelik Orbánt a német kormánypártok

2018. 06. 09.
Kellemetlen döntést hozott az Alkotmánybíróság? Sebaj, felülírjuk gyorsan magasabb szinten az útban lévő szabályt, esetleg hozunk egy törvényt kifejezetten csak azokra szabva, akiknek mi azt címezni szeretnénk! Mielőtt legyintenél, hogy már megint Orbánék gránitszilárd alkotmányos drámájának újabb jelenetéről van szó, elmondjuk: a főszereplő ezúttal Németország és az Európai Unió. Meg a gonosz, komolytalan kispártok, akik elveszik a Mutti elől az EP-mandátumot.

Schäuble: Oda kell figyelnünk a kelet-európaiakra

2018. 06. 09.
Nem szabad, hogy a leglassabb diktálja a tempót a közös uniós menekültpolitika kialakításában, mondja.

Van olyan mobilcég, ahol már most 2020 van az EU-s percdíjak terén

2018. 06. 09.
2020-tól nem kerülhet 60 forintnál többe, hogy egy másik EU-s országba telefonáljunk, döntött az Európai Parlament. Az Azonnali megkérdezte a három hazai mobilszolgáltatót, nem csökkentik-e már előbb a percdíjaikat.

Az EU visszavág: jönnek a büntetővámok az amerikai mogyoróvajra és motorbiciklire

2018. 06. 07.
Élsz-halsz az amerikai mogyoróvajért, egy-egy echte amerikai farmernadrágért, netán jachtot importálnál? Rossz hírünk van. Élesedik a kereskedelmi háború: nem csak panaszt tett a Kereskedelmi Világszervezetnél Donald Trump amerikai elnök védővámjai miatt az Európai Unió, hanem válaszlépésként egy sor amerikai termékre vet ki vámot.

Olaszország túl nagy, hogy becsődöljön. De ahhoz is, hogy kimentsék

2018. 06. 07.
Berezelt Európa az új olasz kormánytól, miután a populistának nevezett Öt Csillag és a Lega alakított kormányt egy firenzei jogászprofesszor vezetésével. Az ország gazdasága régóta stagnál, nagy az adósság és a munkanélküliség, az új kormány ráadásul kiszámíthatatlan. Mi lesz most? Kilép Olaszország az eurózónából, újabbat rúgva a válságból válságba bukdácsoló EU-ba? Vagy következik a görög dráma újabb felvonása adósságelengedés formájában? Politológusok és közgazdászok jósoltak Firenzében.

Végre olcsóbb lesz telefonálni az EU többi országába

2018. 06. 06.
Az Európai Parlament leverte a telekomcégek lobbiját, és 60 forint körüli percdíjban korlátozta az egyes EU-országok közötti telefonálásért felszámolható összeget.

Római béke

2018. 06. 06.
Majdnem három hónap telt el, amíg Brüsszel, Berlin és a „piacok“ beletörődtek, hogy olyan kormány alakulhasson Rómában, ami a választók akaratát kifejezi. Márpedig Olaszország többségének elege van abból az Európai Unióból, amely csak akkor félti a demokráciát, amikor a német gazdasági érdekek vannak veszélyben. Az új római kormány esély lehet arra, hogy az európai egység több legyen, mint Adolf Hitler vágyálma: az Európa feletti német hegemónia.

Az Alkotmánybíróságnak hirtelen fontos lett az EU, hogy elodázhassa a kínos döntéseket

2018. 06. 05.
A civiltörvény és a lex CEU ügyét is felfüggesztik. Az érvelés briliáns: meg akarják várni, hogy ítél az Európai Bíróság, ami tök más mércék szerint fog dönteni.

Jogellenesen büntette meg az EP a nőket lehülyéző lengyel képviselőt

2018. 06. 05.
Egy havi napidíját vonták meg, és tíz napra az EP munkájából is kizárták Korwin-Mikkét, de az Európai Törvényszék szerint jogellenesen csorbították a szólásszabadsághoz való jogát.

Oligarchaellenes, EU-párti jelölt lett Chișinău polgármestere

2018. 06. 04.
Felkerültek a politikai térképre a moldovai oligarchaállam ellen szervezkedő rendszerellenes erők.

Európai integráció: leomló álmok

2018. 05. 30.
Az olaszországi eseményeket látva már nehéz hinni közép-európaiként abban, hogy egy normálisabb és demokratikusabb Európa részeivé váltunk a csatlakozással. Azaz, ez az álom is szertefoszlott. Volt, nincs.

Varufakisz mozgalma elindul a 2019-es EP-választáson

2018. 05. 30.
A lehető legtöbb uniós tagállamban rajtvonalhoz kíván állni az EU teljes reformját sürgető baloldali DiEM25 mozgalom.

Nagyon régóta nem szerették ennyien az EU-t

2018. 05. 23.
Egyre pozitívabban viszonyulnak az európaiak az EU-hoz, kétharmaduk szerint kifejezetten hasznos országuk számára a tagság, ami 1983 óta a legmagasabb arány. A magyarok 61 százaléka válaszolt úgy, hogy az EU-tagság jó Magyarországnak, ami 5 százalékponttal magasabb, mint 2017-ben.

Lengyelország most tanulja a nagy demokrácialeckét – a lengyel ombudsman az Azonnalinak

2018. 05. 23.
Bár Lengyelországot és Magyarországot az EU-ban mostanában egy lapon emlegetik mint a jogállamiságot lebontó illiberális tagállamokat, azért vannak különbségek a két ország között. Lengyelországban legalább még erősek a helyi önkormányzatok, és tüntetésekkel is lehet sikereket elérni. Adam Bodnar lengyel ombudsman az Azonnalinak elmondja, érdekli-e a lengyeleket a 7-es cikkes eljárás, hagyja-e őt a kormány dolgozni, és kivezetheti-e Kaczyński Lengyelországot az EU-ból. Interjú.

Orbán olyan, mint a Terminátor – kitálal a volt osztrák kancellár

2018. 05. 22.
Össze-vissza szidták egymást zárt ajtók mögött, de szerencsére nem kellett tolmács ahhoz, hogy értse, mit mond neki a magyar miniszterelnök, akit a Terminátorhoz hasonlít. Christian Kern volt osztrák kancellár elmesélte, milyen volt Orbán Viktorral tárgyalni, és közben még a migráció kapcsán is volt pár önkritikus szava.

Orrbavágás után

2018. 05. 14.
Sokatmondó volt Trócsányi miniszteri meghallgatása, ahol kifejtette, amit parancsba kapott. Úgy tűnik, a Fidesz tanult a Handó-leckéből, és profibb módon áll neki felhígítani a bírói kart.

Ezek Európa leendő kulturális fővárosai

2018. 05. 13.
Két, egymáshoz közeli nagyváros is Európa kulturális fővárosa lesz 2021-ben: Temesvár és Újvidék. Utóbbi rendhagyó módon egy egyelőre csak EU-tagjelölt ország, Szerbia nagyvárosa. A hasonló történelmi múltnak köszönhetően a bánsági és a bácskai város sok közös vonást rejt. Kitaláljátok, hogy melyik kép hol készült?

Árnyaljuk egy kicsit a Fideszről és Orbánról szóló Weber-nyilatkozatot!

2018. 05. 12.
Az Európai Néppárt a sarkára állt, és ultimátumot adott Orbánnak, de nem véletlen, hogy erről pont egy holland lapnak beszélt Manfred Weber frakcióvezető. A bajor politikus legalább olyan ügyesen pávatáncol, mint Orbán Viktor, hiszen közben attól tart, hogy 2019-től Macronék lecsípnek pár pártot az EP-frakcióból, akkor pedig a Néppártnak szüksége lesz a Fideszre. Jávor Benedek elmagyarázza, mennyire vegyük komolyan az ultimátumot.

Csomó jó programmal lehet ünnepelni Európát vasárnap

2018. 05. 12.
Május 13-án, vasárnap, az Európa-nap alkalmából rendezett fesztiválon idén is számos program közül lehet választani. A már hagyománnyá vált EU-s futóverseny mellett a szervezők rengeteg családi és gyermekprogrammal, valamint koncertekkel is készülnek vasárnap a Szabadság téren.

Balczó Zoltán: Nem szakad a Jobbik, Kovács Béla meg egy magyar ember

2018. 05. 12.
Bárki is lesz ma a Jobbik elnöke, nem várható sem pártszakadás, sem komolyabb kilépéshullám, mondja az Azonnalinak Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője. A politikus beszélt nekünk a választási eredményről, az EP-ben kapott gratulációkról, valamint arról is, beszélget-e oroszul Kovács Bélával, kémkedéssel vádolt képviselőtársával.

összesen: 115 db | 30 db/oldal

1 2 3 4